Egy pár együtt a Hortobágyon

 

Hágen Szilvia tiszaújvárosi futót párja vette rá, hogy elinduljon a 7. E.ON Délibáb Sportnapon. Ugyanazt a távot választották, a 13,3 kilométert.

- Voltál már a Hortobágyon versenyen?

- Nem futottam még ott.Az igazság az, hogy a korábbi években nem is nagyon futottam versenyeken, csak a saját magam kedvtelésére. Most azért ez a távot választottam, mert a jelenlegi edzettségi állapotomban kellemesen, kényelmesen úgy végig tudom futni, hogy nem jelent különösebb megerőltetést. Azért kezdtem el futóversenyre járni, mert Péter, a párom már évek óta jár ilyen rendezvényekre. Ő vett rá, hogy próbáljam ki, mert elmondása szerint nagyon jó hangulatúak szoktak lenni, ezért idén elmegyek egy-kettőre, megnézem magamnak milyenek ezek. Sőt, túl is vagyok már a premieren, igaz rövidebb távon indultam, de nagyon jól éreztem magam. Mindig volt kivel futni, jó volt az idő, nagyon megfogott az esemény atmoszférája. Úgy gondolom, hogy majd a hortobágyi verseny is hasonló lehet.

- A párod volt már az E.ON Délibáb Sportnapon. Miket mesélt róla?

- Azt, hogy nagyon jól érezte magát. Ő hosszabb távokat is fut, de itt mivel egy zsebkendőnyi terület hűvösebb szakasz sincs, így megelégszik a 13,3 kilométeres távval, amin én is indulok. A nagy melegre hívta fel a figyelmemet, meg arra számítok, hogy a sok esőzés miatt a terep is mélyebb lesz, mint amilyen szokott lenni.

- Azonos távon indultok, együtt is készültök?

Általában együtt szoktunk edzeni, gyakorlatilag minden másnap futunk, főleg így a szezonban. Olyan nyolc-tíz kilométereket szoktunk legalább. Van, amikor együtt, de mivel, hogy neki más a ritmusa, meg edzettebb is, ezért nem feltétlen egymás mellett.