BSI Futónagykövet - Budapest XVIII. - Balogh Ádám

Név:

Balogh Ádám

E-mail:

bp18(pont)bsifnk(kukac)gmail(pont)com

(kukac)gmai

Melyik évben kezdett el futni:

1998.március 8. Citroen Saxo Gellérthegy Csúcsfutás

Mire legbüszkébb a futómúltjából:

A betegségemből kigyógyulva lábra tudtam állni és egyre jobb eredményeket érek el az ultravilágban.

Bemutatkozó:

1998-ban 112 kiló voltam, s a látványtól nem voltam elragadtatva. Elkezdtem futni. Eleinte csak versenyeken, majd edzeni is. A sorkatonaság után fordultam az ultrafutás világa felé, de egy 2007-ben kezdődő súlyos betegség miatt 2010-ben ezt is újra kellett kezdeni. Sokszor fordulatot vett az életem, de a futás az örök.

A futással kapcsolatos hitvallása:

A futáshoz három dolog kell: izomzat, ész és szív. Ha kevés a felkészülés adott távra, de a szív még vinne tovább, az észnek tudnia kell meddig engedheti meg, hogy továbbmenjen az ember. Emellett fontos, hogy az embernek mindig legyen célja, mert az viszi előre: edzésre, versenyekre és az élet más területein is.

Közös futások helyszíne:

Budapest, XVIII. kerület Péterhalmi erdő

Közös futások időpontja:

Télen indulás 9-kor, nyári időszakban indulás fél 9-kor.

Egyéb tudnivalók:

BSI Futónagykövetünk Facebook csoportja.



fb share