Arra, hogy két lány segítség nélkül megy a hegyre, mindenki felkapta a fejét

 

Január közepén megszületett a magyar magashegyi mászás első idei sikere, méghozzá egy nőnek köszönhetően: Rácz Ilona nem akárhová jutott el. Az Aconcagua az Andok, és egyben a déli félteke legmagasabb csúcsa. A vegyészmérnök társával, Oravecz Orsolyával indult egy-egy hátizsákkal, de végül csak ő jutott fel 6962 méter magasra.

- Először is gratulálunk. Mikor, miért találtad ki, hogy fel akarsz mászni a majdnem hétezer méter magas csúcsra?

Orsival nyár közepén döntöttük el, hogy megyünk. Egyszer már tavaly januárban más mászótársakkal tettem egy próbát, de nem sikerült a csúcstámadás, szörnyűek voltak az időjárási körülmények. Akkor nem rajtunk múlt: hatezer méterig, a hármas táborig feljutottunk. Már túljutottunk az akklimatizáción, fent voltak velünk a cuccaink is, szinte a zsebünkben éreztük a hegyet. Az indulás reggelén viszont hóvihar támadt, és vissza kellett fordulnunk. Az engedélyünk érvényességi ideje alatt nem tudtuk volna megcsinálni.

- Az engedélyeket ennyire komolyan veszik?

Dél-Amerika ugyan kicsit rugalmasabb ebből a szempontból, de amúgy igen, a csúcsengedélyek húsz napra szólnak. Aki megszegi a szabályokat, komoly büntetésre számíthat. Ráadásul tavaly mi még kis mazsolák voltunk, kevésbé kommunikáltunk a környezetünkkel, így kevésbé tudtunk tervezni a magasabb táborokban.

- Most viszont sikerült, ami akkor nem. Mit csináltatok másképp?

Tulajdonképp semmit. Szerencsénk volt az idővel. December 27-én repültünk Buenos Airesbe, onnan Mendozába. Átvettük az engedélyeket és a hiányzó felszerelést, és egy rövid túra után, 30-án vágtunk neki. Január 11-én értem a csúcsra, és mint megtudtam, az Aconcagua első magyar megmászói – Nagy Sándor és Várkonyi László – éppen harminc évvel előttem, szintén január 11-én értek fel.

Tovább a teljes interjúért az NLC-re