Rekordok és rakéták 7, 10 és 21 kilométeren

 

Nevezési és pályacsúcsot is hozott a 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás, vasárnapra 30 ezer fölé kúszott a nevezői létszám. A legkülönbözőbb helyekről és apropóból érkeztek futók a Margitszigetre.


Még senki sem rajtolt el, de már volt mit ünnepelni az esemény vasárnapi napján: a Nagyszínpadnál átadták a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat új, 60 millió forintos, világszínvonalú gyermekrohamkocsiját, amely a futónagykövetek és a hazai lakosság egyszázalékos felajánlásainak köszönhetően készült el.

A Telekom Vivicittá Félmaraton rajtját dr. Simicskó István, Honvédelmi Miniszter, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes asszony és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója lőtték el 9 órakor. Több mint 9500 nevezőt számlált csak ez a versenyszám, így nem csoda, hogy a rajtkapu mögött felsorakozó mezőny az Árpád hídi felhajtó aljáig ért, s hogy csaknem 25 percbe telt, mire mindenki elindult.

Ekkor Csere Gáspár, a BEAC versenyzője már az élen futott, s meg is tartotta vezető helyet a célbaérkezésig. 1 óra 7 perc és 32 másodperc alatt tudta le a 21 kilométert - amelynek útvonala a Margit, a Lánc- és a Szabadság hidat, a rakpartokat, valamint a budai alagutat is érintette -, s ezzel több mint egy perccel megdöntötte Berecz Lajos 2014-es pályacsúcsát (1:08:53). A dobogó második fokára felálló Bogos Tamásra három percet vert.

Ezután folyamatosan érkezett a többezer félmaratonista a napsütötte Margitszigetre, köztük az a Kadlót Zoltán is, aki csaknem napra pontosan húsz éve érte el Belgrádban 1:02:22-es, ma is élő országos csúcsát (most 1:20:50-et futott). A hölgyek között Merényi Tímea volt a leggyorsabb (01:23:11).

"Helyenként durva volt, de amikor hátszelet kaptunk, úgy mentünk, mint a rakéta" - mondta az egyik futó célbaérkezését követően arról, hogy az erős szél mennyire nehezítette a futást. Ezzel a nap másik két versenyszámának, a 7 és a 10 kilométeres mezőnyben indulóknak is számolniuk kellett, de a jókedv ettől még nem csökkent.


A 12:30-kor rajtolt Telekom Midicittán Pelsőczy Attila, illetve Sebők Klaudia, a 10 kilométeres távon Burucs Ferenc, illetve - immáron nyolcadszor - Staicu Simona voltak a leggyorsabbak. Előbbinél Berki Krisztián (olimpiai bajnok tornászunk) és Bánhegyi Zsófia (kommunikációs igazgató, Magyar Telekom), utóbbinál Sántha Tamás (osztályvezető, Magyar Telekom) nyomta meg a kürtöt. Érdekesség, hogy például egy tízéves japán kislány is célba ért a 7 kilométeres futamon, s többen is akadtak, akik mindegyik távon elindultak és célbaértek vasárnap. Köztük például Korompay-Túróczi Réka, a Szentkirályi Ásványvíz csapatának felkészítője.

Már a verseny hétvégéje előtt 28 616 résztvevőt regisztráltunk, s a helyszíni nevezésekkel sikerült átlépni a harmincezres álomhatárt is! 30045 nevezővel a 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás minden idők legnépesebb hazai szabadidősport-rendezvényévé vált. Érdekesség, hogy a Vivicittá 1986 óta íródó történetében 20 év után értük el a 10 ezer nevezőt, 2006 óta viszont ezt is sikerült megtriplázni.

Magyarország összesen 1001 településéről neveztek futók az eseményre, Budapestet és Pest megyét nem számítva a vasárnapi futamokon a legtöbb nevezővel Fejér megye rendelkezett. 74 ország képviseletében 2046 külföldi is szerepelt a rajtlistán - a legtöbben félmaratonon indulnak -, jó részük német, brit vagy francia származású, de érkeztek nevezések például Kirgizisztánból, Burkina Fasóból és Dominikából is.

Temérdek híresség futott a mai napon is. A színművészek köréből itt volt Nagy Ervin, Szabó Győző, Csórics Balázs, akik 7 kilométert teljesítettek. A konyhafőnök című műsor döntőse, Sass Dániel a félmaratonon indult, az énekes Fehér Balázs a 10 km-t választotta. Ismert sportemberek, mint Lubics Szilvia Spartathlon-győztes, Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó és Hrutka János 24-szeres válogatott labdarúgó 21 kilométert futottak, de itt volt Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó is.

Az eseményen részt vett a Fenntarthatósági Média Klub (FMK) több szerkesztőségi munkatársa, vállalva, hogy különböző versenytávok teljesítésével felhívják a figyelmet az autizmussal élőkre: futásukkal közösen az Autistic Art - Mosoly Otthon Alapítványt támogatták. A nemes célhoz a Telekom is csatlakozott: mivel a vállalat idén huszadik éve támogatja a Vivicittá Városvédő Futást, az elmúlt két évtizedben lefutott Vivicittá-kilométerek számát, azaz kétmillió kilométert "forintosítva" 2 000 000 forintot utal az alapítványnak. De további 14 szervezet színeiben kétezer jótékony futókövet is rajthoz állt.

A Telekom Vivicittá Városvédő Futás ezzel még nem ért véget: a jövő hét végén 23-án Kecskemétre, 24-én Pécsre látogat az esemény.


Eredmények:

Telekom Vivicittá Félmaraton:
Férfiak:
1. Csere Gáspár (BEAC) 1:07:32
2. Bogos Tamás (ARAK) 1:10:31
3. Halász Ádám (PSN Zrt.) 1:12:23
Nők:
1. Merényi Tímea Krisztina (Bp. Honvéd SE) 01:23:11
2. dr. Bíróné Molnár Valéria (BEAC) 01:24:10
3. Ferenc Katalin (BEAC) 01:24:53

31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás (10 km):
Férfiak:
1. Burucs Ferenc (ELTE ADSK) 0:32:59
2. Deli Gergely (Sashegyi Gepárdok) 0:33:21
3. Oláh Tamás (MAC) 0:34:04
Nők:
1. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 0:36:41
2. Weiler Virág (KSI SE) 0:37:09
3. Csomor Erika (FTC Triatlon) 0:37:36

Telekom Midicittá (7 km):
Férfiak:
1. Pelsőczy Attila (TFSE) 0:23:59
2. Koch Domonkos (BEAC) 0:24:33
3. Kárász Zakariás (Budapest) 0:24:50
Nők:
1. Sebők Klaudia (Dr. Bátorfi Agria KTK) 0:26:33
2. Peszleg Dominika (Uniqa Team Újbuda SE) 0:27:15
3. Csuta Dorottya (Pegazusok SME) 0:27:33

Az összes eredményt - versenyszámokra lebontva - itt találod.
A nap folyamán rengeteg képet és érdekességet töltöttünk fel Facebook és Instagram oldalunkra.
A szombati beszámolót ezen a linken érheted el.


Fotó: Zákány Gergely