Tizennégyből tizennegyedszerre

Rozs Péter Hajdúböszörményből érkezik a 14. Kékes Csúcsfutásra. Azok közé tartozik, akik minden eddigi ilyen eseményen ott voltak.

- Nagyon kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy egy több mint tíz éves versenysorozat összes állomásán rajthoz álltak. Melyik év volt számodra a legkedvesebb?

- Talán a legelső alkalom. Akkor lepődtünk meg igazán, milyen kemény megpróbáltatások is várnak az emberre a Kékesen. Az első tíz évben kollégám, Leszkovits Attila is elkísért a megmérettetésre, és együtt győztük le a hatszáz méteres szintkülönbséget. Szerencsére az elmúlt tizenhárom évben egyetlen egyszer sem kellett feladni a versenyt. Időn is nekivágok a távnak, igaz a sérülésemnek köszönhetően ezúttal már nem a verseny, hanem szimplán a részvétel érdekel.

- Mi hátráltatta a felkészülésed?

- Ősszel műtöttek gerincsérv miatt. Azóta nagyon visszafogtam a sportolást: hétköznapokon kisebb adagokat futok, hétvégén is maximum 5-6 kilométereket. Alapvetően a természetben szoktam edzeni, a Kékes miatt azonban a teremben, futópadon gyakorolok, ott ugyanis be lehet állítani az emelkedő mértékét.

- Mit tudnál tanácsolni azoknak, akik még sosem álltak rajhoz a Kékesen? Mire figyeljenek elsősorban?

- Nagyon lassan kell nekivágni a távnak. Ez azért rendkívül fontos, mert ha túl sokat adsz ki magadból az első nyolc kilométeren, akkor a Mátraháza utáni szakaszt nem fogod bírni, ott jön ugyanis a fekete leves! Emellett a frissítéseket is szigorúan be kell tartani, főleg, ha meleg lesz. A fáradtság nem lesz kérdés, de ha fejben egyben tud maradni az ember, akkor nem lehet gond az utolsó meredek szakaszon sem.

- Mióta vagy ilyen fanatikus?

- Diákkoromban inkább birkóztam, a futás amolyan kiegészítő sportág volt. A katonaság előtt már elkezdtem ismerkedni vele, de végül volt egy fogadás, ami komoly változást eredményezett. Adyligeten töltöttem katonaéveim, ahol fogadást kötöttem: addig fogok futni, míg a többiek fociznak. Senki sem gondolta volna, hogy menni fog! Végül 50 kört futottam, mire abbahagyták. Vidéki ficsúr voltam a szemükben, ment a virtuskodás, de én jöttem jól ki belőle. A futás számomra a szabadság, a nyugalom és hatalmas önismeretet jelent. Alig várom az edzéseket, mikor el tudok vonulni, és magamra tudok koncentrálni. Minden elcsendesedik, csak én vagyok és a gondolatataim. Nem is értem, mikor látok egy-egy futót, akik zenét hallgatnak edzés közben. Vajon ők hogyan tudnak kikapcsolni?