1. Arrabona Futófesztivál - Budapest
Győri vasárnap
Szeptember 11-én az eső végig ott lógott a levegőben Arrabona, az egykori római város égboltja felett. A főszervező BSI és Győr Megyei Jogú Város Sportigazgatósága, az önkormányzat támogatásával ennek ellenére remek futófesztivált rendezett, még ha a végét el is áztatta egy kiadós zápor.
Módomban volt "belülről" is látni a rendezvényt: Győr város tornyait, a püspöki palotát, a Mosoni-(Kis)-Duna hídját, ahol a Rába-Rábca-Marcal már összehozta minden vizét. A tornyosuló felhőket feledve könnyű volt a békésen tülekedő mezőnyben szólt váltani már a rajt előtt. Beszélgetésben gyorsan szóba jöttek a fejből idézett teljesítmények. Ahogy ez futók között szokás. Közben meg lógott az eső a levegőben. A tíz órakor eldördülő rajtpisztoly jelére az ezerfős mezőny (a 3.2 km, és a 6.4 km-es váltó résztvevőivel) profik és amatőrök együtt rajtoltak. Az élen rövidesen kialakult az élboly. Hét kilométertől már csak hárman maradtak. Ahogy a későbbi győztes Juhász András elmondta, jobban bírta a hídra felvezető emelkedőt. A NIKE Félmaratonhoz hasonlóan megint jobb volt a cél előtti hajrában, mint a kenyai futó. A női verseny már korántsem volt ilyen szoros. A veszprémi Kovács Ida, meggyőző 1 perces előnnyel igazolta klasszisát. Jó volt látni, ahogy a párban futók, váltóbotot szorongató csapattársak hogyan szurkoltak egymásért.
És itt még korántsem volt vége. A színpadon látványos aerobic, táncos bemutató, szórakoztatta a nagyközönséget. A történelmi belváros forgatagában volt 600 méteres körfutás is minden nézelődőnek. Nyitás volt ez a javából. Dunára, Rábára, győri szívekre.
Eredmények:
9600 méter
Férfiak
1. Juhász András (hunyadi DSE, Székesfehérvár) 28:58
2. Jackton, Odhiambo Waisma (Kenya) 29:07
3. Tóth Tamás (Micro SC) 29: 45.
Nők
1. Kovács Ida (VEDAC) 34:37
2. Kostyál Ágnes (OTRI) 35:34
3. Vajda Zsuzsa (MAC Népstadion) 35:38