22. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton
OTT BALÁZS ÉS PAPP KRISZTINA DIADALA A 22. NIKE FÉLMARATONON
2007. szeptember 2-án, vasárnap lezajlott a. Kelet-Közép-Európa legnagyobb félmaratoni versenyén 7000 futó áll rajthoz, közülük 5600-an egyéni versenyzőként teljesítették a 21,097 kilométeres távot, 800 fő párosban vágott neki a megmérettetésnek, 600-an pedig a 3,5 kilométeres Nike Ligetkört választották. A magyar futók mellett több mint 1000 külföldi is ellátogatott a magyar fővárosba, hogy ebben a csodálatos környezetben teljesítsék "a legyőzhető távolságot". A 22. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton egyben a Magyar Köztársaság Országos Félmaratoni Bajnoksága volt.
Az időjárás kedvezett a futóknak, hiszen kellemes, 22-25 fok körüli hőmérséklet, és csapadékmentes idő várta a Városligetbe érkező magyar és külföldi versenyzőket. Az első futók már órákkal a rajt előtt megérkeztek a versenyközpontba, a legtöbben azonban 9 óra után kezdtek gyülekezni. A Széchenyi fürdő előtti teret ellepték a rajtszámukat lobogtató, bemelegítő futók, és az értük izguló családtagok.
A hivatalos bemelegítésért Varró Gyula aerobik prezenter és csapata felelt. Fergeteges edzést vezényeltek a futóknak, megalapozva ezzel a délelőtt további jó hangulatát. A bemelegítés után a mezőny tagjai birtokba vették a Kós Károly sétányon kijelölt rajtzónát, ki-ki tervezett időeredményének megfelelő rajtsávban foglalta el helyét a több ezres tömegben.
10 órakor Kovács Ági olimpiai-, világ és Európa-bajnok úszó jóvoltából eldördült a rajtpisztoly, a mezőny pedig - élén az országos bajnoki címért versengő futókkal - nekivágott a 21,097 kilométer hosszú versenytávnak. A csaknem 6000 fős mezőnynek 10 percre volt szüksége ahhoz, hogy az utolsó futó is áthaladjon a rajtkapun, és megkezdje "a legyőzhető távolság" teljesítését.
A futók Budapest leggyönyörűbb és legismertebb nevezetességei között teljesítették a versenytávot, nem csoda tehát, hogy sok külföldi futó fényképezőgéppel a kezében vágott neki a versenynek. Többen jelmezben futottak, voltak, akik babakocsiban ülő gyermeküket tolták maguk előtt, de olyan is akadt, aki mezítláb vállalta a versenyt. Az útvonalon dudákkal, kereplőkkel, sípokkal felszerelkezett szurkolók tömege buzdította a futókat, majd minden kilométernél pedig zenekarok segítették a teljesítményüket.
Alig több mint egy órát kellett várni arra, hogy az első versenyző, Ott Balázs átszakítsa a célszalagot. A PFK futója 1:07:19-es idővel győzött, a Nike Félmaraton megnyerése mellett egyben ő lett Magyar Köztársaság félmaratoni országos bajnoka is. Őt kevéssel lemaradva Benedek Zsolt, a Békéscsabai AC versenyzője követte, harmadikként pedig a szintén PFK-s Tóth László ért be.
A hölgyeknél Papp Krisztina diadalmaskodott 1:12:09-es idővel, ő is bezsebelte az országos bajnoki címet. Másodikként a Misi SC atlétája, Staicu Simona futott be, a maratoni országos csúcstartó, Földingné Nagy Judit pedig a bronzérmet jelentő helyet szerezte meg.
A profi futók után folyamatosan érkeztek az amatőrök is, majdnem másfél órán keresztül hömpölygött a tömeg a célegyenesben. A beérkező futók a befutócsomag átvétele után emlékérmet kaptak teljesítményükért cserébe.
Eredmények
Férfiak:
1. Ott Balázs (PFK) 1:07:19
2. Benedek Zsolt (Békéscsabai AC) 1:07:31
3. Tóth László (PFK) 1:08:01
Nők:
1. Papp Krisztina (UTE) 1:12:09
2. Staicu Simona (Misi SC) 1:18:21
3. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 1:18:31
Félmaraton párban - férfiak:
1. Don Kamillo (Szederkényi Máté, Takács András) 1:15:18
2. Oxigén Klub (Zelei Zsolt, Kovács István) 1:16:35
3. Bulisok (Sztrapkó Norbert, Olasz László) 1:16:47
Félmaraton párban - nők:
1. qtya függők (Kácser Krisztina, Kácser Zita) 1:23:08
2. Cirkálók (Torma Anett, Imre Orsolya) 1:30:47
3. Wellnesscafe (Góg Anikó, Ferenczi Anita) 1:31:20
Félmaraton párban - vegyes:
1. TFSE (Zsiros Mihály, Keresztes Kinga) 1:17.48
2. ABB-Creditexprex Factoriálás (Horváth Béla, Farkas Ágota) 1:18:21
3. Kedves páros (Szecsődi Péter, Pataki Natália) 1:22:12