Vivicittá Városvédő Futás Miskolc eseménytörténet

 

| 2018


Telekom Vivicittá Városvédő Futás Miskolc - 2018. május 06.

Miskolc is szívébe zárta a futást; útjára indult a Telekom Vivicittá

A napsütéses időben az esemény résztvevői már 9 órától gyülekeztek a Szent István téren. A futam előtt Béres Tímea aerobikedző várta közös bemelegítésre a részvevőket. Tímea 8 évig versenyezett atlétaként, így igazi futó szívvel készítette fel a 946 résztvevőt, hogy nekivágjanak a miskolci belvárost átszelő 2,7 km-es távnak.

Az eseményen a rajtot dr. Kiss János Miskolc alpolgármestere, Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos és Kramcsák László a Telekom regionális műszaki vezetője lőtték el.

A mezőny Szent István térről szinte szabályos téglalap alakú útvonalon haladt, az első kilométert jelző táblát a belvárosban érintették a futók, míg a 2. kilométert a Szemere kertnél hagyták el, és innen tértek vissza a Szent István téren felállított célba.
A férfi mezőny legjobbja Tugyi Levente, aki áprilisban 3. lett a klasszikusnak számító 10 km-es távon, a fővárosi 6000-es Vivicitta mezőnyben. Másodikként Bacsi Bence futott be. A dobogó harmadik fokán Büki Ádám állt, aki pár hete Budapesten kategóriájának 7. helyezettje lett félmaraton távon.

A hölgyek közül Haraszin Linda a Swimming Pentathlon club versenyzője volt a leggyorsabb, aki még csak júniusban lesz 11 éves és ha már a számoknál tartunk, 11 percen belül teljesítette a távot. Őt követte Sávolyi Sára, harmadik lett Tamás Bianka.

A Vivicitta minden városban megmozgatja az iskolákat, a diákok és pedagógusok örömmel mérettetik meg magukat. Miskolcon is több mint száz iskolás volt a mezőnyben, a legtöbb diákot nevező címet a kazincbarcikai Pollack Mihály iskola nyerte, akik 66 fővel voltak jelen.

A távot teljesítette egy kerekesszékes versenyző, és a szklerózis multiplex észak-magyarországi egyesület betegei is megmutatták, hogyan tudnak végig sétálni ezen a távon.

A sport megtanít minket arra, hogy a veszteséget méltósággal elviselni nemcsak a sportpályákon lehet. Az akarat, a hit, a csapattagok buzdítása erőt ad a nehézségek leküzdésében.

A városvédő futás ; amely idehaza 32 évvel ezelőtt indult hódító útjára a fővárosi Margitszigetről; sikeres vidéki rajtot vett áprilisban, Győrben. Most Miskolcon volt sor, amely mindig is büszke volt sportéletére: a városvezetés minden évben kitünteti legjobbjait, az Év Sportolója közönségszavazás pedig a megye apraját-nagyját képes mozgósítani. A városnak 2024-ig szóló sportfejlesztési tervezete van, amely kifejezetten nagy hangsúlyt fektet a tömegsportra.

Ezeknek a törekvéseknek lehet fontos eleme a Telekom Vivicittá futóverseny, amelyre az utánpótláskorúakat is mozgósítják: a legtöbb, de minimum 50 főt benevező három miskolci és három vidéki iskola 30-25-15 ezer forintos sportszervásárlási lehetőséget kap a várostól. Célfotó helyett egyedi célfilm a futóknak.

A Telekom Miskolcon is új szintre emeli a sport élményét a digitalizáció segítségével: minden futó egyedi, személyre szabott videót kaphat a saját futásáról, pontosabban célba éréséről. A videóhoz, amelyet robotkamerák és drónok rögzítenek és a felhőben 1000 processzor állít össze, a futók úgy juthatnak hozzá, hogy megadják futási adataikat a toltsdfelelmennyel.telekom.hu oldalon.