Nem is olyan lassú csigák

Az elmúlt évek statisztikái szerint a Dover Nyelviskola oktatói kifejezetten sportos életvitelt folytatnak. Volt olyan év, mikor egyszerre négy csapatot is neveztek a K&H olimpiai maraton váltóra.

Mód Ildikó évek óta egyik szervezője a váltóknak, elmondása szerint legalább nyolc alkalommal rajthoz áll márt a Parlament előtt. Természetesen ott lesz a május 16-i 17. K&H olimpiai maraton váltón is Dover Csigák nevű csapatával.

- Beszédes névválasztás, ugyanakkor nem kifejezetten biztató. Valóban ennyire "vészes" lenne a helyzet?

- Viszonyunkat valójában a Dover Fergeteg elnevezésű formáció határozta meg. Hozzájuk képest mi lassúak vagyunk. Ha nem is vagyunk a szó szoros értelmében csigák, de lassúak. A jelenlegi csapatot négy tanár és két nyelviskolai dolgozó alkotja. A váltó gerincét alkotók már lassan nyolc éve folyamatosan neveznek a versenyre, de olykor-olykor új taggal bővülünk, és a nevünk is megváltozott már pár alkalommal.

- Milyen elvárásokat fogalmaztatok meg magatokkal szemben a 17. K&H olimpiai maraton váltóra?

- Semmi extrát. Mindenki fussa végig a maga távját, főleg azok, akik eddig még nem is futottak le egyszerre hét kilométert. Két új csapattagunk is van, még nem lehet tudni, mire képesek. Szigetszentmiklósiként az edzéseimet "kényelmi szempontból" a helyi erdőben szoktam végezni, legtöbbször a kutyámmal általában az esti órákban munka után. Hétvégén, ha időm engedi, a Margitszigeten futok. A hétezer métert nagyjából 30 perc körül teljesítem, szerintem a váltó többi tagjai is hasonlóra lesz képes. Egy biztos, az utolsó befutót is megvárjuk, és senki sem kap leszúrást, ha pár perccel lassabban ért célba.

- Miért szeretitek ennyire a K&H olimpiai maraton váltót?

- A munkahelyünkön is jó a viszonyunk, kedveljük egymást, miért ne lehetne az irodán kívül is közös programokat szervezni? Már a felkészülés is közelebb hoz minket, vannak, akik együtt edzenek, és rengeteget beszélünk magáról a versenyről is egymás között. Egy biztos, ha a futás alatt tudjuk motiválni és biztatni egymást, az kihat a munkahelyi viszonyokra is. Méghozzá pozitívan. Az pedig különösen jó érzés, mikor kollégák és családtagok, barátok biztatnak minket a pálya széléről. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt begipszelt lábbal szurkoltam végig a versenyt, és bizony olykor kicsit összeszorult a szívem, hogy nem lehetek a többiekkel a pályán. Szerencsére gyönyörű volt az idő, jó a hangulat, és inkább arra koncentráltam. Remélem idén sem lesz másként!