10. Samsung Olimpiai Futófesztivál - Népstadion
Szombaton több tízezren futottak az ország nagyvárosaiban és természetesen a fővárosban a 10. Jubileumi Samsung Olimpiai Futófesztivál-on.
Budapesten a korábbi évektől eltérően nem délelőtt, hanem délután 15 órakor rajtolt a mezőny, mert az athéni olimpiára készülő olimpikonok ünnepélyes Olimpiai Fogadalomtételére is e jeles napon került sor a Nemzeti Színházban. A fogadalomtételről érkeztek a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői és az olimpikonok is az NSI Szoborkertjébe, ahol már javában zajlottak a Samsung Mini Olimpia eseményei. Reggeltől lehetett kosárlabdázni, kerékpározni, focizni, kézilabdázni és atletizálni is. Ki-ki kedve szerint akár az összes helyszínen is kipróbálhatta magát.
A gyülekező futókat ezúttal is Besenyei Péter műrepülő világbajnok kápráztatta el fantasztikus légi parádéjával, majd Schmitt Pál, a MOB elnökének néhány útravalóul mondott gondolatával rajtolt el a mezőny, hogy teljesítse a 3 km-es távot.
A célba érkezés boldog pillanatait majd negyven percen keresztül csodálhatták és irigyelhették szurkolók, családtagok és barátok.