Reggeli futással melegítettek be a maratonra

 

Október 3-án, szombaton már reggel 8 órakor gyülekeztek a magyar és a külföldi futók is a margitszigeti Napközis tábor területén, hogy részt vehessenek a közös reggeli futáson. A táv mindössze 5,2 kilométer volt a résztvevők számára, melyet a budapesti futók egyik kedvenc helyén, a margitszigeti futókörön tettek meg.

A mezőny Máth István, a BSI versenyigazgatójának pisztolylövésére vágott neki a távnak. A résztvevők többsége kényelmesen kocogva teljesítette a kicsit több, mint 5 kilométeres kört, a célba érkezés után pedig közösen fogyasztották el a reggeli csomagot, melynek tartalma remek szénhidrát-feltöltőnek bizonyult: keksz, banán, chips és ice tea volt a menü.

Holnap a futókat a 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál várja a budapesti Városligetben.