Töretlen fejlődés a Jogi Fórum kupán

Tegnap került sor a már hagyományosnak mondható ünnepélyes díjátadó ünnepségre a Jogi Fórum Kupán indult legkiválóbb csapatok számára. Mintegy 400 jogász, vagy jogi területen dolgozó futó nevezett a június 14-i váltóversenyre.


A 22. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó nevezőinek létszáma idén megközelítette a tízezret, 1875 csapat jelentkezett, s ez rekord az esemény történetében! A jogászok létszáma is növekedett.

A tegnapi díjátadó eseményen először dr. Vastag Eszter, a verseny névadó támogatója a Jogi Fórum, a szakma fontos információs lapjának főszerkesztője üdvözölte a megjelenteket, majd az esemény védnöke, Dr. Tóth Ádám a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a jogi pályán is óriási jelentőséggel bír az, ha valaki fizikailag is alkotóereje teljében van, és nem csak szellemileg készül a mindennapos munkára.

A futás kitűnő eszköz ahhoz, hogy biztosítsa a folyamatos edzettséget. Ezért nagy örömmel üdvözölte azokat, akik a megerőltető munka mellett a testedzésre is szánnak időt. Máth István a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője beszédében bemutatta a Jogi Fórum Kupa fejlődési tendenciáját.

2015-ben 85 jogász csapat futott a 22. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón. 53 maratonváltós (hatfős) és 32 félmaratonváltós (háromfős) csapat képviselte a jogi szakmát, azaz összesen mintegy 400 jogász, vagy jogi területen dolgozó futó nevezett. Külön köszönet a Magyar Bírói Egyesületnek - 46 váltóval vettek részt a Jogi Fórum Kupán!

A díjkiosztó ünnepségen - ahol minden csapat oklevél és serleg elismerésben részesült - a 24 érintett csapat közül 22 képviseltette magát.

A rendezvényen készült fotókat ITT >>> találod, rövidfilmünket pedig ITT >>> nézheted meg

Az elmúlt évek statisztikái:

  • 2012: húsz háromfős csapat versenyzett.
  • 2013: már 60, három- és hatfős csapat állt rajthoz, 267 jogász futott
  • 2014: 75 jogász csapat indult, 363 jogvégzett futó vett részt Közép-Európa legnagyobb váltóversenyén. (A 75 csapatból 21 volt a csak hölgyekből álló váltó.)

A Jogi Fórum Kupa pontos eredményei itt érhetők el, a speciális listák között (a maraton- vagy félmaratonváltó eredménylistáin belül).



fb share