Fejlesztések a tiszai kerékpárúthálózaton

 

A Tisza-tó kerékpáros körgyűrűnek a Tisza-hídon átvezető szakaszát is magába foglaló kiemelt fejlesztési projektjét visszavonta a kormány, de folytatódik a fejlesztés az észak-alföldi térségben. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny idei 6. számában jelent meg.

Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) igazgatója az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: annak érdekében, hogy a Tisza-tó teljes mértékében körülkerékpározható legyen, türkörprojektet dolgoztak ki az Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) és az Észak-alföldi Operatív Program (ÉAOP) keretében, amit a kormány 2012-ben kiemelt projektként nevesített.

Az ÉMOP tartalmazta a Tiszafüred és Poroszló közötti Tisza-hídon átvezető kerékpárút tervét, amelynek a megvalósítása több hídelemet érintően hosszabb előkészületet igényel. A kormány emiatt visszavonta a kiemelt projektnek ezt a részét, s a hídon átvezető kerékpárút a következő uniós költségvetésből, a 33-as út megújítási programja keretében valósul meg - ismertette az igazgató.
Hozzátette: mivel a tükörprojekt másik fele önállóan is megvalósítható, az továbbra is kiemelt projektként szerepel, és a Tiszafüred és a Tisza folyó közötti kerékpárút 2015-ig, még a 2007-2013-as európai uniós költségvetésből elkészül.

A csaknem 800 millió forintos beruházást a Tisza-tavi Turizmust Fejlesztő Egyesület és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. alkotta konzorcium valósíthatja meg - közölte Mező Ferenc.
Az ÉARFÜ igazgatója elmondta azt is: az új tiszai kerékpárút csatlakozik a Eurovelo európai kerékpárút-hálózat észak-déli szakaszához, amely összesen 167 kilométer hosszú összefüggő úthálózatot jelent.

Forrás: Edzésonline