4. Matáv Vivicittá Városvédő Futás - Szeged
4. Matáv Vivicittá Városvédő Futás SZEGEDEN 2300-AN SZERETTÉK A VÁROST
Szombaton megrendezett 4. Matáv Vivicittá Városvédő Futás indulói ismét bebizonyították, hogy szeretik Szegedet, mert minden eddiginél nagyobb létszámban, 2300-an sorakoztak fel a Dóm téren. Az első honi vidéki Vivicittá történetében így már harmadszor (2001 és 2002 után) lépték át a kettőezres határt a csongrádi megyeszékhelyen.
A futókat a Tisza áradása sem tudta elriasztani a 2,8 km-es táv teljesítésétől. A rajtjelet Szentgyörgyi Pál, alpolgármester adta meg. A rajtpisztoly eldördülése után több, mint két percig hömpölygött a tömeg, amíg az utolsó futó is elhaladt a célkapu alatt. A közönség nem sokáig pihenhetett, mert az áradás miatt a módosított útvonalon rövidebb távot kellett teljesíteni a futóknak és a mezőny vége alig hagyta el a teret, amikor már a győzteseknek szólt a taps.
A férfiaknál a tavalyi bronzérmes Tóth Tivadar (Mezőtúri VSI) a budapesti Midicittá megnyerése után Szegeden is elsőként szakította át a célszalagot. A dobogó további két fokára a hazaiak ikerpárosa Halászevics Áron és Péter állhatott fel. A hölgyeknél szintén egy testvérpáros Erdélyi Eszter és Zsófia játszotta a főszerepet. Az aranyat az idősebb, Eszter vihette haza, míg bronzérmet a szegedi Biacsi Bernadett szerezte meg.
4. Matáv Vivicittá Városvédő Futás, Szeged 2,8 km
Eredmények:
Férfiak:
1. Tóth Tivadar (Mezőtúri VSI) 7:33
2. Halázsevics Áron (Universitas, Szeged) 7:35
3. Halászevics Péter (Universitas, Szeged) 7:36
Nők:
1. Erdélyi Eszter (UTE) 8:40
2. Erdélyi Zsófia (GEAC) 8:45
3. Biacsi Bernadett (SZVSE) 8:87
Szegedi Tudományegyetem Karok közötti verseny
1. Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar csapata 1:01:12
2. Egészségügyi Főiskolai Kar 1:03:32
3. Természettudományi Kar 1:09:07
Iskolák közötti létszámverseny
Nem szegedi iskolák:
1. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Kistelek - 79 fő
2. Általános Iskola, Mindszent - 78 fő
3. Kiss Ferenc Alapfokú Művészeti Általános Iskola, Ásotthalom - 67 fő
Szegedi iskolák:
1. Tabán Általános Iskola 157 fő
2. Tisza-parti Általános Iskola 120 fő
3. Deák Ferenc Gimnázium 106 fő
A következő Matáv Vivicittá Városvédő Futás helyszíne Debrecen, május 16-án.