Hiányzott a verseny közege

Közel ötéves kihagyás után tavaly tért vissza az utcai futóversenyekhez Sándor Tibor. Az önmagát falusi srácként definiáló, a Baranya megyei Vásárosdombón élő futónak elmondása szerint rettenetesen hiányzott a Nike Budapest Félmaraton hangulata és az a sok ezer ember.
Tavaly kifejezetten elégedett volt teljesítményével, ugyanis mindössze 8 perccel maradt el a pályacsúcsától.

- Mikori szerelem a futás?

- Kifejezetten késői. 49 évesen húztam életemben először futócipőt a lábamra. Megpróbáltam pótolni az elpazarolt éveket, és már abban az esztendőben rajthoz álltam a Nike Budapest Félmaratonon, majd rá egy hónapra a 42 kilométeres távot is lefutottam. Ezt követően háromszor dupláztam, azonban a térdízületeim jelezték egy idő után: nem szeretik, ha túlterhelik őket. Nem akartam komolyabb sérülést összeszedni, ezért abbahagytam a futást.

- Teljesen felhagytál a sportolással?

- Azt azért nem, rendszeresen mozogtam azután is. Fociztam, teniszeztem és hétvégenként, ha maradt rá időm, azért futottam egy tízest. Jól éreztem magam, de valami nagyon hiányzott.

- Mire gondolsz?

- Falusi srác vagyok, Baranya megyében Vásárosdombón élek, egy 1200 főt számláló településen. Hihetetlen élmény volt egy ilyen háttérországgal Budapesten futni. Az a szervezés, az a hangulat semmihez sem hasonlítható. Őszintén szólva elsősorban ez játszott közre abban, hogy már az első évben rajthoz álltam a maratonon is. Természetesen a versenyeken voltak nehéz pillanatok, többször elértem oda, hogy feladom, azonban a közönség, a szervezők olyan buzdításban részesítettek, hogy nem tehettem. Mikor egy vadidegen ember azt kiabálja, "nehogy feladd", akkor nincs mit tenni, tovább kell futni. Mikor az első versenyemről hazajöttem, a faluban mindenkinek azt meséltem, milyen csodálatos élményben volt részem Budapesten. Szerintem ezt mindenkinek át kell élni egyszer az életben.

- És milyen érzés volt öt év után ismét a Városligetben együtt bemelegíteni a többiekkel?

- Boldog voltam, hogy ott lehettem a tömegben! Ráadásul kifejezetten jó idővel rukkoltam elő. Edzéstervvel, komoly felkészüléssel 1:51 volt a pályacsúcsom, tavaly pedig 1:59 körül értem célba. Meg voltam döbbenve, hogy ilyen jól bírtam a távot. Remélem, idén is két órán belül futom le a 21 kilométert.

- A családod hogyan viszonyult a hobbidhoz?

- Ha fizikailag nem is tudtak ott lenni a lányaim, minden verseny után azonnal hívtak, és érdeklődtek, hogy sikerült a táv. Lelkesek voltak és biztattak. Feleségem egyik évben a kedvemért utazott Budapestre, és miután utánanézett az útvonalnak, több ponton is várt engem és lefényképezett. Szép élmények ezek, és hogy kézzel foghatóvá is váljanak: a dolgozószobámban előkelő helyen vannak az okleveleim és érmeim. Erősen gondolkozom azon, hogy jövőre, hatvanévesen utoljára nekivágjak a maratonnak. Szép születésnapi ajándék lenne!