Csúcstámadás futva - tizenhetedszer a Kékestetőn

 

Több mint 1700 nevező, 34 fok, 1014 méter - ez a három szám jellemezte a ma 12:45-kor elrajtoló 17. Kékes Csúcsfutást. Ennek során ki első alkalommal, ki pedig már tizenhetedszerre indult el Mátrafüredről, hogy megtegye a 671 méteres szintkülönbséggel terhelt 11,6 kilométeres utat - egészen a Kékesig, hogy ott aztán boldogan fotózkodjon a csúcskőnél.

Ki gépen száll fölébe... annak úgy tűnik, csupán egy napsütéses, vidám futócsapat hétvégi szaladását látja - persze, mert nem látszik, hogy küzdenek meg a futók a meredekkel és a meleggel. Nem is beszélve a mazsoláról a kalács tetején: a száz-kétszáz méternyi sípályáról, amin a cél elérése előtt bizony még mindenkinek fel kellett kaptatni, és természetesen ott, a tetején mosolyogni a legőszíntébben.

Node nézzük akkor, mi is történt ma, május 24-én!

A mai csúcstámadásnak több érdekessége is akadt. Például mindjárt maga a rajt, hiszen a hivatalos rajtidőpont előtt a mezőny legidősebb indulója, a 79 éves Fehér Karcsi bácsi indulhatott el az útra, hogy őt külön is megünnepelhessük, utána pontosan 12 óra 40 perckor elindult a Suhanj! alapítvány külön kis csapata - ha lehet, még nagyobb tapssal. A kékbe öltözött 14 futó 7 kerekesszékes, futószékes sérült kisgyereket tolva, illetve kísérve rajtolt, minden bizonnyal hatalmas élményt szerezve a székekben ülő mosolygós kislánynak és kisfiúnak. Ezt a mosolyt látva a rajt idejére még kósza felhők is odébbálltak, hogy a nap teljes erejével kezdjen sütni a rajtvonal mögött izguló futókra.

Persze, szeretjük a meleget, imádjuk a napot, a nyarat, de azért akadtak futók, akik rimánkodva nézegettek a szétfutó felhőkre, hogy esetleg térjenek vissza. És ha már jönnek, hozzanak egy jóleső nyári záport is, enyhítendő a meleget. De mivel nem jöttek vissza, így mit volt mit tenni, a delelőjén levő nap alatt kellett elindulni.

Háromnegyed egykor tehát elrajtolt a mezőny első fele: a szakaszos rajt során másfél percen keresztül áramolhattak ki a Béke utcából azok a futók, akik a rajtvonalhoz közelebb álltak. Egy kicsivel később aztán indulhattak a többiek is, így összességében szellősebben, kényelmesebben kezdhették meg az embert próbáló versenyt mindannyian. Tapasztalatból vagy mások elmondásából mindenki tudta: a táv első kétharmadán találkoznak a szintemelkedés első harmadával, vagyis nagyon be kell osztani az erejüket végére, hogy a célban is őszintének tűnjék a mosolyuk. Persze, pusztán kalandvágyból természetesen, de akadtak néhányan, akik csak azért is erősen indultak. És aztán ők vagy megnyerték a versenyt, vagy pedig... legközelebb már komótosabban indulnak.

11 embernek különösen érdekes volt a mai Kékes Csúcsfutás, ugyanis az esemény 15. jubileuma alkalmából 2012-ben megalapítottuk a Kékes Csúcsfutók Klubját, mely klubnak tagja lehet minden olyan futó, aki 15 alkalommal teljesítette a Kékes Csúcsfutást. Nos, idén a 11 futó volt, aki eddigi 14 teljesítésével esélyes volt a klubtagságra - és őket mind név szerint üdvözölhették a szurkolók a rajtnál. Rajtuk kívül egyébként volt 19 ember, aki eddig minden alkalommal benevezett és fel is futott a csúcshoz, újabb 4 futó pedig csak egy alkalommal hiányzott. Ők - a Kékes Csúcsfutók Klubjának tagjai - szintén mind a célvonal mögött álltak. Természetesen az a klubtag is, aki egy régi maratonváltót leszámítva eseményeink közül kizárólag a Kékes Csúcsfutásainkra nevezett be.

Talán a szokatlanul meleg idő okozta, hogy kissé az eddigi pályacsúcstól elmaradtak a legjobb eredmények, de így is szenzációs idővel ért fel a verseny első három helyezett női és férfi futója. A mögöttük érkező 1700 futó pedig ugyancsak szenzációs kedvvel és boldogan támadta meg az utolsó meredek emelkedő után a célt jelentő csúcskövet. Órákig tartott, míg mindenkiről elkészült a dicsőséget és győzelmet jelentő fotó róla és a nemzeti színű kőről az ország tetején. Az csak külön érdekessége volt a mai napnak, hogy számos futó lefele is megtette a távot futva, tapsolva és szurkolva a még felfelé tartóknak. Az már nem is érdekes, hogy ezen senki meg sem lepődött.

Eredmények:

Női dobogósok:

1. Merényi Tímea Krisztina, 1971, Bp. Honvéd SE, 51:39
2. Szatmári Adrienn, 1980, FutaPécs SE, 01:00:43
3. Ladányi Tímea, 1986, Margitszigeti AC, 01:02:42

Férfi dobogósok:

1. Bogos Tamás, 1984, Székesfehérvár, 47:59
2. Szabó Sándor, 1993, Gyula, 48:12, GYAC
3. Pelsőczy Attila, 1983, Budapest, 49:10, TFSE