11. K&H Olimpiai Maraton Váltó - Kossuth tér
11. K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓ MARATONI IDŐJÁRÁS-VÁLTÓ
Vasárnap a 11. K&H olimpiai maraton váltó népes mezőnye vehette birtokba néhány órára a Kossuth teret. Az ország legnagyobb váltó-futóversenyén közel ötezren (mintegy 750 csapat) járatták kézből kézbe a váltóbotot, hogy hatfős maratoni, vagy háromfős félmaratoni stafétákban teljesítsék a 42 195, illetve 21 097.5 métert. Fejenként valamivel több, mint 7 kilométer (7032.5 m) volt a táv a Parlament körül kijelölt útvonalon. A borúsan induló reggelt délelőtti hőség váltotta fel, amelyet aztán óriási zivatar űzött el délután. A futókkal azonban nem bírt a szeszélyes időjárás.
A váltók küzdelme előtt a K&H Parlament kör több százas mezőnye kocogta le könnyedén a 4 km-t. Közben a staféták első emberei már készülődtek. Voltak, akik pontosan koreografált gimnasztikai gyakorlatokkal vagy a futóiskola megszokott mozdulatsoraival melegítettek. A többség azonban megelégedett a baráti tanácsok és a lelkesítő, önbizalmat növelő "Hajrá! Hajrá! Mindent bele!" kiáltások meghallgatásával, mert számukra ez a nap a futás élvezetéről, a barátságról, az egymásért megtett kilométerekről, a társak buzdításról és a célba érést követő sör melletti "szakmai értékelésről" szólt.
Az Olimpia Napjának tiszteletére megrendezett eseményen Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és John Hollows, a K&H Bank vezérigazgatója közös pisztolylövéssel adta meg a rajtjelet a kordában tartott izmok felszabadítására. A negyvenfős szamba-dobzenekar pedig a megfelelő tempó megtalálásához segítette a futókat. Az első váltásokkal igazi fesztivál hangulat vette kezdetét és a futókígyó teljes hosszában ellepte a versenypályát. Futás-váltás ritmusban löktetett a mezőny. Az élen a Vasas atlétáiból alakult, "Ahoj Poplacsek!" fantázianévre keresztelt váltó diktálta a tempót és az utolsó váltáskor még jelentős előnnyel vezetett. Meglepetésre a célszalagot mégsem az ő befutójuk, hanem a "BHSE.com", azaz a budapesti Honvéd atlétaváltójából Farkas József szakította át, aki maga sem számított a végső sikerre: "Öt kilométernél a társaim szóltak, hogy már csak 30 mp-re van az első, így a nyomába eredtem és egy kilométerrel a vége előtt átvettem a vezetést, amelyet sikerrel tartottam meg a célig." A nőknél a papírformának megfelelően a válogatottakat felsorakoztató "Mosolygolyók" szerezték meg a győzelmet.
A leggyorsabbak már a célban pihentek és várták az eredményhirdetést, amikor az időjárás alaposan próbára tette a még versenyben lévőket. A korábbi verőfényes napsütés és hőség okozta izzadságcseppeket kezdetben hatalmas, még üdítően ható esőcseppek, majd szakadó eső mosta le a futókról, akiket azonban az "égi áldás" sem tudott eltéríteni a céljuk megvalósításától. A felhőszakadás látván a futók, a rendezők és a nézők elszántságát végül feladta a majd 30 perces küzdelmét és újra kitisztult az ég.
A K&H olimpiai maraton váltót a nevéhez hűen egykori és mai olimpiai-, világ- és Európa-bajnok (Császári Attila, Kolonics György, Martinek János), valamint az augusztusi athéni olimpia reménységei (Kozmann György, Sidi Péter, Varga Gabriella) tisztelték meg jelenlétükkel vagy futottak együtt (Kállai Ákos, Simóka Nóra) a mezőnnyel.
Az élsportolók mellett a több csapattal induló politikusok (pl.: Gusztos Péter, Varga Mihály, Révész Máriusz, dr. Gedei József) is fontosnak tartották, hogy személyes példamutatással hívják fel a figyelmet az egészséges életmódra. A verseny keretében meghirdetett médiabajnokságot, zsinórban negyedszer a Szuperinfó csapat nyerte Honfi Gábor vezetésével, a hódmezővásárhelyi Rádió 7 és a Sztár Sport legénysége előtt. A hölgyeknél a Képes Sport amazonjai diadalmaskodtak.
A Budapest Sportiroda következő eseménye a 7. Kékes Csúcsfutás, június 19-én.
Eredmények (dobogósok):
11. K&H olimpiai maraton váltó (6x7032.5 m)
Abszolút
Férfiak.
1. BHSE.com (László Balázs, Békési Ferenc, Molnár Dániel, Khoór Bence, Harsányi Viktor, Farkas József) 2:20:50
2. Ahoj Poplacsek! 2:21:45
3. Sandy-Banda 2:24:21
Nők.
1. Mosolygolyók (Molnár Barbara, Földingné Nagy Judit, Kovács Ida, Zsiga Tímea, Kis Ágnes, Vajda Zsuzsa) 2:34:40
2. Miki Team Villámlábú Csajok 2:45:02
3. TFSE 2:48:39
Férfiak:
I. kategória:
1. Győri Futópalánták 2:34:59
2. Bory 2:40:14
3. Mogaac TSE 2 :48:36
II. kategória:
1. BHSE.com 2:20:50
2. Ahoj Poblacsek! 2:21:45
3. Dover TFSE 2:26:33
III. kategória:
1. Sandy-Banda 2:24:21
2. Villamos utánfutók 2:30:59
3. Bakony Alpin 2:37:40
Nők:
I. kategória:
1. ORTRI 2:52:41
2. Csajok a csúcson 2:58:33
3. EAC lányok 3:08:36
II. kategória:
1. Mosolygolyók 2:34:40
2. Miki Team Villámlábú Csajok 2:45:02
3. TFSE 2:48:39
III. kategória:
1. Bajnokok Voltunk 2:55:51
2. Szellőlányok 3:10:03
3. Óbudai Futókör 3:18:50
Médiabajnokság.
Férfiak.
1. Szuperinfó 2:36:57
2. Rádió 7 Hódmezővásárhely 2:38:21
3. Sztár Sport 2:53:34
Fut a cég!
Férfiak.
1. Sandy Banda 2:24:21
2. Dover TFSE 2:26:33
3. Légierő Parancsnokság 2:32:30
Nők.
11. K&H olimpiai félmaraton váltó (3x7032.5 m)
Férfiak.
1. Zöldgömb Ászok (Hermann Tivadar, Dobay lajos, Lelkes Gusztáv) 1:17:48
2. Gyuró-Team "A" 1:18:43
3. Hajrá Tállya! Borvidék "Aszúbor" 1:23:43
Nők.
1. Úgyis utolérünk (Császár Éva, Koplányi Adrienn, Horváth Tímea) 1:28:26
2. Kimanó 1:35:15
3. Vágó Pál Általános Iskola 1:38:38
Fut a cég!
Férfiak.
1. Kisokos 1:33:26
2. OTP Futókör 1:34:37
3. Siemens PSE 1:39:44
Nők.
1. Úgyis utolérünk 1:28:26
2. Reebok 1:56:20
3. Képes Sport 1:56:47
Médiabajnokság.
Nők.
1. Képes Sport 1:56:47
A teljes eredménylista a honlapunkon olvasható.