1. Balaton Maraton és félmaraton - Siófok
SIKERES SZEZONZÁRÓ FÖLDINGNÉ NAGY JUDIT ÉS ILISZ PÁL GYŐZELME
Sikerrel mutatkozott be a Budapest Sportiroda idei újdonságának számító szenzációs szezonzáró, az 1. Balaton-maraton és -félmaraton a siófoki Aranyparton. A Balaton partján tomboló viharos szél ellenére több százan búcsúztatták az idei futószezont a hét végén. A futók két nap alatt három részletben (15 km és 6,1 km, valamint 21,1 km) teljesíthették, ezúttal kicsit másként a klasszikus maratoni távot (42 195 m), akár egyénileg vagy párjukkal megosztva. Lehetőség volt csak a minimaratoni (6,1 km) vagy a vasárnapi félmaratoni (21,1 km) teljesítésére is. A szombati első résztávnak (15 km) és a minimaratonnak közel ötszáz, majd egy nappal később a félmaratonnak már mintegy hétszáz mindenre elszánt futó vágott neki.
A nőknél a győzelmet távonként és ezzel az "összetettben" is diadalmaskodó Földingné Nagy Judit, a második helyet Kovács Krisztina, míg a harmadikat a csupán tizenötéves oroszlányi Kostyál Ágnes szerezte meg. A férfiaknál dunaújvárosi Ilisz Pál és a budapesti Khoór Bence első napi fej-fej melletti küzdelme vasárnap még további kilenc kilométeren át folytatódott, amikor Khoór nem tudott lépést tartani ellenfelével, így be kellett érnie az ezüsttel. A harmadikként a salgótarjáni Molnár Dániel érkezett célba. A vasárnapi félmaratonon - amerikai, angol, olasz, német és kanadai állampolgárságú futókkal - nemzetközivé vált mezőnyből, jobb hajrájának és taktikus versenyzésének köszönhetőn bajai Szűcs Ákos volt a leggyorsabb, megelőzve a fehérvári Horváth Bélát és a budapesti Nagy Györgyöt. A nőknél Földingné és Kovács mögött Farkas Ágota örülhetett a bronzéremnek.
GYŐZTES NYILATKOZATOK
Ilisz Pál (Dunaújvárosi AC): 1. Balaton-maraton győztese A második napon a szél sokkal nagyobb volt, így többet vett ki belőlem. Most indultam először kétnapos versenyen, bár maratont futottam már korábban is. Ez a verseny teljesen más, hiszen volt idő pihenésre az első két résztáv után, míg egy maratonnál a 30-37 km között fellépő holtpontot nem lehet távközben kialudni. Most az alapozás időszaka következik, amelyhez ez a győzelem megadta az alaphangot."
Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa): 1. Balaton-maraton és -félmaraton győztese
"Szombaton a kezdet, vasárnap a vége volt nehéz, de közte nagyon jól éreztem magam. Sőt a 6 kilométeres résztávon próbáltam abban a tempóban futni, mint ahogy korábbi maratonikon tettem azt. Az elmúlt hetekben volt, hogy a hét nap leforgása alatt nem futottam annyit, mint most ezen a kettőn. Érdekes, hogy látva a környéket első benyomásra a franciaországi Mont Saint Michele-i maratoni jutott eszembe, majd a velencei maratoni, amikor a tenger nyaldossa a futók lábát, mint ahogy ma a Balaton. Örülök, hogy az elmúlt hetek kihagyása után emlékezetből is tudtam teljesíteni a versenyt. Bízom benne, ha teljesen egészséges leszek és tudok edzeni, akkor jövőre újra klasszikus maratonik következhetnek. És még valami. Nagyon örültem annak, hogy végre volt idő egymásra. A versenyt követően nem rohant mindenki haza, hanem volt idő a futófórumra, a közös játékra."
Szűcs Ákos (Mogyi SE, Baja): 1. Balaton-félmaraton győztese "Még nyáron a balassagyarmati triatlon versenyen szenvedtem nyakcsigolyatörést, amikor fejest ugrottam a tóba. A felépülést követően el kezdtem edzegetni. Jövőre duatlon Európa-bajnokság lesz Debrecenben, amelyre szeretnék felkészülni. Égett bennem a vágy, hogy még az idén versenyezzek. Jó zárás volt!"
Eredmények:
1. Balaton-maraton
Siófok-Aranypart
(15 km, 6,1 km és 21,1 km)
Férfiak:
1. Ilisz Pál (Dunaújvárosi AC) 2:23:16 (51:42, 19:38/1:11:56)
2. Khoór Bence (BHSE) 2:24:09 (51:42, 19:38/1:13:09)
3. Molnár Dániel (Salgótarjáni AC) 2:27:09 (54:13, 19:53/1:13:03)
Nők:
1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 2:46:37 (59:12, 22:47/1:24:38)
2. Kovács Krisztina (Micro SC) 2:49:57 (1:01:24, 23:10/1:25:23)
3. Kostyál Ágnes (ORTRI) 2:56:42 (1:00:08, 23:36/1:32:58)
1. Balaton-félmaraton
Férfiak:
1. Szűcs Ákos (Mogyi SE) 1:10:42
2. Horváth Béla (Hunyadi DSE) 1:10:45
3. Nagy György (TFSE) 1:10:49
Nők:
1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 1:24:38
2. Kovács Krisztina (Micro SC) 1:25:23
3. Farkas Ágota (Zákány) 1:26:48