Makai Lászlóné: A nők is képesek küzdeni a céljaikért

Egy otthon hagyott uzsonnára vezethető vissza Makai Lászlónénak a futás kezdetéhez kötődő története. A jelenleg nyugdíjas nagymama lassan három évtizede rója a kilométereket, és még idén szeretne részt venni a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála mellett a Balaton Félmaratonon is.

- Mennyiben más egy női verseny hangulata egy koedukáltétól?

- Jó érzés látni, hogy a nők is tudnak erősek lenni, hogy képesek vagyunk küzdeni és harcolni céljainkért. Szó szerint egymásból merítünk erőt. Korábban akadt példa arra is, hogy már a verseny első kilométere után teljesen elgyengültem, azt hittem ott helyben össze is fogok esni, de küzdöttem, mert láttam, hogy a többi nő milyen lendülettel képes futni, és a végére már semmi bajom sem volt, könnyedén léptem át a célt.

- Régi szerelem a futás?

- Az 1980-as évek elejére vezethető vissza a kezdete. 33 éves voltam, mikor a gyerekemet elvittem reggel az oviba, csakhogy otthon felejtettem az uzsonnáját. Rohantam haza érte, hogy még időben be is érjek a munkába, és mire végeztem: teljesen kifulladtam. Akkor és ott határoztam el, hogy ezen változtatni kell. Elkezdtem sportolni, az elején természetesen kis távokon futottam, majd versenyezni is kezdtem, rendszeres résztvevője voltam a Libresse és az Avon Futásnak is.

- Hányadik alkalommal áll rajthoz a női futóversenyen, és kik kísérik el a helyszínre?

- Legalább tizedszer neveztem, számomra sosem kérdés, hogy ezen a megmérettetésen részt vegyek. Barátnőm mellett próbálom a családot is rávenni, hogy aktívan sportoljanak. A lányom elég szigorú időbeosztásban dolgozik, idén már négyszer kellett lemondani a nevezését, kisebbik unokám biztos ott lesz a szurkolók között, a 18 éves Dávid unokám pedig korábban rendszeresen futott, próbálom rávenni, hogy ez ismét így legyen az életében.

- Hogy sikerült a felkészülés?

- Ezúttal valamivel gyengébben, mint ahogy szerettem volna. Tavaly szinte minden nap tudtam edzeni, idén ez sajnos az unokám miatt egy-kettő, olykor három alkalomra csökkent. Szerencsére a lakóhelyemhez közel, Kőbányán van egy erdő, ahová barátnőmmel, Bilász Ferencnével járok együtt futni, mikor időnk engedi.

- Ez mennyiben módosította az elvárásokat a jövő vasárnapi futással kapcsolatban?

- Természetesen már nem az egyéni csúcsok motiválnak, már az örömöt jelent, hogy ott lehetek egy versenyen. Szeptember végén rajthoz álltam a minimaratonon, akkor a 7 kilométeres távot 49 perc alatt teljesítettem. Ezúttal is hasonlóra készülök, 7 perces ezrekkel számolok, és szeretnék egy kiegyensúlyozott, egyenletes futással célba érni. A lassítás olykor még belefér, de a megállás tilos. Pszichésen rendkívül rossz utána újraindulni.