7. Kékes Csúcsfutás - Mátrafüred
CSÚCSFORMÁBAN A KÉKESEN
Szombaton hetedik alkalommal sorakozott fel a Kékes Csúcsfutás közel 1300 fős mezőnye, hogy a 671 m-es szintkülönbséggel nehezített 11.6 km-es táv leküzdése után megérintse az ország legmagasabb pontját (1014 m) jelző követ Kékes-tetőn. Majd ötszázan először vállalkoztak a csúcsfutásra, de rajthoz állt az a huszonhárom hegymenő férfiú is, akik a verseny történetétének korábbi hat rajtjáról sem hiányoztak.
Mátrafüredről indult a futózarándoklat a Kékesre. Az első lépéstől az utolsóig különböző meredekséggel követték egymást az végtelennek tűnő emelkedők. Kezdetben lankásan, szinte bátorítva a futókat, hogy szaporázzák lépteik. A többség azonban nem dőlt be a "galád csábításnak", mert tudta a valódi hegymenet csak Mátraházától kezdődik. Az utolsó három kilométer szerpentinjei aztán végleg eloszlatták a kételyeket a Mátra hegy mivoltáról. Az utolsó erőtartalékok mozgósításával egyre nehezebben engedelmeskedtek a megfáradt izmok, de eltántoríthatatlanul vitték gazdáikat a cél felé. A sípályán megtett utolsó méterek után ki-ki megcsókolta, megölelte, ráborult, megsimogatta vagy egyszerűen csak leült néhány pillanatra a piros-fehér-zöldre festett kő mellé, miközben az elismerés vastapsa zúgott szüntelenül a célban.
A csúcsra - csakúgy, mint tavaly - a Gyulai SE versenyzője, Biri Ferenc ért fel (46:27) elsőként, akit ezúttal senkinek sem sikerült megszorítani. "Az első három kilométer volt kicsit erősebb, amikor még bolyban futottam, aztán egyedül maradtam a Kékes emelkedőivel. Hiába vagyok alföldi gyerekkorom óta vonzanak az emelkedők, úgy érzem a véremben vannak. Ha nem is sikerült 46 percen belül kerülnöm, örülök, mert így is az egyéni legjobbamat mentem." -hangzott a győztes rövid értékelése. A dobogó második fokára a Kedves Roland, a harmadikra Khoór Bence állhatott fel, akiknek helyezése pontosan megegyezett a csúcsfutásaik számával.
A hölgyeknél a duatlon világbajnok Csomor Erika (54:17) szakította át elsőként a célszalagot, néhány másodperccel megelőzve a címvédő Vajda Zsuzsát (54:35). "Ennek a versenynek egyetlen métere sem könnyű, folyamatosan emelkedik. Fél távig együtt futottunk Zsuzsával, amikor egy viszonylag lankásabb részen sikerült ellépnem és ez a különbség megmaradt a végéig." Az ezüstérmes sem szomorkodott, mint mondta, az őszi maratoni céljainak a megvalósításához kiváló edzés volt.
A profik után folyamatosan érkeztek az amatőrök. Borbély Annamária és Pusztai Sándor egy nadrágban futva, míg a gyálaréti Napraforgó Futóklub tagjai három nappal korábban a tiszaszigeti "mélypontról" indulva váltóban teljesítették az összesen 260 km-es távot (öt megye, 29 település, 940 méter szintkülönbség), hogy szombat reggel a csapat tagjai együtt fussanak fel hazánk legmagasabb pontjához. Valamivel több, mint két óra elteltével mindenki félért a csúcsra, köztük a hetvenkét esztendős szombathelyi Vágvölgyi Ferenc is, aki a mezőny legidősebb futójaként a legnagyobb tapsot kapta a közönségtől.
A Budapest Sportiroda következő eseménye az 1. Canada Dry Futógála június 27-én, a fővárosban az Újpesti alsó rakparton.
Eredmények
7. Kékes Csúcsfutás (11.6 km, 671 m szintkülönbség)
Férfiak:
1. Biri Ferenc (Gyulai SE) 46:27
2. Kedves Roland (Mezőtúri VSE) 47:17
3. Khoór Bence (BHSE) 47:25
4. Májer József (NYVSC) 48:26
5. Baier Tibor (BVSC) 48:47
6. Broczkó Máté (TFSE) 49:09
Nők:
1. Csomor Erika (BVSC) 54:17
2. Vajda Zsuzsanna (MAC-Népstadion) 54:35
3. Molnár Barbara (MAC-Népstadion) 55:16
4. Szabó Andrea (UNIK SE) 57:07
5. Kovács Krisztina (Miscro SC) 59:51
6. Kulcsár Éva (Chinoin SC) 1:00:38