3. Gatorade Futógála
Sikeres aszfaltteszt a pesti rakparton
A 3. Gatorade Futógála és Görkorcsolya Futam résztvevőit ragyogó napsütés fogadta vasárnap délelőtt a pesti rakparton. Reggel 9 órakor vette kezdetét a program a görkorcsolya futammal, ahol a résztvevők a rakpart teljesen új aszfaltját egy közel 5 kilométeres szakaszon tesztelhették oda-vissza, összesen 9,5 kilométert megtéve. 10 órakor állhatott rajthoz az 5 km-es, 11 órakor pedig a 10 km-es futás mezőnye. A több száz fős szurkolósereg 1800 sportolónak tapsolhatott az első igazi nyári délelőttön.
A reggeli készülődésben már korán feltűnt a Magyarországon élő finn görkorcsolyázó, Frondelius Raimo alakja. Az ő személye mindig garancia a jó eredményre, s erre ezúttal sem cáfolt rá. A rakpart lejtős részén haladva sebessége elérte a 42 km/órát, a Szabadság hídi fordítónál ideje 8 perc 25 másodperc volt, s végül 16:42-es eredménnyel érkezett a célba, jócskán megelőzve versenytársait: "Körülbelül nyolc éve görkorcsolyázom. Nagyon jó volt az új aszfalton görkorizni, ezt azt hiszem bárki más is alátámasztaná, és az időjárás is kedvezett ennek a mai versenynek. Őszintén remélem, hogy jövőre megismétlődik ez a futam és még többen leszünk a rajtnál. Ezt a mai versenyt most ízelítőnek is felfoghatjuk, évek óta nem volt itt ilyesmi, szerintem még nemzetközi versenyt is lehetne itt szervezni."
A hölgyek közül elsőként Szőlősi Boglárkának tapsolhattunk, akinek mindössze 18 perc 26 másodpercre volt szüksége a győzelemhez.
A futók első versenyszáma, az 5 km-es táv 10 órakor rajtolt. A tavalyi címvédő, a TFSE atlétája, Nagy György vezette a mezőnyt a célba 15:31-es időeredménnyel: "Odafelé hátszélben, visszafelé pedig szembeszélben futottunk, így a visszafelé vezető futam nehezebb volt. Debrecenben lesz július végén az 5000 méteres országos bajnokság és ott szeretnék egy számomra jó időt futni. Nem vagyok elégedett a mostani eredményemmel, 15:31-et futottam, a cél viszont 15 percen belül lett volna." - hallhattuk a győztestől. Őt követte Czabán Máté 8 másodperccel lemaradva, míg a dobogó harmadik fokára ezúttal a New York maratonira készülő Kárász Zakariás állhatott fel.
A nap főtávjára, a klasszikus tízesre 11 órakor került sor. Az indulók Szentgyörgyi Katalin, ötszörös Európa-bajnok középtávfutó rajtlövésére startolhattak. Míg az első célba érkezőnek, Tóth Tamásnak 30 perc 51 másodpercre volt szüksége a táv megtételéhez, addig a rakparton végignyúló futókígyó 1 óra 25 perc alatt fogyott el. "Nagyon jó volt a pálya, visszafelé volt egy kis szembeszél és Zsolt elég erős iramot diktált az elején. A fordító után egy kicsit visszább vettünk, ekkor a harmadik és a negyedik helyen futók feljöttek ránk, 7 kilométernél elkezdtük nyomni és itt az utolsó 50 méteren dőlt el, hogy ki lesz az első. Legközelebb a jövő héten állok rajthoz, a Kékes Csúcsfutáson." nyilatkozta a dobogó első fokára fellépő atléta. Stépán Zsolt, aki mindössze 5 másodperccel szorult a második helyre, a következőket mondta el: "A pálya jó volt: klasszikus dunaparti terep, észak-nyugati széllel. Ez utóbbi lefelé segítette a versenyt, visszafelé megfogta a mezőnyt. Nagy csatára volt kilátás, a 6. kilométernél már lehetett látni, hogy Tamás és köztem dől el az első két hely. Körülbelül 4 kilométernél elfutottunk és a szembeszélben elkezdtünk taktikázni. Ekkor a mezőny eleje is elért minket, majd az utolsó két és fél kilométeren beleerősítettünk. Kicsit hosszú hajrát vállaltam, Tamás frissebb volt a végén és meg tudott verni."
A hölgyek versenyében az oroszlányi Kostyál Ágnes diadalmaskodott: "Jó volt a verseny, bár a fordító után végig szembeszél volt és ez nehezítette a futamot. Örülök a győzelemnek, de igazság szerint időt jöttem futni, amit viszont nem sikerült teljesíteni 37:30-at szerettem volna és 37:58 lett a vége." Az óbudai futókör atlétanője, Ladányi Tímea még újonc az elitfutók között, ezért második helyezése nagy meglepetés. "Nagyon jó volt az idő és kellemes volt a szél, pláne a tegnapi időjáráshoz képest. Erős volt a mezőny, a Kostyál Ági elment előttem egy kilométernél, a többieket pedig én hagytam le, illetve zömmel fiúk között futottam. A következő versenyem a Nike félmaraton lesz, idén először futom ezt a távot."
Eredmények
Görkorcsolya futam 9,5 km
Férfiak
1. Frondelius Raimo (Kori2000) 16:42
2. Szomor Gergely (Budapest) 18:21
3. Simó Ferenc (Budapest) 18:24
4. Potor Szilveszter (Kori2000) 18:29
5. Török Imre (MAFC) 19:10
6. Görgényi András (Kori2000) 19:34
Nők
1. Szőlősi Boglárka (JSE) 18:26
2. Bántó Erzsébet (Kori2000) 19:34
3. Kerékgyártó Anett (Kori2000) 19:35
4. Molnár Dorottya 22:28
5. Újvári Zsuzsanna (BKDSE) 23:01
6. Nagy Kinga 25:49
5 km
Férfiak
1. Nagy György (TFSE) 15:31
2. Czabán Máté (BEAC) 15:39
3. Kárász Zakariás (LESI) 15:58
4. Musszer Roland (Kiss Árpád VDSE) 16:11
5. Szabó Attila (Kistarcsai VTK) 16:27
6. Schweigert Árpád (MAC) 16:50
Nők
1. Baló Barbara (ORTRI) 17:31
2. Tóth Zsófia (ORTRI) 17:54
3. Ali Dóra (Mezőkövesdi triatlon) 19:45
4. Hajdu Rita (Futóklub Dunaújváros) 20:35
5. Ágoston Zita (Dunaújváros) 21:50
6. Faragó Mária (Gigant Triatlon TC) 22:11
10 km
Férfiak
1. Tóth Tamás (Misi SC) 30:51
2. Stépán Zsolt (MAC) 30:56
3. Soós Dániel (Budapest Honvéd SE) 31:20
4. Szekeres Attila (Hunyadi DSE) 31:21
5. Emmer Attila (Vasas) 32:14
6. Ilisz Pál (DAC) 32:16 10 km
Nők
1. Kostyál Ágnes (ORTRI) 37:58
2. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 40:42
3. Fehértói Zoltánné (Váci Forma SE) 41:28
4. Tóthné Stupián Anikó (VEDAC) 41:41
5. Danyiné Varga Ilona (Budapest Honvéd SE) 41:54
6. Rácz Zsuzsanna (Budapest Honvéd SE) 42:36