17. Női Futónap és Mozgás Fesztivál - Budapest
PAPP KRISZTINA JÖTT, LÁTOTT ÉS GYŐZÖTT
A 17. Libresse Női Futónap és Mozgásfesztivál hagyományosan a nők tavaszi mozgásünnepe, ahol az idén is több mint hétezren futottak, gyalogoltak, mozogtak vagy élvezték a Felvonulási téren felállított szabadidős játékokat.
A kizárólag hölgyeknek meghirdetett versenyszámok (3 km gyaloglás, 3,4 km és 6 km futás) mellett a mozgásfesztiválon kortól és nemtől függetlenül mindenki sportolhatott a streetballtól a parkröplabdán át a korfballig. A Libress Női Futónap leghosszabb, 6 kilométeres távján, a profik versenyében az UTE utánpótlás Európa-bajnoka Papp Krisztina (UTE) győzött kiváló 19:47 perces idővel, klubtársa Erdélyi Eszter (20:24) és a veszprémi maratoni futó Kovács Ida (21:15) előtt.
A profik küzdelme már szinte a rajt előtt eldőlt azzal, hogy a hazai pályán az utóbbi időben verhetetlen Papp Krisztina is rajthoz állt. Az első két kilométert még klubtársával, Erdélyi Eszterrel tette meg (aki egyébként rábeszélte az indulásra), majd ritmust váltott és négy kilométer után fokozatosan elhúzott. A célegyenesbe már majd félperces előnnyel érkezett. "Idehaza még nem nagyon indultam utcai futóversenyen. Nagyon meglepett a fantasztikus hangulat és az, hogy ennyi nő szeret futni. A hat kilométer egy nagyon jó táv: sem nem hosszú, sem nem rövid, ezért jó ritmusban lehet futni. Június elején kezdem el a pályaidényt 1500, 3000 és 5000 méteres távokon, így ez a délután jól illeszkedett a felkészülésembe. Az idei esztendő fő célja számomra az augusztusi atlétikai világbajnokság, ahol 5000 méteren szeretnék helytállni." hangzott Csoma Ferenc győztes tanítványának rövid értékelése.
A második helyezett Erdélyi Eszter is mosolyogva, elégedetten futott át a célvonalon. "Nagyon jól éreztem magam, azért is, mert Kriszti is itt volt. Én beszéltem rá, hogy álljon rajthoz, ezáltal magamat fosztottam meg egy jobb helyezéstől, de ő ennyivel jobb mindannyiunknál. Nagyon jó volt a hangulat, minden egy helyre összpontosult: közel volt egymáshoz a futó, sportoló tömeg és a közönség" mondta az UTE válogatott futónője. A dobogó harmadik fokára a veszprémiek kiváló maratoni futója állhatott fel, Kovács Ida a versenyt követően elmondta: "Mint maratoni futónak számomra kicsit rövid volt a táv, ugyanakkor az iram sokkal gyorsabb. Az első két hely sorsa azt hiszem már a rajt előtt eldőlt, így nem próbáltam meg a lányokkal menni. Ennek ellenére élveztem a versenyt, mert pörgös, jó hangulat verseny volt. Az őszi maratoni idényre készülök már, de a nyári időszakban a gyorsításra is fektetünk hangsúlyt, mert a magyar bajnokságon elképzelhető, hogy rajthoz állok 5000 méteren. Jövő héten azonban a T-Com Vivicittá következik elképzelhető, hogy a hazai (veszprémi) verseny mellett, Székesfehérváron is rajtolok."
A 17. Libresse Női Futónap és Mozgásfesztivál ezúttal is egy kellemes, sportos délután volt, ahol a hölgyek, nők, lányok, asszonyok, nagymamák voltak a középpontban. Monspart Sarolta szavaival élve a NŐK, akik "igazi karmesterei otthonuk életmódjának" akik napról napra a kor kihívásainak megfelelően egyre több fronton állnak helyt, legyen az munkahely, család, iskola vagy a rendszeres testmozgás.
A BSI következő budapesti eseménye a 12. K&H olimpiai maraton váltó a Kossuth téren, június 5-én. Vidéken a T-Com Vivicittá Városvédő Futásokkal" május 28. Székesfehérvár, május 29. Veszprém, június 4. Szeged" folytatódik a Futás Éve.
17. Libresse Női Futónap és Mozgásfesztivál, Budapest
Eredmények.
6 km
1. Papp Krisztina (UTE) 19:47
2. Erdélyi Eszter (UTE) 20:24
3. Kovács Ida (VEDAC) 21:15
4. Auerbach Szilvia (VEDAC) 22:13
5. Keresztes Kinga (TFSE) 23:27
6. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 24:29