Szia, Laci vagyok - Beregi László és a futás

Beregi László a fokozatosság híve. Az 1955-ös születésű nagykanizsai futó negyven évesen kezdett egyéni sportágakkal foglalkozni, eddigi leghosszabb távja a 25 kilométeres Pécs-Harkány verseny volt. Nagy álma, hogy egyszer a maratont is teljesítse. A 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon 30 kilométeren áll rajthoz.

- Hogyan alakult sportpályafutásod?

- Világ életemben labdajátékosnak tartottam magam, még 33 évesen is aktív NB I-es kézilabdázó voltam, csak a negyedik iksz után váltottam az egyéni sportágak felé. Triatlonozni kezdtem, majd egyre jobban megszerettem a futást is. Pedig néhány évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy akár egy kilométert is fussak labda nélkül. A téli alapozást nagyon nem szerettük, és bevallom, nem is volt könnyű az átállás, de sikerült!

- Mikor döntötted el, hogy részt veszel a 30 kilométeres távon?

- Az egy héttel ezelőtti triatlon-világbajnokság felkészülése idején határoztam el, hogy kipróbálom magam ezen a távon. Rengeteg energiát beletettem a felkészülésbe, úgy gondoltam, mikor, ha nem most. Minden második nap kora reggel kifutottam a nagykanizsai csónakázó tóhoz, és heti egy bicikli- és úszóedzést is beleszorítottam a programba. A korosztályos vb-n a középmezőnyben végeztem, amivel teljesen elégedett vagyok.

- Milyen elvárásokkal vágsz neki a versenynek?

- Nagy kihívás számomra a 30 kilométer, hiszen ezelőtt még sosem futottam le ekkora távot. Fokozatosan emeltem a szintet, egyelőre annak is tudnék örülni, ha célba érek. A félmaratont 1:45-1:50 körül teljesítem, ez lesz a viszonyítási pont. Nem szeretnék túl gyorsan kezdeni, és ha fél távnál még érzem az erőt, akkor emelni fogom a tempót.

- Mi volt az eddigi legkedvesebb emléked egy futóversenyen?

- Rengeteg emberrel ismerkedtem meg az elmúlt évek folyamán. Nagykanizsáról minden nagyobb BSI-s versenyre csapatostul utazunk, és az utat valóban oldott légkör jellemzi. Lakóhelyemen számos futóval ápolok jó kapcsolatot, akikkel természetesen már a sporton kívül is tudunk beszélgetni. A legérdekesebb élményem tavaly a siófoki idényzárón történt, mikor a második körben egy srác utolért, és rám köszönt: Szia, Laci vagyok. Ugyanezt válaszoltam. Beszélgetésbe elegyedtünk, és kiderült: ugyanabban az évben és ugyanabban a hónapban is születtünk. Végül együtt futottunk be a célba, és jó futóbarátság alakult ki közöttünk. Hihetetlen, hogy egy ekkora tömegből, épp egy szinte napra ugyanakkor születő Laci köszönt rám. Többek között ilyen élményeket köszönhetek a futásnak és a versenyzésnek. Remélem, egyszer a maratont is teljesíteni tudom.