Jótékonyság a barátság versenyén - 2017
A BSI 2008 óta rendszeresen áll rendezvényein szervezőként és támogatóként jótékony célok mellé, így adva teret a sokszor csak szunnyadó adakozó szándéknak. Az elmúlt évek elkötelezett szervező munkája és persze a Ti fogékonyságotok, segítő szándékotok sok szép eredményt hozott ezen a területen. Ezután is arra törekszünk, hogy az általunk szervezett futóversenyeknek szerves része legyen a jótékonyság, mert hiszünk az összefogás és a futótársadalom erejében. A BSI által támogatott jótékonysági akciók eredményeiről folyamatosan tájékoztatunk híreinkben.
Ezen a versenyen a következő jótékony célok közül választhatsz:
Adj esélyt a változásra - BAGázs!!
A BAGázs már harmadik éve vesz részt a K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón - telepiek, önkéntesek, támogatók futnak együtt: ők mind hisznek abban, hogy vannak távok, amiket csak közösen győzhetünk le. Idén közel 70-en versenyeznek a BAGázs színeiben, köztük adománygyűjtő futók is, akik az egyesület foglalkozásainak helyt adó konténerek felújításáért futnak. A konténer az a hely, ahol bagiak és budapestiek találkozhatnak, tanulhatnak egymástól, megbeszélhetik közös ügyeiket; barátságok köttetnek és ötletek valósulnak meg. Összesen 1,6 millió forintra van szükségük ahhoz, hogy a közösségi tér megújulhasson, és megfelelő körülményeket tudjanak biztosítani a programok résztvevőinek és önkénteseiknek egyaránt.
CSATLAKOZZ, VAGY ADOMÁNYOZZ! >>>>
Legyél te is Csodabogár!
Évekkel ezelőtt a Csodalámpa Alapítványt támogató cégek munkatársai valamint magánszemélyek egyfajta mozgalmat indítottak útjára, Csodabogarak néven. A Csodabogarak örökbefogadásra kínálják fel a lefutott kilométereiket barátaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek, munkatársaiknak, akik támogatásukkal hozzájárulnak a csodalámpás gyerek öröméhez! A Csodalámpa Alapítvány önkéntes futók segítségét kéri a kívánságok finanszírozásához szükséges adományok gyűjtéséhez. Programja, a Csodabogarak program, amelyen belül adománygyűjtő futók a versenyeken történő indulásukkal, kampányszerűen gyűjtenek adományt és építenek futóközösségeket.
CSATLAKOZZ, VAGY ADOMÁNYOZZ! >>>>
SUHANJ!Alapítvány
A SUHANJ! sportprogramokat szervez látás- és mozgássérültek számára, önkéntesei közösen indulnak futó-, úszó és triatlon versenyeken fogyatékkal élő résztvevőkkel, több sportágban tart heti rendszerességű edzéseket, valamint figyelemfelhívó akciókat és szemléletformáló programokat szervez. 2016 nyarán megnyitotta SUHANJ! Fitness néven hazánk első integratív, teljes mértékben akadálymentes, épek és fogyatékkal élők számára egyaránt nyitott edzőtermét és futóklubját a Margitszigettől 300 méterre.