9. Ablon Női Futógála - Margitsziget
LE A KALAPPAL A HÖLGYEK ELŐTT! Kálovics Anikó idehaza verhetetlen
A reggeltől folyamatosan szakadó eső sem tudta eltántorítani azt a közel háromezerötszáz lányt, nőt, anyukát és nagymamát, akik végig kitartottak azon szent elhatározásuk mellett, hogy vasárnap rajthoz álljanak a 9. ABLON Női Futógálán, a Margitszigeten. Nemcsak kitartottak, hanem megcsinálták! Ki-ki felkészültségének megfelelően futott vagy gyalogolt, mit sem törődve a mostoha körülményekkel, még akkor sem, amikor már egyetlen száraz ruhadarab sem volt rajta..
Elsőként a kistáv, azaz a 3,6 km résztvevői gyülekeztek. Már ekkor sejteni lehetett, hogy tévedett az, aki úgy gondolta, hogy az eső elriaszthatja, és a futócipők helyett a fakanál mellett marasztalja a hölgyeket. A kezdeti bátortalan lépések után becsukódtak az esernyők, lekerültek az esőkabátok, és egyre szaporodott a rajtvonal mögött felsorakozók száma a 10 és a 11 órai rajtnál is. Az elsősorban diákok, iskolások, a futás örömeivel még csak most ismerkedők körében népszerű táv első futamát Nagy Nikolett, a másodikat Rozsnyó Kinga nyerte.
Az unokák után a nagymamák következtek. A két kilométeres gyaloglás mezőnyének több, mint fele a nyugdíjas korosztályból került ki, de az alig néhány hónapos kisbabáját az esőkabát és testének melege közé rejtő anyukát is felfedezhettünk gyaloglók között. A GYISM "Tízezer lépés" akciójához tartozó eseményen minden résztvevő egy lépésszámlálóval térhetett haza ösztönzésképpen a további rendszeres testmozgásra.
A sétát választók is célba értek már, amikor a délben eldördülő rajtpisztoly a klasszikus női 10 kilométer indulóit "bocsátotta vízre". Az órák óta szakadó égi áldás egyre több és nagyobb pocsolyát növesztett az aszfalton, így nemcsak felülről, de alulról is áztatta a futókat az eső. A profik versenyét a papírforma szerint a Haladás VSE-Perfect Media országos csúcstartónője Kálovics Anikó nyerte meg nagy fölénnyel. Ezzel zsinórban a harmadik, a verseny történetében a negyedik győzelmének örülhetett: "Nagyon kemény volt. Az eső hideggel, széllel erősített és ez már sok volt. A tócsák miatt nem lehetett látni az utat így kicsit féltettem a lábam, de kihoztam a maximumot, amit ebben az időben lehetett." A szombathelyiek bajnoknője a jövőben külföldi utcai futóversenyeken indul, majd mezőn készül fel az év utolsó nagy versenyére, a decemberi mezei Európa-bajnokságra. A második helyen a veszprémi Tóth Lívia érkezett, aki két perccel előzte meg az élete legjobb tíz kilométerét teljesítő Kovács Krisztinát.
Másfél órával később a teljes, a közel száz külföldi hölggyel - elsősorban svédek, norvégok, franciák, osztrákok, németek - nemzetközivé duzzadt mezőny beérkezett a Margitszigeti Atlétikai Centrumba. A lelátó védelmébe bújó futótársak vastapssal köszöntötték a móri Brózik Annamáriát, aki mindhárom távot (3,6 km, 10 km és 2 km gyaloglás) teljesítette. Sikerrel mutatkozott be a 10 km párban versenyszám, amelyet az APEH színeiben induló Kovács Krisztina-Csabai Ágota duó nyert meg az abszolút és a céges csapatok között egyaránt. A futóversenyeken rossz idő esetén sincs esőnap. Az időjárás szeszélyessége az események hozzátartozója. Futni lehet hóban, hidegben, hőségben vagy szakadó esőben. Ezen a napon több száz hölgy tett erről tanúbizonyságot, akik legyőzték az esőt és nem ismerve a lehetetlent, megvalósították önmaguk. Le a kalappal előttük! Szép volt lányok! Köszönjük!
A Budapest Sportiroda következő, szenzációs szezonzáró eseménye: az 1. Balaton Maraton és Félmaraton Siófokon, november 20-21-én.
9. ABLON Női Futógála
Eredmények:
10 km:
1. Kálovics Anikó (Haladás VSE-Perfect Media) 32:36
2. Tóth Lívia (VEDAC) 35:13
3. Kovács Krisztina (Micro SC) 37:23
4. Fehér Enikő (GYÖTRI) 40:58
5. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 42:02
6. Tengerdi Zita (Megalódusz SE) 42:11
10 km párban:
1. APEH 42:19
2. Héliker 46:24
3. Vágó Pál Általános Iskola - Jászapáti 46:51
Fut a cég!
1. APEH 42:19
2. Héliker 46:24
3. CIB Nővérkék 56:49
3.6 km (1. futam):
1. Nagy Nikolett (Micro SC) 13:21
2. Ali Dóra (Mezőkövesdi Triatlon) 14:48
3. Szabó Zita (Dunaújvárosi VSI) 14:59
4. Hajdú Rita (DVSI) 15:01
5. Mészáros Nikolett 15:43
6. Nyilas Szilvia 15:43
3.6 km (2. futam):
1. Rozsnyó Kinga 14:42
2. Moczó Zsanett (Mogyi Triatlon) 14:50
3. Süle Krisztina (Pápa) 14:59
4. Szabó Rebeka (Esztergomi AC) 15:59
5. Hack Zsanett (Nyergesújfalu) 16:06
6. Szálka Éva (EAC) 16:53