3. K&H Olimpiai Futónapok - Debrecen

 

Jól esett az eső és a futás Debrecenben

A kitartóan zuhogó eső sem törte meg a futók elszántságát május 28-án, vasárnap délelőtt. A 3. K&H olimpiai futónapok debreceni állomásán 800 induló dacolt az időjárással és vágott neki a 3,4 kilométeres távnak Martinek János olimpiai- és világbajnok öttusázó, és Dr. Halmosi Zsolt debreceni rendőrfőkapitány rajtlövésére.

A férfiak mezőnyét Benedek Zsolt, a békéscsabaiak kiválósága vezette be a célba nagy előnnyel. "Engem az eső nem zavart, csak azt sajnáltam, hogy ebben az időben nem volt annyi szurkoló, és futó, mint szokott lenni itt Debrecenben. A kisfiam és a feleségem kijött szurkolni, így még jobb érzés volt győzni. A következő hetekben külföldön fogok versenyezni, de tervezem, hogy a Nike Félmaratonon elindulok." - tudtuk meg az atlétától. A második helyért hatalmas csatát vívott a Halászevics Áron, Otman Nebil, Kovács Zsolt trió, végül a hajrából a szegedi Universitas versenyzője, Áron került ki győztesen, elhalászva az ezüstöt a DSC sportolója elől, aki mindössze egy másodperccel maradt le. A hajrá vesztese a DEREVE atlétája lett, aki 2 másodperccel ugyan, de lecsúszott a dobogóról. Mire a férfi élmezőny csatája befejeződött, a hölgyek vették át a főszerepet.

A Szuperinfó futónője, Garami Katalin szinte állva hagyta a női mezőnyt, s több mint fél perces előnnyel ért a célba. "Reggel még nagyon gondolkodtam, hogy ebben az időben elinduljak-e ma, de tegnap olyan jól esett a futás, hogy vártam, hogy ma ugyanazt érezzem. Az idő kicsit rosszabb volt, de jól ment, és örülök a győzelemnek. Az eső nem volt akadály, az edzőm szokta mondani, hogy nem vagyok cukorból." - nyilatkozta. Másodikként a hazai pályán versenyző Berki Csillának szólhatott a közönség tapsa, míg a dobogó harmadik fokára az Aradi testvérpárból ezúttal Borbála állhatott fel.

A debreceni iskolák versenyéből a Vörösmarty Általános Iskola került ki győztesen 76 fővel, míg a környékről a bodaszőlői Zeleméry Általános Iskola 260 tanulót nevezett, s ezzel megnyerte a környékbeliek vetélkedését.

Eredmények
3,4 km
Férfiak

1. Benedek Zsolt (Békéscsabai AC) 8:49
2. Halászevics Áron (Universitas) 9:12
3. Otman Nebil (DSC) 9:13
4. Kovács Zsolt (DEREVE) 9:15
5. Bencze Miklós (DSC) 9:28
6. Venczel Miklós (DEREVE) 9:35

Nők
1. Garami Katalin (Szuperinfó) 11:31
2. Berki Csilla (DEREVE) 12:08
3. Aradi Borbála (DSC) 12:27
4. Aradi Bernadett (DSC) 12:33
5. Bakota Zsanett (DEREVE) 12:52
6. Buka Glória (DEREVE) 12:56