Közösségi futások és felkészülési versenyek a 31. SPAR Budapest Maratonra

 

Szeretnénk ha minél több kellően felkészült hazai hosszútávfutó választaná az október 9-i 31. SPAR Budapest Maratont az év célversenyének. Ez a cél - a maraton teljesítése - csak jól megtervezett következetes felkészüléssel érhető el, amelyben a kellő mennyiségben begyűjtött km-ek mellett helyet kell kapni a minőségi munkának is. A felkészülés második szakaszában feltétlenül szükségesek a "hosszú" futások, amiket jobb társaságban teljesíteni. Az edzések monotonitását időnként meg kell törni valamilyen módon: a szokott futóterep megváltoztatásával, csoportos futással, "sorstársakkal" való találkozással, olyan eseményekkel amelyek szinten tartják az eltökéltséget és sikerélményt nyújtanak. Ezeket a mozzanatokat mérlegelve és összegyúrva kiegészítjük felkészülési tanácsainkat, edzésterveinket felkészülési közösségi futásokkal és a színes hazai palettáról választott versenyekkel

KÖZÖSSÉGI FELKÉSZÜLÉSI FUTÁSOK

A BSI Futónagykövetei országszerte szerveznek a szeptemberi hétvégéken olyan közösségi futásokat, amelyek távjai jól illeszkednek akár egy "első bálozó" maratonista felkészülésének utolsó szakaszához is. Ezek NEM VERSENYEK, tehát mindenki nyugodtan futhat a saját tempójához leginkább közelálló társasággal. Ezeken a futásokon ingyenesen vehetsz részt, sőt hívhatod barátaidat is! Találjatok magatoknak új futótársakat, ismerkedjetek meg izgalmas futóterepekkel és készüljetek együtt!

Böngésszétek folyamatosan bővülő listánkat!

szeptember 10. szombat

Mezőkeresztes - Tóth Katalin

Általános Iskola parkoló, 18 óra

Facebook esemény >>>

szeptember 15. csütörtök

Gyula - Csíkos Dániel

Találkozzunk 17.30-kor a paradicsomi abc előtt. A távot Te választod egy kör 4 km.,frissítés egyéni.

Facebook esemény >>>

szeptember 16. péntek

Szár-Szírliget - Vajdai Tünde

Irány a Zuppa-tető.

Facebook esemény >>>

szeptember 17. szombat

Dabas - Lorántffy László

19 óra, Kossuth Művelődési Központ. 30 km, 21,2 km, 15,9 km, 10,6 km és 5,3 km távokat lehet futni 6-4-3-2-1 Dabas kör formájában.

Facebook esemény >>>

Mezőkeresztes - Tóth Katalin

Általános Iskola parkoló, 18 óra

Facebook esemény >>>

Monorierdő - Blaskó Zsuzsanna

Találka: Makkos Park, 9 óra. Tervezett táv: 25 km

Facebook esemény >>>

Szolnok - Dalmadi Andrea

9 óra, Zagyva-parti játszótér. 15-18-25 km. Rövidebb távon is csatlakozhatsz bátran, kerékpáros kísérőket is várnak.

Facebook esemény >>>

szeptember 18. vasárnap

Budapest Margitsziget - Agócs Róbert, Balázs Eszter

KÜLÖNLEGES!! Találkozó 9 óra, MAC.Innen 32-35 km-es futás a városon belül, vagy kívül, remélhetőleg a forgalmat elkerülve, és érintve a Hegyvidék - Belváros - Angyalföld területeit. Három budapesti BSI futónagykövetség összefogásából jön létre az esemény.

Facebook esemény >>>

Budapest Hajógyári-sziget - Sallai Zsuzsanna

KÜLÖNLEGES ! 10 híd futás. Találkozó: Hajógyári-sziget parkoló, 8.45-9.00. 10 híd, 32 km

Facebook esemény >>>

Hatvan - Hevesiné Tábit Adél

7 óra, DISZI parkoló. Tempó és táv egyéni, de minimum 25 km-t terveznek.

Facebook esemény >>>

Mezőberény - Lestyán Éva

Mezőberény, Liget, 16-19 óra

Facebook esemény >>>

Sátoraljaújhely - Piroska Krisztina és Kállai Krisztián

10 óra, Sátoraljaújhely

Facebook esemény >>>

Szeged - Buza Norbert és Tóth Szabolcs

8.30 Móra Ferenc Múzeum, tervezett táv 30 km

Facebook esemény >>>

Szombathely - Pátkai Attila

8.30-kor a Csónakázó-tótól indulnak, 25 km a táv

Facebook esemény >>>

Tápiógyörgye - Molnár zsolt

16 óra, Tápiógyörgye. 10-21 km-es tempófutás, célverseny távjától függően.

Facebook esemény >>>

Vác - Simon Zoltán

Találkozás a Duna-parton a Zenepavilonnál, 18-25 km futás a kerékpáros úton Sződliget ill. Verőce felé.

Facebook esemény >>>

szeptember 22. csütörtök

Szekszárd - Németh Ildikó

17 óra, Garay tér

Facebook esemény >>>

szeptember 24. szombat

Budapest, Margitsziget - Kurytár Zoltán

Iharos Sándor Atlétikai Centrum (MAC)találkozó 9 óra, táv szabadon választott illetve igény szerint

Facebook esemény >>>

Gödöllő - Döbrentei István

Találkozó 16 órakor a SZIE főépület porta, Kálmán herceg szobornál, 20,4 km

Facebook esemény >>>

Kiskunhalas, Sóstó - Tabajdi József Nándor

KÜLÖNLEGES ! Tabajdi Józsi bácsi 75. szülinapja alkalmából rendezett hosszú futásba kapcsolódhattok be amit Sóstó körül kijelölt 5 km-es körön rendeznek. Találkozó 9 órakor.

Facebook esemény >>>

Mezőkeresztes - Tóth Katalin

Általános Iskola parkoló, 18 óra

Facebook esemény >>>

Nyergesújfalu - Almási Katalin

A táv: 30 km. Az útvonal és a frissítések még egyeztetés alatt.

Facebook esemény >>>

Ócsa - Fentor Csaba

Vasútállomás, 10 óra, 18-25 km aszfaltos útvonalon. Frissítés egyénileg!

Facebook esemény >>>

Tököl - Bodnár Atiila

A táv 2,5-15 km. Rövidebb távon is csatlakozhatsz bátran, kerékpáros kísérők gyertek! Frissítés egyénileg! Találkozás 8-kor a Katolikus Templom parkolójában.

Facebook esemény >>>

szeptember 25. vasárnap

Dunaújváros - Kun-Bartos Dóri és Kolacsek Sándor

KÜLÖNLEGES ÖTLET! Egy 12,2 km-es körben érintik a város 5 SPAR áruházát.8 órakor találkozó a rajtnál : 1.Spar: Vasmű út 4/a. (több kör is lehetséges)

Facebook esemény >>>

Kaposvár - Piller Andrea

Deseda-tó, táv 21-28km,találkozó a Bár-ka büfénél. 8.45-től.

Facebook esemény >>>

Sándorfalva - Nagy Melinda

Templom kert, 15-19 óra, távok 9 és 25 km

Facebook esemény >>>

Székesfehérvár - Pothárn Fanni és Vízer Dániel

8 órakor találkozó a Bregyó Sportközpont bejáratánál, 18-30 km ( Iszkaszentgyörgy felé)

Facebook esemény >>>

Szigetszentmiklós - Simsik Zoltán

7 óra, Kéktó futópálya

Facebook esemény >>>

Tatabánya - Papp Viktória

Találkozó a Penny parkolóban 9-kor.

Facebook esemény >>>

szeptember 25. vasárnap

Pécs - Papp Ferenc és Dinya Illés

18 óra, Szivárvány Gyeremekház

Facebook esemény >>>

Velencei tókör - Pók Janó és Margó

10 óra, Agárd

Facebook esemény >>>

szeptember 28. szerda

Balatonfüred - Salamon Edina

17.30. Spar parkoló (Tihanyi műút)

Facebook esemény >>>


FELKÉSZÜLÉSI VERSENYEK

A felkészülési versenyek kiemelt távjain a 31. SPAR Budapest Maraton egyéni 42,2 km-es távjára az adott verseny előtt legalább 10 nappal benevezett futók 50% kedvezménnyel indulhatnak. Az érvényes nevezést a BSI-től kapott visszaigazoló legkésőbb a verseny helyszínén történő bemutatásával kell igazolni. A versenyeken a Spuri Aranykártya tulajdonosok is 20% díjkedvezménnyel indulhatnak. A kedvezmények nem összevonhatók.

6. Győr-Lipót Futóverseny, 26,4 km, július 24. vasárnap

Fuss a vizek városából a Szigetközbe vezető kerékpárúton és a verseny után mártózz meg a híres Lipóti Termálfürdő medencéiben.

Versenykiírás

V. Szelidi-tó futás, 22 és 33 km, augusztus 6. szombat

A Szelidi-tó valójában a Duna egy hangulatos kanyargós holtága az Alföldön. Az itt futók elmondhatják magukról, hogy legyőzték a Dél-Alföld legnagyobb "kígyóját" !

Versenykiírás >>>

V. Atomfutás-Paks, FélmarATOM+, 24 km és 3/4marATOM, 31,6 km, szeptember 5. szombat

A Duna-parti kisváros népszerű versenyének védnöke ezúttal is Kovács Antal dr. olimpiai bajnok. A verseny találó mottója: "Nagy teljesítmények találkozása."

Versenykiírás >>>