1. K&H Olimpiai Futónapok - Debrecen

 

K&H olimpiai futónapok Közel 1200-an futottak Debrecenben

A K&H Bank olimpiai programsorozatának első eseménye a K&H olimpiai futónapok vasárnap rajtolt Debrecenben. A száz méter híján négy kilométeres távot közel 1200-an teljesítették a verőfényes, de szeles vasárnapi délelőttön. Az igazi olimpiai hangulatról a meghívott volt olimpikonok és az Athéni Játékokra készülő sportolók gondoskodtak, akik nemcsak a bemelegítést vezették, de futócipőt húztak, és együtt mozogtak a város aprajával-nagyjával, ismert közéleti személyiségeivel.

A K&H Bank szponzorációs stratégiájának fontos részét jelenti a sport támogatása, ezen belül is a Magyar Olimpiai Bizottsággal kialakított együttműködés. A K&H Bank, mint a Magyar Olimpiai Bizottság arany fokozatú főtámogatója és a Magyar Olimpiai Csapat Bankja 2004-ben nemcsak termékeiben, de rendezvényeiben, programjaiban is megjeleníti az olimpiai értékek melletti elkötelezettségét.

A Bank olimpiai programsorozata a K&H olimpiai futónapokkal vette kezdetét, amelynek lényege, amely öt nagyvárosban mintegy húszezer ember megmozgatására vállalkozik az olimpiára való felkészülés jegyében. A versenysorozat a hajdúság fővárosában, Debrecenben rajtolt március 21-én, vasárnap.

A 11 órakor indult mezőnyt a közös bemelegítés előzte meg, melyet Deák-Bárdos Mihály és Novák Ferenc athéni olimpiára készülő bajnokaink vezettek. A futam a startpisztoly eldördülése után a Kossuth térről, a város jelképét jelentő Nagytemplom elől indult, és ide érkeztek a befutók is. A közel 1200 versenyző legfiatalabb futója Németh Antal 5 évesen, legidősebb versenyzője Novák Ferenc, 73 évesen teljesítette a 3,9 km-es távot. A szerencsés célbaérés után, a díjátadó előtt kvízjáték és ajándéksorsolás várta a játékos kedvűeket, ahol a helyes válaszokért olimpikonok által dedikált ajándékokat nyerhettek. Az első három befutónak (női és férfi kategóriában) a díjat és az ajándékcsomagot Deák-Bárdos Mihály és Novák Ferenc adta át. A kíváncsiak a verseny után megtudhatták még, hogyan készülnek sportolóink az olimpiára és mit várnak az itthon maradó rajongóktól, szurkolóktól.

A férfiaknál hármas román, míg a hölgyek mezőnyében hármas hazai siker született. A mezőnyt végig a román trió vezette, így egymás közt döntötték el dobobogós helyeket. Az aranyérmet Maghiar Adrian szerezte meg honfitársa a junior Európa-bajnoki ezüstérmes (2003, Tampere) 3000 méteres akadályfutó Ionascu Maricel előtt. A hölgyeknél együtt érkezett a célegyenesbe a triatlonista Bakó Dóra és az atléta Pásti Edina. Mivel a táv közben sem bírtak egymással a célban egymás kezét magasba emelve szakították át a célszalagot. A harmadik helyen a város olimpikonja, az egykori 800 m-es síkfutás magyar csúcstartójának, Lázár Magdolnának a kislánya Aradi Bernadett futott be a Nagytemplom előtti térre.

Deák Bárdos Mihály a csütörtöki sajtótájékoztatón megígérte, vasárnap pedig betartotta ígéretét és könnyedén teljesítette a 3,9 km-es távot. "Jól esett a futás. Jövő héten magyar bajnokság, így a súlyom karbantartásához is hasznos volt ez a délelőtti kocogás." - mondta a célban a +130 kg kötöttfogású Európa-bajnoka.

Az olimpikonok "megpróbáltatásai" csak eztán következtek, hiszen a futók és nézők, kicsik és nagyok aláírásgyűjtő hada vette körül őket.

A K&H olimpiai futónapok következő állomása március 27-én, Kaposváron lesz, ahol ismét a jó hangulat, a közös mozgás és az olimpia eszméi várják a tartalmas szombati programra vágyókat.

K&H olimpiai futónapok - Debrecen
Eredmények:
Férfiak:

1. Maghiar Adrian (román) 11:09
2. Ionascu Maricel (román) 11:13
3. Rigó Ferencz (román) 12:00
Nők:
1. Pásti Edina (Debreceni SI) 14:48
2. Bakó Dóra (Debreceni SI) 14:48
3. Aradi Bernadett (Debreceni SI) 15:04