A sérülésekből való felépülés folyamata

A sportsérülések nem ritkák a futók körében, az alsóvégtaggal fordul elő a legtöbb probléma. Elég egy rossz mozdulat vagy egy rejtett gödör az úton, és már meg is történt a baj. Sokan a véletlen művének tekintik ezeket a baleseteket, de véleményem szerint az esetek többségében nem azok. A legtöbb sérülést elszenvedett futóról utólag kiderül, hogy éppen sietett, ezért inkább kihagyta a bemelegítést, vagy rendszeresen elmulasztotta edzés után a nyújtást. Esetleg annyira lekötötték a gondolatait a problémái, hogy nem is tudott a külvilágra koncentrálni.

Az sem ritka, ha valaki túlbecsüli a saját erejét, és hatalmas szenvedések árán teljesít egy távot, vagy erős mozgásrendszeri fájdalommal indult el futni. Ezekben az esetekben számolni kell a túlerőltetés szövődményeivel, amik legalább annyi kellemetlenséggel járnak, mint a hirtelen bekövetkezett sérülések.

A leggyakoribb sérülések
A leggyakoribb akut sérülések közé tartozik a futók körében a bokaficam, de nem ritkák a különböző izmok rándulása vagy szakadása. A részleges vagy teljes szalagszakások is gyakoriak. Főként a boka-, és térdízület veszélyeztetett. Nagyobb erőhatás következtében csonttörés is kialakulhat. A túlzott megerőltetésből, tartós rossz terhelésből is adódhatnak krónikus sérülések, mint például az ízületi kopások, lágyrészek gyulladásából eredő krónikus fájdalom, vagy fáradásos csonttörések.

A legjobb megoldás az, ha futás előtt mindig körültekintően mérjük fel a saját állapotunkat, valamint a környezetünket. Legyünk őszinték magunkhoz! Igenis különbség van a között, ha észrevesszük a szervezetünk jelzéseit, és nagyfokú kimerültség vagy fájdalom hatására inkább kihagyjuk a futást, és aközött, ha egyszerűen nincs kedvünk hozzá. Az első eset egyáltalán nem számít lustaságnak, hanem inkább felelősségteljes gondolkodásnak. Segítségével rengeteg mozgásszervi panasznak vehetjük elejét. Az is a mi feladatunk, hogy odafigyeljünk az időjárás viszontagságaira és a látási viszonyokra. Teljesen egyéni, hogy ki mennyire képes biztonsággal futni szakadó esőben, csúszós úton vagy erős napsütésben. Ne engedjük, hogy az időjárás rendszeres kifogás legyen az edzés kihagyására, de ha úgy érezzük, hogy nagymértékben akadályozna a futásban, akkor inkább ne induljunk el. Sötétedés után értelemszerűen ne fussunk kivilágítatlan, ismeretlen terepen. Természetesen egy fejlámpa segítségével biztonságosan futhat bárki a szokásos útvonalán, a terep ismeretének hiányában azonban ez is veszélyes.

Bemelegítés, mint teszt
A legjobb módszer arra, ha biztosak szeretnénk lenni, hogy nem csak a lustaság beszél belőlünk, hanem tényleg jobb lenne aznap pihennünk futás helyett, ha elkezdünk bemelegíteni. Az időhiány nem lehet kifogás, nem kell hosszabbnak lennie 5-10 percnél. Élénkítő hatása miatt a bemelegítés az egyik legjobb motivációs tényező, kis valószínűséggel marad el az edzés utána. Célja, hogy ráhangolódjunk a nagyobb fizikai megterhelésre fizikailag, szellemileg és lelkileg egyaránt. Hatására csökken a sérülések kialakulásának kockázata is. Abban az esetben, ha a bemelegítés után sem érez valaki kedvet a futáshoz, illetve erős mozgásrendszeri fájdalommal küzd vagy továbbra is gyenge és levert, inkább maradjon otthon. Futás után nem szabad megfeledkezni a nyújtásról az optimális izomhossz visszaállítása érdekében. Ezzel újabb lépést tehetünk mozgásrendszerünk egészségének megőrzése felé. A sérülés felmérése Abban az esetben, ha mégis adódik valami probléma, és bekövetkezik egy sérülés, nem szabad kétségbe esni. Függetlenül attól, hogy hol vagyunk, próbáljunk megnyugodni, és reálisan felmérni a helyzetünket. Egy esés, vagy rossz mozdulat után mindig ellenőrizzük testsúly terhelése nélkül, hogy a sérült végtag ízületeit mennyire tudjuk mozgatni. Ezt követően a fájdalom mértékét figyelembe véve ítéljük meg, hogy rá tudunk-e egyáltalán állni, és képesek vagyunk-e az önálló mozgásra. Próbáljunk meg minél előbb hazajutni, szükség esetén kérjünk hozzá segítséget. Szélsőséges esetekben, súlyosabb sérüléseknél azonnal mentőt kell hívni. Miután hazaértünk, vegyük szemügyre a sérülést. A jól látható alaki elváltozás a végtagon, az elviselhetetlen fájdalom vagy a nagyfokú duzzanat egyértelmű jele annak, hogy azonnal orvoshoz kell fordulni. Az enyhébbnek tűnő sérülések esetén sem árt felpolcolni és jegelni a lábat, aztán ha másnapra fokozódnak a tünetek, vagy nem enyhülnek 1-2 napon belül, szintén el kell menni az orvoshoz. Ellenkező esetben valószínűsíthető, hogy sikerült megúszni a balesetet komolyabb károsodás nélkül. Néhány napig azért nem árt odafigyelni, hogy hogyan reagál a lábunk a terhelésre. Csökkentsük az edzések intenzitását, és ha egy hét múlva is panaszmentesnek érezzük magunkat, visszatérhetünk a szokásos terheléshez.

Túlterheléses sérülések
A túlerőltetés szövődményei más természetűek, mint az akut sérülések, de a kezelésükre legalább ugyanakkora figyelmet kell fordítani. Leggyakoribb tüneteik a fájdalom, mely kezdetben csak terheléskor és utána jelentkezik. Később már nyugalomban is érezhető, főként éjszaka. Figyelemfelkeltő jel még a nyomásérzékenység, a duzzanat és a mozgásbeszűkülés is. Fontos, hogy időben vegyük észre ezeket a jeleket, és megfelelően reagáljunk rájuk. Észlelésük esetén a pihentetés, jegelés, felpolcolás a teendők. A tünetek csökkenése, megszűnése után fokozatos terhelés mellett vissza lehet térni a szokásos edzéshez. Ellenkező esetben azonban szintén orvoshoz kell fordulni. A leggyakoribb szövődményei a túlterhelésnek a sípcsont csonthártya gyulladása, az Achilles ín túlterhelése, a talpi bőnye gyulladása és a Tractus iliotibialis szindróma. Szélsőséges esetekben előfordulhat fáradásos törés is. Ez akkor következik be, ha a csontokat érő ismétlődő terhelés hatására az állományukban mikro sérülések keletkeznek, melyek a részleges vagy teljes törésükhöz vezetnek. Gyakori a lábfejen, a lábközépcsontoknál. Tünetei megegyeznek az előbb leírtakkal, megelőzhető megfelelő futócipő viselésével és a láb izmainak célzott erősítésével.

Komolyabb panaszok esetén tartsuk be mindenképp az orvos utasításait. Egy alapos vizsgálatot, valamint szükség esetén képalkotó eljárásokat (MRI, röntgen, ultrahang) követően sor kerül a diagnózis felállítására. A további teendőinket és lehetőségeinket a saját diagnózisunk határozza meg. A különböző sérülések kezelése eltérő, valamint az adott sérülés súlyossága is befolyásolja a kezelés menetét. Léteznek azonban olyan általános teendők, amikkel bizonyos feltételek mellett segíthetjük a gyógyulásunkat. Ezeket szeretném most letisztázni.

Személyre szabott terápia
Nagyon fontos, hogy soha ne mások tapasztalataiból induljunk ki. Minden sérülés egyedi, és még az egészséges emberek edzettségi szintje, egészségügyi állapota is különböző. Hagyatkozzunk a kezelőorvos véleményére. Bármilyen kezelést ír fel, el kell rá járni. Bármilyen rögzítőt rendel el, azt viselni kell az utasításai szerint. Az aktivitást illetően sokszor csak az instrukció hangzik el, hogy nem szabad terhelni az adott végtagot. Ez az információ nem egyértelmű. Azoknak, akikkel a sérülés után röviddel elkezd gyógytornász foglalkozni lényegében elég ennyi, ők személyre szabott terápiát kapnak. Akik nem ennyire szerencsések, nem árt, ha az utasítást hallva feltesznek két fontos kérdést. Az első az, hogy szabad-e testsúllyal terhelni az érintett végtagot, és ha igen, akkor nagyjából hány százalékával. A másik fontos kérdés, hogy szabad-e direkt mozgatni az érintett ízületet.

Nincs semmittevés!
Gipszrögzítés esetén például egyértelmű, hogy az érintett ízület nem mozgatható, viszont a sérülés helyétől és mértékétől függően a testsúly bizonyos százalékával terhelhető a végtag, így általában valamilyen segédeszköz (pl.: könyökmankó, járóbot) segítségével szabad járni. Ami nagyon fontos, hogy egy begipszelt alsóvégtag esetén a vérkeringést támogatni kell. Ehhez nyilván hozzátartozik a vérhígítók szedése, vagy ülés és fekvés közben a végtag felpolcolása. A vénás visszaáramlás segítésére kiváló módszer a vénás torna végzése. Hiába, hogy az érintett ízület nem mozgatható, de az alatta és felette lévők igen, valamint az ízületet áthidaló izmok megfeszítésével és ellazításával kihasználhatjuk a pumpa funkciójukat, és bizonyos mértékig megőrizhetjük az erejüket anélkül, hogy elmozdulást hoznánk létre az adott ízületben.

Ugyanígy járjunk, ha bármi más okból kifolyólag nem szabad mozgatnunk egy ízületet. Teljesen mindegy, hogy viselünk-e valamilyen rögzítőt vagy nem. Az egészséges ízületek mozgatásával, illetve izmaink megfeszítésével és ellazításával a vénás visszaáramlás mellett a gyógyulásunkat is segítjük. Abban a szerencsés esetben, ha csak az egyik lábunk sérült, az összes többi végtagunk egészséges, akkor azokat nyugodtan erősíthetjük intenzíven is. Egy rendszeres edzéshez szokott ember számára a semmittevésnél nincs nagyobb szenvedés. Ezzel a mozgással kicsit könnyebb lesz elviselni a gyógyulás nehéz időszakát, és elejét vehetjük a nagyfokú fizikális leépülésnek. Az érintett oldalon is erősíthetjük természetesen az ép ízületeket.

Az izomegyensúly visszaállítása
Miután lekerült a gipsz vagy a rögzítő ortézis, illetve engedélyezett az ízületet mozgatása, az első és legfontosabb feladat az ízület teljes mozgástartományának a visszaállítása. Minden ízületnek van egy nyugalmi, vagy középhelyzete. Ez az az állás, amit az ízület magától is felvenne. Ebben a helyzetben az ízületi tok és a szalagok egyenletesen lazák, az ízesülő csontok lazán helyezkednek el. A térdízület esetében ez a 25 fokos hajlítás, a bokánál a 10 fokban lefeszített lábfej. Azért fontosak ezek a helyzetek, mert ha egy sérült ízületet rögzíteni kell, akkor azt a nyugalmi helyzetében teszik. Az ízületek számára ez abszolút kímélő, viszont az izmoknak már kicsit sem kedvező helyzet. Mivel egy hosszan fenntartott mozdulatlan állapotról beszélünk, így sajnos egyértelmű, hogy hatására az izmok egyensúlya megbomlik. A térdet áthidaló izmok közül a hajlítók egyébként is zsugorodásra hajlamosak, a boka esetében pedig az Achilles ín. Mindkét ízület nyugalmi helyzetében kissé megfeszült állapotban vannak a rövidülésre hajlamos izmok, így nem is kérdés, hogy az optimális izomhossz visszaállítására figyelmet kell majd fordítani az ízület gyógyulása után. Az ízületek mozgástartományának visszaállításakor a mozgások óvatos gyakorlása mellett a legfontosabb lépés a zsugorodott izmok nyújtása. A gyengült izmok erősítése csak utána következhet.

Rehabilitáció
A teljes felépülés a sérülésekből hosszú folyamat. Általában 12 hét után lehet aktívan visszatérni futáshoz, de természetesen a gyógyulás időtartama a sérülés súlyosságától is függ. A rögzítő ortézis vagy gipsz levétele után a gyógytorna mellett az úszás vagy a biciklizés is engedélyezett. Mindkét mozgásformánál a testsúly terhelése nélkül növelhetjük ízületeink mozgástartományát, erősíthetjük izmainkat és javíthatjuk állóképességünket. Az esetek többségében a mellúszás kerülendő a rehabilitáció időszaka alatt, az ajánlott úszásnemet mindig a sérülés határozza meg. Biciklizésre biztonságosabb alternatíva a szobakerékpár használata. Az edzőteremben nem áll fenn az esés veszélye, ami a szabadban egy sérült végtaggal egyensúlyozva könnyen előfordulhat. Eleinte természetesen tilos bemenni egy intenzív spinning órára, viszont egy közepes intenzitású, kb. 20 perces tekeréssel sokat tehetünk a gyorsabb felépülésért.

Legyünk mindig nagyon körültekintőek, és igyekezzünk mindent megtenni mozgásrendszerünk egészségének megőrzéséért. Ha mégis történne velünk valami, ne akarjunk küzdeni ellene, azzal csak tovább ártunk magunknak. Teljes erővel a következő lépésre koncentráljunk mindig a gyógyulás felé, a kellemetlenségek pedig a jövőben tanulságul szolgáljanak.

Blaubacher Anna
Gyógytornász