1. T-Com Vivicittá Városvédő Futás - Eger
A futók megvédték Egert
A Vivicitták hazai történetében május 27-én délután először adott otthont Eger városvédő futóversenynek. Szombaton mintegy 600-an gondolták úgy, hogy futóként csatlakoznak az egri városvédő mozgalomhoz. Az idei utolsó magenta színű futóáradatot 15 órakor a város Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke, Jánosi Zoltán indította útjára. A se nem meleg, se nem hűvös idő ideális volt a 3,3 kilométeres táv megtételéhez.
Elsőként a 6. Klubrádió Hegyvidék Félmaraton győztesét, Benedek Zsoltot köszönthettük a célban. A Békéscsabai AC futója 9 perc 57 másodperc alatt tette meg a távot. "Szép volt az útvonal. Két erős ellenfelem volt, örülök, hogy sikerült legyőznöm őket. Holnap otthon, Debrecenben is rajthoz állok. Most egyébként hosszú távokra készülök, jövő héten Plitvicében 16 kilométert, utána pedig félmaratonokat fogok futni." - nyilatkozta a győztes futó. Benedeket a vidéki versenyek egyik állandó élenjárója, Halászevics Áron követte 10 perc 4 másodperces időeredménnyel.
"Ma nem ment sajnos a futás, pedig Eger nagyon szép város, gyönyörű volt a környezet, de valahogy már a rajtnál éreztem, hogy most nem fog menni. Ma ennyi jött össze, elégedett vagyok ezzel a második hellyel, de holnap megpróbálom megverni Zsoltot. Az ikertestvérem, Péter lesérült, ő már nem fog ebben az idényben versenyezni." - összegezte az eseményt a szegedi futó. Harmadikként a Vasas atlétája, Emmer Attila lépte át a célvonalat (10:15). "Időben jobbra számítottam, nem vagyok elégedett. Tavaly ilyenkor lényegesen jobb formában voltam. Az allergiám miatt nehezebben megy most a futás, de élvezem a versenyzést. Számomra a Vivicitták és a K&H futások kihívást jelentenek, mert ezeken mindig nagy a versengés, elég sok futó van az élvonalból és velük mindig jó versenyezni. Emellett nagyon sok a néző, és ez ösztökéli az embert a minél jobb eredmény elérésére." - tudtuk meg a harmadik helyen befutó atlétától.
A hölgyek versenyét a Szuperinfo SC kiváló futónője, Garami Katalin 12 perc 1 másodperccel nyerte. "Nagyon jól esett a futás, jó volt a pálya és a táv, tökéletes verseny volt. Győzni akartam, és nagyon örülök, hogy ez sikerült is. Ezek után lehet, hogy holnap is elindulok Debrecenben.". A mezőkövesdi Ali Dóra másodikként ért célba (12:54): "Nem volt nehéz a pálya, örülök a második helynek, bár az időmmel nem vagyok annyira elégedett." - mondta a második futónő. A dunaújvárosi Hajdu Rita 12 perc 58 másodperccel a dobogó harmadik fokára léphetett fel. "Az elején nem éreztem erősnek a tempót, aztán sajnos beszúrt az oldalam, és így egy kicsit lemaradtam az elsőtől, majd a másodiktól is. De egyébként nagyon jó pálya volt, és jól éreztem magam. Egerben még nem futottam soha, az elején meg is lepődtem a nagy dombtól, de utána jött a lejtő szerencsére."
Az esemény főszponzora, a T-Com gondoskodott arról, hogy a verseny előtt és után a futókat, a szurkolókat és minden résztvevőt látványos felfújható játékok várják (digit város, bungee run, mászófal), melyeket a még mindig eleven örökmozgók birtokba is vettek.
A BSI következő nagy eseménye a 13. K&H olimpiai maraton váltó június 4-én vasárnap Budapesten, a Kossuth téren kerül megrendezésre. Az év legnagyobb váltó-futóversenyére mindenkit szeretettel várunk!
Eredmények
Férfiak
1. Benedek Zsolt (Békéscsabai AC) 9.57
2. Halászevics Áron (Universitas) 10.04
3. Emmer Attila (Vasas) 10.15
4. Dienes László (Debrecen Sportcentrum) 11.00
Nők
1. Garami Katalin (Szuperinfo SC) 12.01
2. Ali Dóra (Mezőkövesdi Triatlon) 12.54
3. Hajdu Rita (Dunaújvárosi AC) 12.58
4. Kubassek Lilla (MAC) 13.15
Egri iskolák mozgósítási versenye
1. Lenkey János Általános Iskola 73 fő
2. Módszertani Bölcsöde 65 fő
3. Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola 49 fő