 |
Nyári Futókörkép / Cierpinski, a kétszeres olimpiai bajnok / Az
utcai futás csúcsai / Csomor a csúcsokon / Szülinapi Ironman duplázás
/ Triatlonos szökés Alcatrazból / A Spuri SC nyara / Kiss Mari és
a futás / A keringési rendszer 2. rész / Bannister 4 perc - 4 kör
/ Erdész Eb Magyarországon / Triatlonújváros / A helyes versenystratégia
/ Edzéssel a babáért / Tudományos analízis a futásról |
 |
Az első női futóverseny Etiópiában
Ötvenezren a rajtnál
A Great Ethiopian Run, a nagy etióp futóverseny lassan hagyománnyá
válik Addisz-Abebában, tízezrek szoktak tolongani a rajtnál, az
indulatokká fokozódó nagy lelkesedést többször is csak a legendának,
Haile Gebrselassie-nak sikerült lecsillapítania. Május közepén megint
utcai futóversenyt rendeztek az etióp fővárosban, megint tízezrek
álltak rajthoz, de szó sem volt botrányról. Az ország történetének
első női versenyét szervezték meg, s már a bemutatkozáskor ötvenezren
neveztek. Érdekes, hogy az igazi nagy nevek nem jöttek el, a többség
külföldön indult inkább. A világbajnok Berhane Adere és az olimpiai
ezüstérmes Gete Wami ott volt ugyan a rajtnál, de csak díszvendégként,
ők indították el a mezőnyt. A táv mindössze öt kilométer volt, de
a feltörekvő ifjú tehetségek így is nagy csatát vívtak, s végül
Konjit Tilahun győzött.
A FUTÁS nem minden , de MINDEN nincs futás nélkül!
Edzéstervek őszre
- A Nike Budapest Félmaratonra
A PLUS Budapest Maratonra
Még mindig csak edzünk és edzünk az őszi nagy versenyekre, a futó-ünnepekre.
Ez így van rendjén, hiszen Antoine de Saint Exupéry is azt írta
erről, hogy „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi
olyan formássá a rózsáidat.”
A félmaratonokat és maratonokat futók ismételjék át a tudnivalókat
a rajtszám felvételkor kapott kisfüzetből. A használati utasítást
az utolsó hétre, napra, órára a rajt előtt érdemes betartani, esetenként
egyénre formálni.
Az első félmaratonra vagy maratonra készülő sportoló ne felejtse,
amit Madách Imre írt, hogy „Sokat megbír az ember, ha van
elég bizalma önmagában”. S nem kell a ragadozó, két és fél
méteres barrakudákkal álmodni utolsó éjjel: menekülés térdig érő
vízben futva...
Beszámoló az 5. Táplálkozás és Fitness Világkongresszusról
Négyévenként, az Olimpiai Játékok előtt rendezett kongresszust az
eddigiektől eltérő módon nem az ókori játékok színterén Olympiában,
hanem a görög fővárosban rendezték 2004 júniusában. Negyvenhat országból
több mint 250 kutató gyűlt össze, hogy a legfrissebb tanulmányokról,
állásfoglalásokról, kutatási módszerekről számoljon be. Mint minden
alkalommal, most is elsősorban a gyakorlat felől próbálta kiemelni
a táplálkozás és testmozgás szerepét.
Futócipők a poggyászban - II. rész
Romhányi Hajnalka egy multinacionális gyógyszercég közép-kelet-európai
logisztikai vezetőjeként rengeteget utazik. Alig egy éve talált
rá a futásra, ami sokat segített számára napi gondjai leküzdésében.
Amikor megkapta „utazós” beosztását sem akarta abbahagyni
vagy háttérbe szorítani kedvenc sportját, ezért elhatározta, hogy
a sok távollétet a maga hasznára fordítja, így a heti 30-40 km edzésadag
is megmarad, és a változatos edzéshelyszínek tovább inspirálják
a futásban. Elhatározta, hogy a SPURI olvasóival is megosztja élményeit,
íme újabb három helyszín Nyugat-, Dél- és Észak-Európából.
A kétszeres olimpiai maraton-győztes
Eddig két futónak sikerült két olimpián is elhoznia a klasszikus
táv - hagyományosan az olimpia zárószámának számító maratoni futás
- aranyérmét. A legendás Abebe Bikila 1960-ban Rómában és 1964-ben
Tokióban diadalmaskodott. Aztán jött Waldemar Cierpinski bravúrsorozata
1976-ban és 1980-ban. Waldemar a közelmúltban a Bécs-Budapest Szupermaraton
szervezőbizottságának meghívására Magyarországon járt, és a sajtótájékoztató
után sikerült mikrofonvégre kapnunk.
Mostohagyerekek...?
Bemelegítés, levezetés
Az edzésre fordítható idő - főleg nekünk, amatőröknek - sajnos igencsak
korlátozott. Ezért ott spórolunk időt, ahol csak tudunk. Sokan az
edzések előtti bemelegítés és a tréning utáni levezetés csökkentésével,
vagy elhagyásával próbálnak időt megtakarítani. Vajon helyesen teszik-e?
Az utcai futás a kezdetektől a világcsúcsokig
Január elsejétől végleg befogadta a Nemzetközi Atlétikai Szövetség
(IAAF) az utcai futókat. Elismeri és nyilvántartja a világcsúcsokat,
és az új, Spiriev-féle világranglistán is helyet kaptak a hosszútávfutók
Az IAAF magazin idei első száma az új „családtagokról”
szól, ezekből a cikkekből válogattunk.
Gebrselassie már csak történelem a csúcslistákon
Bekele, a megállíthatatlan
Kenenisa Bekelét a nagy trónkövetelőként emlegették, aki megnyerte
ugyan egymás után háromszor mindkét távot a mezeifutó-világbajnokságon,
a 2003-as párizsi vb-n lehajrázta Haile Gebrselassie-t, de azért
ő volt még a tapasztalatlan újonc. Egészen az idei szezonig.
Eredetileg úgy volt, hogy a budapesti fedett pályás világbajnokságon
is rajthoz áll, aligha lett volna ellenfele,
|
|
|
hiszen előtte Birminghamben világcsúcsot is futott, de aztán
úgy döntött, inkább a mezei vb-n állít fel páratlan rekordot. Ez
már jót sejtetett a szabadtéri szezonra, és már az idény elején
jelezte, a pályán is szenzációra készül. A hengelói verseny előtt
bejelentette, hogy meg akarja dönteni a nagy etióp előd, Gebrselassie
hatéves világrekordját 5000 méteren. Micsoda szemtelenség, éppen
Gebre kedvenc versenyén ígérni ilyesmit. De ez még hagyján, ráadásul
tartotta is a szavát.
Kettős ünnep a Sportszigeten
Dupla születésnapot ünnepel idén a magyar triatlonsport: a sportág
20 éve érkezett hazánkba, a Magyar Triatlon Szövetség pedig 15 éves
évfordulóját tartja. Ennek örömére a júniusi Sportsziget rendezvényen
belül minden sportágért rajongó együtt ünnepelhetett a Duatlon Duetten.
A triatlonból ugyanis erre a hétvégére kellő vízi környezet hiányában
„csak” duatlon lett.
Tájfutó Junior Világbajnokság
Idén a Tájfutó Junior Világbajnokságot a lengyel tengerpart mellett
Gdansk központtal rendezték meg. A terep teljesen közép európai,
meredek dombokkal, kevés bozóttal, kemény talajú erdőkkel. Magyarországon
vannak hasonló terepek, csak nem ilyen markáns domborzattal, ezért
bizakodva készültünk egész évben a versenyre. A VB-re 4-4 versenyzővel,
és 2 kísérővel utaztunk ki, ahol összesen 36 ország közel 300 versenyzője
állt rajthoz. |
 |
A kétszeres olimpiai maraton-győztes
Eddig két futónak sikerült két olimpián is elhoznia a klasszikus
táv - hagyományosan az olimpia zárószámának számító maratoni futás
- aranyérmét. A legendás Abebe Bikila 1960-ban Rómában és 1964-ben
Tokióban diadalmaskodott. Aztán jött Waldemar Cierpinski bravúrsorozata
1976-ban és 1980-ban. Waldemar a közelmúltban a Bécs-Budapest Szupermaraton
szervezőbizottságának meghívására Magyarországon járt, és a sajtótájékoztató
után sikerült mikrofonvégre kapnunk.
- Ön 1976-ban Montreálban és az 1980-as moszkvai olimpián szerzett
olimpiai bajnoki címet. Ez utóbbi évében töltötte be harmincadik
életévét, gondolom ez után is folytatódott futó-pályafutása.
- Igen, nagyon készültem a harmadik olimpiámra is, még nagyon jó
erőben voltam.
1983-ban Spanyolországban Európakupát nyertem, ugyanabban az évben
az első könnyűatlétikai vb-n 3. lettem a maratoni távon, és még
egy évem maradt a Los Angeles-i felkészülésre. Sajnos akkor - mint
tudjuk - közbeszólt a politika...
- Ön szerint mi páratlan sikersorozatának titka, a kivételes tehetség
vagy a munka?
- 90 %-ban a munka! A maratonhoz rengeteg edzés kell, nekem akkor
már 25 ezer lefutott kilométer volt a lábamban! Nem gondolom, hogy
nagyon tehetséges lennék. Szerencsés időben, a második világháború
után születtem, 1950-ben. Elég kemény idők voltak, de a sport szempontjából
az NDK-ban nagyon jók voltak a lehetőségek, kivételes támogatottságot
kaptunk sportolóként. Minden biztosított volt az edzésekhez, a mindennapi
élethez.
- Nagyon jó kondícióban van, ezek szerint nem hagyta abba a futást,
a sportolást!?
- Valóban nem, mai napig rendszeresen, heti 2-3-szor futok egy-egy
órát, és kétszer focizom is. Ha versenyre készülök, akkor kihagyok
egy fociedzést, és ahelyett is futok. A szokásos adagom heti 50
kilométer, ha verseny jön ez felmegy 60-70-80-ra is. A futás még
mindig örömet okoz olyanníira, hogy minden évben egyszer teljesítek
egy maratont is!
- A családja is sportol?
- Igen, három gyermekem van, a legfiatalabb már 21 esztendős. A
középső a legeredményesebb versenyző, triatlonozik, a német bajnokságban
elért eredményei mellett van már világ- és Európa-bajnoki érme is,
de a többiek is a sport területén tevékenykednek. A Halle-i triatloncsapatnak,
ahol a fiam edzősködik is, már olimpiai kvótája is van!
Én sem szakadtam el a sporttól, Hallé-ban egy emeletes, 2500 négyzetméter
alapterületű sportáruházat igazgatok, és idén a harmadik alkalommal
megrendezésre kerülő Közép-németországi Maratont is én szervezem.
Nagyon szeretem ezt csinálni! Tavaly 8 ezer résztvevőnk volt a különböző
távokon. Többek között a maraton mellett van félmaraton futásban
és görkorcsolyával, 10 kilométeres futás, sőt olimpiai távú triatlonverseny
is! Az idei érdekessége a versenynek az lesz, hogy a 42 kilométeres
távja pontosan azon a napon, augusztus 29-én, pontosan abban az
órában, percben és másodpercben indul majd, amikor az Athéni olimpia
klasszikus zárószáma. Tehát egy párhuzamos olimpiai maratont futhatnak
a résztvevők!
-M-
|
|
|