2. K&H olimpiai futónapok, Veszprém
1200 induló a királynék városában
A K&H olimpiai futónapok versenysorozat 2007-ben másodjára vette fel állomásai közé Veszprémet, s így a helyi futóélet szereplői már ismerősként érkezhettek május 20-án vasárnap, az Óváros téri rajtba.
A programot Kálmán István aerobikedző bemelegítése nyitotta, majd Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász és Porga Gyula alpolgármester rajtlövésére indult el az ezerkettőszáz fős mezőny a 3 kilométer hosszú, dimbes-dombos útvonalon.
A Bakony adta gyönyörű környezetben, s a kanyargós utcákon természetesen a VEDAC, azaz a hazaiak atlétái mozogtak otthonosan, s szerezték meg a dobogós helyek többségét. Míg az elsőként érkező Kovács Tamás 8:27 alatt teljesítette a távot, addig az utolsó indulónak ehhez 34 percre volt szüksége.
Az eredményhirdetést követően Fortunáé volt a főszerep, s az indulók között mintegy 30 ajándékcsomagot sorsoltak ki. Az autogram és ajándékosztásban a "Gyűrűk Ura" nem maradt egyedül, Dónusz Éva olimpiai bajnok kajakos személyében kapott segítséget.
Eredmények
3 km
Férfiak
1. Kovács Tamás VEDAC 8:27
2. Szili Balázs VEDAC 8:32
3. Szemán János VEDAC 8:39
Nők
1. Auerbach Szilvia VEDAC 10:12
2. Bozzai Boglárka VEDAC 10:22
3. Hajdu Rita Dunaújvárosi Futóklub 10:30
Iskolák közötti mozgósítási verseny
Veszprémi iskolák
1. SÉF Szakközépiskola 230 fő
2. Közgazdasági Szakközépiskola 123 fő
3. Báthory István Általános Iskola 108 fő
Nem veszprémi iskolák
1. Gyulaffy László Általános Iskola, Gyulafirátót 69 fő
2. Bárczi Gusztáv Speciális Általános Iskola, Kaposvár 49 fő
3. Bán Aladár Általános Iskola, Várpalota 44 fő