A világ legjobb hosszútávfutóinak étkezési szokásai

A címben szereplő legjobbak természetesen a kenyaiak, hiszen a világ utcai futóversenyein egyértelműen ők dominálnak. A statisztikai adatok szerint 1987-1997 között a legnagyobb nemzetközi közép- és hosszútávú futóversenyek közel 40%-át megnyerték, illetve azon férfi futók közül, akik 10 kilométert 28 perc alatt képesek futni, minden második kenyai.

Bár a kenyai futók étkezési szokásairól még soha nem készült tudományos felmérés, a kutatók feltételezik, hogy az atléták sikere az étrendben keresendő. Ezért közelmúltban tíz, edzőtáborban résztvevő kenyai elitfutó edzési és étkezési szokásait követték nyomon. A vizsgált csoportban több olimpiai érmes és világbajnoki aranyérmes is volt. Átlagéletkoruk 21 év, átlagmagasságuk 1, 75 méter. Testsúlyuk átlagban 58,6 kilogramm, testzsírszázalékuk 6-10% között mozgott.

A tanulmány decemberben készült, amikorra az atléták elérték legjobb formájukat a kenyai mezeifutó-versenyekre. Naponta ötször étkeztek, a következő menetrend szerint:

Reggeli: 8:00 Tízórai: 10:00 Ebéd: 13:00 Uzsonna: 16:00 Vacsora: 19:00

A futók étrendjére nem volt jellemző a túlzott változatosság, tápanyagaik nagy része növényi eredetű táplálékból származott. Legfőbb élelmiszerük a kenyér, főtt rizs, burgonya, zabkása, káposzta, bab és nemzeti eledelük, az ugali (főtt kukoricakásából készült golyócskák). Húst (főleg marhahúst) hetente négy alkalommal, kevés mennyiségben (kb. 10 dkg) ettek. Innivalóként főleg teát fogyasztottak sok tejjel és cukorral. A futók ezenkívül semmilyen táplálék-kiegészítőt, ásványi anyagot vagy vitamint nem szedtek.

A vizsgálat ideje alatt az atléták naponta kétszer edzettek: az első edzés reggel hat órakor kezdődött, a 10-16 kilométeres táv egy részében teljes sebességgel és erőbedobással futottak, egyébként az iram változó volt. A délutáni edzés során 6-10 kilométert teljesítettek kényelmes tempóban. Heti edzésmennyiségük elérte a 140 kilométert. Ami érdekes, hogy a futók naponta 1 óra, 1 óra 10 percnél többet nem töltöttek futással, a minőségi edzés (gyors tempójú iramfutás) ezen belül átlagosan csupán 23 percre jött ki.

Étkezésük során a napi kalóriabevitel 86%-a növényi forrásból származott, ezen belül az ugali részaránya 23% volt. A legmeglepőbb nem is ez, hanem, hogy a második legnagyobb szénhidrátforrásuk (20%) az egyszerű cukor. Az atléták számára a cukor könnyen és gyorsan hozzáférhető glikogénforrás.

Kalóriabevitel szempontjából négy nagy táplálékcsoport különült el: Ugali 23%, cukor 20%, rizs 14%, és tej 13%. Az összes többi ételcsoport (kenyér, bab, stb.) részesedése a teljes kalóriabevitelből egyenként nem volt több 6%-nál.

Még érdekesebb a napi kalóriamennyiség tápanyagok szerinti megoszlása:

szénhidrát: 76%, fehérje:10-11%, zsír:13%. Ilyen magas szénhidrát-bevitel nem jellemző a világ más tájain sehol sem (kivéve a szintén kiváló hosszútávfutó tarahumara indiánok körében, akik a mexikói Sierra Madre hegyei között élnek).

A kenyaiak másik titka, hogy edzés után egy órán belül mindig esznek. Ebben a rövid időszakban maximalizálódik ugyanis a glikogénszintézis, ezért megfelelő szénhidrátmennyiség szükséges a gyors pótláshoz. Ha ez megtörténik, az izmok hamar regenerálódnak, így elkerülhető a fáradtság.

Összességében elmondható, hogy a kenyai futók sikerüket - az edzésen kívül - a magas szénhidrát-bevitelnek, a megfelelő fehérjefogyasztásnak és az étkezések tökéletes időzítésének köszönhetik. A kenyaiak nemcsak jól futnak, de megfelelően is étkeznek, úgyhogy mi csak tanulhatunk tőlük.

A teljes tanulmány eredeti címe: Eating practices of the best endurance athletes in the world