Tíz év kihagyás után újra a maratonon

Luter Mónika Sümegen született, dolgozott tíz évet külföldön, ami megszakította a maratonfutásait. Most a Margitszigeten készül a visszatérésre, a 25 SPAR Budapest Nemzetközi Maratonra.

- Nem először futsz a klasszikus távon.

- Ez lesz a negyedik maratonom, amin elindulok, viszont maga a történet érdekes, hogy hogyan alakult. 1998-ban futottam az elsőt, majd az azt követő két évben is egyet-egyet. Azóta nem. 2000-ben megcsináltam még az Ironmant, majd külföldre mentem dolgozni. Hajón voltam, télen meg síparadicsomban, és a 16-18 órás munkák mellett sajnos ki volt zárva, hogy másra is legyen időm. Most nyugodtabb mederbe terelődött az életem, és úgy éreztem itt az ideje újra kipróbálni magam. Felszolgáló vagyok, ami a napi mozgást biztosította, szóval nem a nulláról kellett újrakezdenem. Ráadásul a kevés szabadidőmben síeltem, bringáztam, amit éppen lehetett.

- Kivel mész a versenyre?

- A mostani barátommal, Hugóval, aki profi kézilabdás volt, nos, megkérdeztem tőle, hogy őt érdekelné-e a maraton. Szerencsére a kihívások érdeklik, nem is volt kérdés, hogy velem tart a hosszútávfutás rejtelmeinek megismerésébe. Lelkesebb, mint én, rögtön olyan időt állított fel tervként magának, amire mondtam, hogy azért csak óvatosan, mert még nem tudja, milyen nehézségek érik a szervezetet 30 kilométer fölött. Félmaratont futott már jó hat éve, de azért egy kézilabdás izomzata nagyon máshogy van felépítve, mint ami egy hosszabb futáshoz kell.

- Mesélj a felkészülésről!

- Nekem 4 óra 1 perc volt a legjobb időm a 42 kilométeren, most sem az a tervem, hogy ennél jobbat teljesítsek. Elég későn döntöttem el, hogy egyáltalán megpróbálom. Jártunk ki a Margitszigetre futni, de nem terveztem maratonit, ez körülbelül egy hónapja jött, hogy el kéne indulni. Az 1998-as futásra a volt férjem tanácsai alapján készültem fel, de sokat tanultam Monspart Sarolta: a Futás csodálatos világa című könyvéből is. Magam alakítottam ki, hogy hetente 50-55 kilométert fussak, ez úgy néz ki, hogy egy hosszabb futás, majd egy rövidebb táv, aztán pihenőnap, hétvégén olyan 20-25 kilométer teljesítése. A verseny előtti héten pedig pihenés.

- Milyen érzésekkel várod a versenyt?

- Izgalom mindenképpen van, félelem nincs, mert már megcsináltam. Nem történhet olyan dolog, ami miatt félnem kéne. Néha nem mondom, ha olyan hangulatban futok egy hosszabb távot, azért elgondolkodom, hogy hogyan tudtam lefutni, de semmi gond nem lesz vele, azt érzem. Fontos az önszuggesztió, hogy elhiszem, hogy ironman vagyok, meg tudom csinálni.