BSI Futónagykövet - Budapest - XIII. kerület - Agócs Róbert
Név: Agócs Róbert E-mail: robert(pont)agocs(kukac)gmail(pont)com Melyik évben kezdett el futni: 2002. Mire legbüszkébb a futómúltjából: Hogy még egy versenyen sem kellett azt mondanom, hogy feladom, mert nem bírom tovább, vagy nem érek be szintidőre. Legbüszkébb a négy 50 km feletti szintidőn belüli terepversenyemre és utolsó maratonomra vagyok: San Sebastian/Donostia 2018 novembere, ahol ha még nem is értem el a célom, de jó úton haladok felé. Bemutatkozó: 2002 körül kezdtem el futni, akkor még csupán alkalmanként. Jó pár kilóval több volt rajtam, gondoltam valahogy megszabadulok tőle. Rendszeres futásaim aszfalton 2013-tól kezdődtek, az erdei terepfutásba pedig 2014 óta szerettem bele. Azóta rengeteg félmaraton, 12 maraton, és terepen jó pár hosszabb táv gyűlt össze a lábaimban. Az Angyalcipők csapatához 2013-ban csatlakoztam és futottam velük akár közösségi futásokon, akár versenyeken, majd 2015-től már, mint futónagykövet segítem csapatunk életét. Futás mellett pedig hétvégente a Budapesti Labdarúgó Szövetség játékvezetőjeként "futkározok" labdarúgópályákon. A futással kapcsolatos hitvallása: Indulj el és csak előre nézz! Kitartásod, a célok elérése csak Rajtad múlik! Közös futások helyszíne: Margitsziget Közös futások időpontja: Szerda, tavasztól őszig 18:30; ősztől tavaszig 19:00 Egyéb tudnivalók: