9. Kékes Csúcsfesztivál - Mátrafüred
Több mint 1300-an az ország tetején
Idén immár kilencedik alkalommal került megrendezésre június 17-én a Kékes csúcsfutás. A versenytáv 11,6 kilométer, amely önmagában is kihívás, azonban a legnagyobb próbatétel ezen a versenyen nem a táv, hanem a 671 méter szintemelkedés leküzdése. A forró nyár sem könnyítette meg a futók dolgát, a több mint 1300 fős mezőny tűző napsütésben, 28 fokban rajtolt Mátrafüredről, hogy meghódítsa az ország tetejét. Szinte a rajt pillanatától látszik a torony, aminek a tövénél ott az ország tetejét jelképező kő, így az indulók egyetlen percre sem téveszthették szem elől a célt. A Mátrafüred-Mátraháza szakaszon még egybefüggő futófolyam a 8. kilométer után teljesen szétzilálódott, hiszen ekkor következett a szintemelkedés nagyobbik része, amit jól mutat, hogy a déli sípálya meredek emelkedőjén való hajrázáshoz csak nagyon keveseknek maradt elegendő energiája.
A tavalyi címvédő Tóth Tamás hozta a papírformát és idén is ő szakíthatta át elsőként - mintegy öt perces előnnyel - a célszalagot: "Nagyon meleg volt, de ennek ellenére jól éreztem magam. Úgy emlékszem, hogy a rajt után körülbelül 500 méterre már vezettem a mezőnyt. Szerettem volna pályacsúcsot dönteni, ez sajnos nem sikerült. Múlt héten futottam a Gatorade Futógála 10 kilométeres futamán, ahol szintén elsőként értem a célba, talán ezért nem sikerült a csúcsdöntés, persze az is lehet, hogy egyszerűen csak a meleg volt az oka. A Hármashatár-hegyen szoktam résztávokat edzeni, ami kifejezetten jó erre a pályára." A másodikként érkező Varga József jól bírta a meleget, saját csúcsát megjavítva elégedetten nyilatkozott: "Szokatlanul meleg volt, ez meg is látszik az időeredményeken, de engem különösebben nem zavar, elég jó viselem a meleget. Kicsit nehezen melegedtem be, kb. 4-5 kilométer után kezdett jól esni a futás. Másodszorra indulok a Kékes Csúcsfutáson, 1999-ben, amikor indultam sokkal rosszabb időt futottam. A mostani versenyre jobban felkészültem, igaz, elsősorban edzőversenynek szántam, augusztus 26-án az ironman-en szeretnék indulni." A szurkolók Avar Andrást ünnepelhették a harmadik helyen, aki - mint kiderült - már korábban elkezdte szoktatni magát a forrósághoz: "Valójában nem zavart a kánikula, igyekeztem szoktatni magam ehhez a klímához. Tegnap előtt is indultam egy versenyen, már akkor is nagyon meleg volt. Különösebben nem figyeltem, hogy mi történik körülöttem, a saját tempómban futottam, nem is számítottam arra, hogy helyezést érhetek el. Ez a nyolcadik alkalom, hogy indulok a Kékes Csúcsfutáson. Tatai vagyok és a környékbeli hegyeken szoktam készülni az emelkedős terepekre."
A hölgyek versenyében Molnár Barbara diadalmaskodott: "Örülök az első helynek, bár az időm nem lett nagyon jó. Másodszorra indultam a Kékes Csúcsfutáson, az első alkalommal nem volt ennyire meleg, a mostani hőség viszont nagyon kemény volt. Szerencsére a végére kicsit beborult ezt követően már kellemesebb volt a hőmérséklet. Általában a Hármashatár-hegyen és a Pilisben edzem."
Benkó Gabriella, a női második helyezett egyik kedvenc versenye a Kékes Csúcsfutás, így érthetően nagyon örült az ezüstéremnek: "Ez az egyik kedvenc versenyem, ráadásul a meleget is szeretem, így ez ellen sem volt kifogásom. Az időmmel elégedett vagyok, ráadásul kicsit beteg is voltam a múlt héten, de ez szerencsére már nem érződött. Rendszerint a Honvéd pályán, illetve a Margitszigeten és a Hármashatár-hegyen futok." Varga Éva, a TFSE atlétanője egy kis gyengélkedés után is felállhatott a dobogó harmadik fokára: "A futam elején nagyon rossz volt, az első 6 kilométerig fájt a hasam, aztán túl tudtam magam tenni ezen. A kánikula is nehezítette a kezdeteket, később azonban már nem foglalkoztam ezzel sem. Kifejezetten a terepre nem nagyon tudtam készülni. Békéscsabai vagyok, ahol nincs túl sok emelkedő. Nekem nehéznek tűnt a mezőny. Körülbelül 6 kilométerig a hatodik voltam, majd erősítettem és 10,5 kilométernél már a harmadik helyen futottam. Ez volt a második alkalom, hogy rajthoz álltam a versenyen, a mostani időm közel azonos a korábbival, de elégedett vagyok vele."
Eredmények
Férfiak
1. Tóth Tamás MISI SC 44:41
2. Varga József MISI SC 49:33
3. Avar András TTT-HSE 49:55
4. Balogh Lőrinc TVK MALI TK 50:21
5. Molnár László Gyárvárosi DSK 50:35
6. Kővári Zoltán Pécs 51:08
Nők
1. Molnár Barbara TFSE 57:44
2. Benkó Gabriella BHSE 58:42
3. Varga Éva TFSE 61:04
4. Kovács Krisztina Micro SC 62:00
5. Balogh Andrea Budapest 62:14
6. Rieger Anita Micro SC 62:42