BSI Futónagykövet - XVII.kerület - Mosonczki Péter

 

Név:

Mosonczki Péter

E-mail:

bsi(pont)fnk(pont)17(kukac)gmail(pont)com

Melyik évben kezdett el futni:

2015.

Mire legbüszkébb a futómúltjából:

Még jelenként élem meg a "futómúltam". Bár szívesen gondolok vissza 2018-ra: a Loch Ness tó mellett futott 4 órán belül maratonra, és komoly mérföldkőként tartom számon a Piros85 13 óra 40 perc alatti teljesítését is.

Bemutatkozó:

Egy barátommal találkoztam az 50-es villamoson, kérdeztem tőle, hogy hová-hová, mire mondta, futni megy. Kicsit értetlenkedtem, hogy ha már fut, miért egyedül, hiszen van "közös" barátunk, aki szintén szokott futni a környéken; Nevetve mondtam, hogy legközelebb menjenek inkább együtt futni, és ha úgy alakul, akkor lehet, hogy még én is beszállok. Aztán beszálltam. Első alkalommal 3,5 km-t tudtam lefutni úgy, hogy abban kétszer 500 métert sétáltam. Másodjára 4,5 km-t futottam és már csak 500 métert sétáltam. Ebben az időszakban barátok, kollégák tanácsait megfogadva és az internet segítségével próbáltam fejlődni; és persze törekedtem az edzések rendszerességét kialakítani.

A futással kapcsolatos hitvallása:

Ebben a rohanó világban elég, ha Te csak futsz.

Közös futások helyszíne:

"Patakparti futás: Kedd és csütörtök esténként a Rákos-patak menti kerékpárúton (aszfaltozott kerékpárút, kivilágított, biztonságos útvonal, vízvételi lehetőséggel). Találkozó pont: Rákos-patak/Cinkotai út; Régivám kör: Szombat délelőttönként a Régivám-köz mögötti kiserdőben. Kisebb részben aszfalt, nagyobb részben erdei út. Találkozó pont: Újmajori utca/Régivám köz melletti játszótér (ivókút van); Merzse-futás: Vasárnap reggelente a Merzse-mocsár környékén. Találkozó pont: Összekötő utcai vasúti átjáró mellet (önellátós futás).

Közös futások időpontja:

Kedd, csütörtök: este, szombat délelőtt, vasárnap: reggel. Az aktuális pontos időpontokat a Facebook oldalunkon találod.

Egyéb tudnivalók:

BSI Futónagykövetünk Facebook csoportja.