Utolsó maratonom?

A tihanyi Pető Mónikának nem csak a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton 42 kilométerével kell megküzdenie, de azzal is, hogy elképzelhető, soha többet nem futhatja le ezt a távot. Minden szava arról árulkodik, van elég ereje és hite ahhoz, hogy ne kelljen végérvényesen lemondania szenvedélyéről, a mozgásról.

- 2006-ban futottál először Budapesten maratont, idén térsz vissza. Miért?

- Mert máshol futottam maratonokat, nem itthon. Öt év elteltével azért futok újra itt, mert ez lesz az utolsó maratonom. Sajnos egy műtétre kell mennem, ami miatt abba kell hagynom a sportot. Nem jó dolog, de fel kell valahogy dolgozni. Az utolsót ugyanott szeretném lefutni, ahol az elsőt teljesítettem. Az is lesz a rajtszámomon, hogy az "utolsó maratonom".

- Sokat jelent a sport?

- Gyerekkorom óta sportolok, gyorskorcsolyázó voltam, egészen 16 éves koromig, majd váltottam a kerékpárra. Később egyszer találkoztam Rácz Adéllal, aki futott, majd valahogy nagyon összebarátkoztunk. Kérdezte, hogy miért nem futok, erre azt a lakonikus választ adtam, hogy nincs rá esély. Végül csak elcsalt egy rövidke távra, aztán már kérni se kellett, hogy menjek. Az állóképességem megvolt, elkezdtem félmaratonokat futni, és 2006-ban a budapesti maratonon megcsináltam a 42 kilométert is. Egyszóval világ életemben sportoltam, nem is tudom elképzelni magam mozgás nélkül, ám most úgy tűnik mégis kénytelen leszek olyan sportot választani, amit szabad. Nekem fontos, hogy menjek és csináljak valamit, és nem érdekel, hogy hány órába meg mennyi energiába telik. Egy hete is körbebicikliztük a Balatont csak úgy, 212 kilométert, mintegy 10 óra alatt. Sportmániás vagyok, nézem a tévét és hallgatom a híreket, a magyarokat meg főleg előnyben részesítem, teljesen mindegy milyen sportágról van szó, drukkolok nekik.

- Tihanyról a visszhang, az apátság és a borok jutnak az emberek eszébe. Mi a helyzet a helyi sportélettel?

- Sajnos nincsen semmiféle klub, ami összefogná a hobbisportolókat. Vagyunk mi ketten a kedves ismerősömmel, Adéllal, akik elindulunk amatőr futóversenyeken. Néha hozzánk csapódnak Füredről is ketten. Most, hogy nagyjából kiépítették a bringautat Tihanyban, könnyebb lesz bármilyen távot megcsinálni, eddig azért a főúton kellett futnunk, meg a járdán. Versenyekre együtt járunk itthon, de voltunk már számos egyéb mellett a berlini maratonon, vagy Nagyatádon a triatlon női váltón.

- Mit vársz a SPAR Budapest Maratontól?

- Négy óra harmincas maratonra készülök, egymagam fogom teljesíteni, illetve egy biciklis kísérőm lesz, Czigler János barátom. Ő is futó, de most október 2-án engem fog segíteni. Persze, az nem lenne szabályos, hogy mellettem kerékpározzon a távon, ezért mivel jó helyismerettel rendelkezik, mindig a környező kis utcákon követ a versenyen, és mindig ott lesz, ahol éppen szükségem lesz rá. Fontos, hogy Adél is velem lesz, képesnek tart, hogy meg tudom csinálni, ez nekem nagyon sokat jelent. Ő volt az, aki öt évvel ezelőtt a nyakamba akasztotta az első érmemet, és most az utolsót is ő fogja.

- Mi lesz a verseny után?

- Rá két hétre a műtét, majd hat hét pihenés következik, ez biztos. Majd meglátom, melyik sport maradhat meg az életemben. Ha választani kellene, akkor a kerékpárhoz ragaszkodnék, mert az az életem. Csak a műtét után derül ki, hogy milyenek lesznek a lehetőségeim, de a hitem erős, és reménykedem, hogy minden jóra fordul.