A Tisza péntek este még hullámaival
nyaldosta az alsó rakpartot, amelyet a szombat reggeli szikrázó napsütés
teljesen felszárított. A tisztítási munkálatok miatt még várni kellett
a forgalomba helyezésre, így maradt a módosított útvonal és az új
versenyközpont.
A megváltozott körülmények sem zavarták a szegedieket, mert a verseny
öt esztendős történetében immár negyedszer került kétezer fő felé
az indulói létszám és lett a legnépesebb mezőny az idei versenysorozatban,
megelőzve az addig vezető Kaposvárt (2190 fő).
A profik versenyét a taktika uralta. A melegben
senki sem vállalta fel, hogy idő előtt fejre álljon, ezért csak
az utolsó néhány száz méteren dőlt el a Halászevics Áron - Csőke
Szilárd párharc. Halászevics jobb hajrájának köszönhette győzelmét,
aki a kaposvári negyedik, a kecskeméti második helyezés után odahaza
a dobogó legmagasabb fokán ünnepeltette magát és a remek szegedi
futóközösséget.
"Mindenhol édes a győzelem, de a hazai közönség, hazai pálya
mindig leírhatatlan élményt és pluszt jelent. Egy hete küzdök megfázással,
így edzeni nem nagyon tudtam. Az aszfaltból iszonyatos hőség áradt.
Ezért sem vállaltam, hogy iramot futok, bíztam a hajrámban. Szép
útvonalon haladt a verseny, Szegednek gyönyörű a belvárosa, számomra
mégis szűkebb lakóhelyem, Újszeged az igazi kedvenc." -
hangzottak a győztes szavai, aki 2001 és 2003 után tudott ismét
nyerni.
A harmadik helyen a madagaszkári születésű Soloman Pianina Gilot
ért célba, aki remek magyarsággal válaszolt a feltett kérdésre.
"Egy esztendeje élek Szegeden. Egyetemi tanulmányaim miatt
kerültem a dél-alföldi városba, biológia-francia szakon tanulok
a Szegedi Egyetem Természettudományi Karán. 2001-óta dolgoznak a
szüleim Magyarországon, így kerültem Európába. Szeged nagyon szép
város és éghajlatában hasonlít hazáméhoz, így szinte otthon érzem
magam…"
A hölgyeknél a Biacsi-testvérpár szinte kéz a kézben tette
meg a távot a rajttól a célig. Ezen a napon nem volt ellenfelük,
aki megzavarhatta volna kettős győzelmüket. Az arany- és az ezüstérem
sorsát "titkos" megállapodással döntötték el egymás között,
így Ilona neve került be győztesként a jegyzőkönyvbe és Bernadett
lett a második. Harmadik helyen a szolnoki Kunstár Piroska érkezett.
A Szegedi Tudományegyetem karai között meghirdetett
tízfős csapatversenyt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar
csapata nyerte meg (1:09:04), a Természettudományi (1:14:14)
és az Egészségügyi Főiskolai Kar (1:20:42) csapatai előtt.
A tanintézmények között kiírt mozgósítási versenyt
a helyi iskolák kategóriában a Tabán Általános Iskola (157
fő), a vidékiek közül a kisteleki Általános Iskola (102 fő) nyerte
és vihette haza a sportszervásárlási utalványokat.
Ezzel lezárult a T-Com Vivicittá Városvédő Futások
országszerte hat - Kaposvár, Kecskemét, Debrecen, Székesfehérvár,
Veszprém, Szeged - nagyvárosban megrendezett vidéki versenysorozata.
Az egymást követő négy hétvégén lezajlott eseményen közel tízezren
futottak és további ezrek játszottak a város legszebb terein felállított
játékokkal.
A BSI következő budapesti eseménye a magyarországi
újdonságnak számító 1. ABLON Business Run, június 11-én a
Felvonulási téren. Vidéken a 2. K&H olimpiai futónapok öt
helyszínből - Kaposvár, Miskolc, Debrecen, Kecskemét, Győr -
álló versenysorozata kezdődik Somogy megyében, június 12-én.
|