Intersport Terepfutás 2020 - eseményinformáció

 

Az esemény rajt és célhelyszíneként használt Csillaghegyi Általános Iskolába október 1-től csak az ott dolgozók és a tanulók léphetnek be, hogy ezzel is gátolják a járvány terjedését. így az eddig bevált épületet nem tudjuk az eseményen használni. A környéken sajnos nincs másik olyan megfelelő helyszín, ami ki tudná szolgálni a közel 3000 résztvevőt, így nagy sajnálatunkra az idei, 13. Intersport Túranap és Terepfutást le kell mondanunk.
Az eseményre már benevezett résztvevőket az október 5-i hét folyamán emailben értesítjük a befizetett nevezési díjjal kapcsolatos tudnivalókról.

Reméljük 2021-ben újra találkozunk a megszokott helyszínen és távokon!

| Eredmények | Időpont, Helyszín, Indulás, létszámlimit | Táv, Útvonal | Frissítés | Versenyközpont | Öltöző, Ruhatár, Wc | Szintidő | Korhatár | Nevezési díjak és határidők | Rajtszám átvétel | Időmérés | Díjazás | Eredménylista | Rendező elérhetőségei | Egyéb hasznos info

Intersport Terepfutás időpont, helyszín, indulás, létszámlimit

Időpont: 2020. október 31.
Rajt/Cél: Csillaghegyi Általános Iskola (1038 Budapest, Dózsa György utca 42.)

Rajt 7:45
A résztvevőket párokban indítjuk (a tervezett tempónak megfelelő zónából), 1-2 másodperces szünetekkel.

  • A rajt az iskola udvarán lesz.

A terepfutáson indulóknak 7:45-kor a rajtnál kell lenniük, a rajtolás várhatóan 8:10-ig tart majd. Későbbi indulás nem lehetséges, csak a túra résztvevőinek.

LÉTSZÁMLIMIT:

A terepfutás távjaira a későbbiekben létszámlimitet fogunk meghatározni.

A nevezés esetleges leállítása után beérkező nevezési díjak 2021. december 31-ig felhasználhatók a BSI eseményeinek nevezési díjainak kifizetésére.

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás táv, útvonal

középtáv: 21,2 km/758 m D+ (pozitív szintemelkedés)
hosszútáv: 30,9 km/1030 m D+ (pozitív szintemelkedés)

Útvonal:
A 30,9 km-es táv útvonala >>>
A 21,2 km-es táv útvonala >>>

  • Tervezett ellenőrző pontok (vonalkód leolvasó készülék használatával):
    • félmaraton:
      • a Kevély-nyeregnél és az Egri várnál
    • 30,9 km:
      • a Szentkútnál is

Az útvonal néhány száz méter kivételével végig jelölt turistautakon halad, futás közben is figyeljétek a jelzéseket, az eligazodásban segít a rajtnál kapott szöveges és térképes útvonalvázlat. A tájékozódást ezen kívül szalagokkal, egyes kereszteződésekben táblákkal segítjük, néhány helyen pedig rendezők is irányítják a futókat. Az útvonalat festett jelekkel nem jelöljük, ha ilyet látsz, az nem a mi rendezvényünkhöz tartozik.

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás frissítés

Az esemény részben önellátó, a szokásos BSI eseményekhez képest jóval ritkábban lesznek frissítőpontok.
Két állomás között a résztvevők saját maguk gondoskodnak a frissítésükről.
Kérjük, a rajtot és a frissítő pontokat úgy hagyd el, hogy a következő lehetőségig elegendő mennyiségű folyadék és élelmiszer van nálad.

A frissítőállomásokon egyszer használatos pohár nem lesz.
Kérjük, készülj saját pohárral vagy olyan kulaccsal, amelybe a pont személyzete tud neked folyadékot tölteni.

A frissítő állomások helyei:

Félmaraton:

  • Egri vár - 13,4 km

Hosszútáv:

  • Szentkút - 12,4 km
  • Egri vár - 23,1 km

Az állomások tervezett kínálata:

  • víz, izotóniás ital, szőlőcukor, banán, csokoládé, sósperec, aszalt gyümölcs

A célban is lesz frissítés. Vizet és teát kínálunk a célba érkezőknek, valamint ekkor lehet átvenni a célkapu mellett a befutó csomagot is.

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás versenyközpont

Csillaghegyi Általános Iskola (1038 Budapest, Dózsa György utca 42.)

A Terepfutás versenyközpontját az iskola udvarán, sátrakban alakítjuk ki.

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás öltöző, ruhatár, wc

Csillaghegyi Általános Iskola (1038 Budapest, Dózsa György utca 42.)

Öltözőket az alagsorban, illetve a földszinti tornateremben (férfi öltöző) és az étkezőben (női öltöző) alakítunk ki.
A ruhatárat az iskola sportpályáján, a túra-versenyközpont közelében alakítjuk ki.

  • A csomag leadásakor karszalagot adunk, aminek a sorszáma meg fog egyezni a leadott csomagra, a BSI ruhatárosai által felragasztott etikett számával.
  • A csomag visszavételekor a a karszalagot eltávolítjuk a csuklójukról.
    • NYITVA TARTÁS: 6:30-16:30 között

Az iskola udvarán, a rajt közelében mobil WC-ket állítunk fel.

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás szintidő

A választott távról 15:00 óráig a versenyközpontba vissza kell érni.

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás korhatár

A versenyben csak 2008. november 1.előtt születettek indulhatnak (12 évesek vagy idősebbek).

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás nevezési díjak és határidők

Intersport Terepfutás 31 km nevezési díj

Határidő

Nevezési díjak

Alap

Diák nevezés *

65 év
fölött

Spuri Aranykártya / Futóklub
/ bővebb info
itt olvasható.

Ft/fő

Ft/fő

Ft/fő

Ft/fő

2020.07.27-ig

6600

4600

3900

5250

2020.08.24-ig

6900

4800

4100

5550

2020.09.21-ig

7900

5500

4700

6350

2020.10.29-ig

8300

5800

4900

6550

2019.10.31-én

10000


Intersport Terepfélmaraton nevezési díj

Határidő

Nevezési díjak

Alap

Diák nevezés *

65 év
fölött

Spuri Aranykártya / Futóklub
/ bővebb info
itt olvasható.

Ft/fő

Ft/fő

Ft/fő

Ft/fő

2020.07.27-ig

6300

4400

3700

5050

2020.08.24-ig

6800

4700

4000

5450

2020.09.21-ig

7700

5400

4600

6150

2020.10.29-ig

8000

5600

4800

6450

2019.10.31-én

10000


Nevezés interneten: legkésőbb október 29-én

Nevezés személyesen:

  • előzetesen: legkésőbb október 29-én
    • a BSI-ben (1138 Budapest, Váci út 152.) hétfőtől péntekig, munkanapokon 9:00-17:00-ig
      • ÁTMENETILEG A NEVEZÉSI IRODA ZÁRVA TART, ÍGY NINCS LEHETŐSÉG SZEMÉLYES NEVEZÉSRE

  • A helyszínen a versenyközpontban (amennyiben a létszámlimit nem telik be):
    • október 31-én 6:30 - 7:30 között.

Nevezési díj tartalma
Nevezés módjai

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás rajtszám átvétel

  • A rajtszám előzetes felvételére október 26-29-ig lehetőség a BSI-ben, 9-17 óra között (1138 Budapest, Váci út 152.).

  • A helyszínen a versenyközpontban: az itinert, a rajtszámot és a rajtcsomagot, október 31-én 6:30 - 7:30 között lehet átvenni.

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás időmérés

A rajtszámon elhelyezett vonalkód segítségével nettó időt mérünk.

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás díjazás

Távonként 1.-3. helyezett férfi és nő
Az eredményhirdetés nem a célba érkezés, hanem a nettó idők alapján történik.

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás eredménylista

Az eredmények a honlapon, a célba érkezést követően frissülnek.

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás további információ

  • BSI 1138 Budapest, Váci út 152.
  • tel.:
    • BSI szervezés: 273-0939
    • Nevezési iroda: 220-8211, 06 20 965-1966

Ugrás a lap tetejére

Intersport Terepfutás egyéb tudnivalók

  • A versenyen minden felkészült résztvevő rajthoz állhat, aki a versenykiírásba foglalt feltételeket elfogadja.
  • A versenyen az útvonal sajátosságai, illetve a fokozott balesetveszély miatt kerekesszékes, illetve handbike-os versenyzők nem indulhatnak!!!
  • 10 perc időbüntetést kaphat az a versenyző, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja nem jól láthatóan viseli a verseny ideje alatt.
  • Kizárásra kerülhet az a versenyző, aki többszöri figyelmeztetés ellenére is megszegi a rajtszám viselésére vonatkozó szabályt, továbbá aki nem teljesíti a verseny - szervezők által kijelölt - teljes távját vagy a nevezési lapot pontatlanul nem a valóságnak megfelelő adatokkal illetve hiányosan tölti ki, továbbá a chipet nem rendeltetésszerűen használja.
  • A versenyen rajtszám nélkül futni, kutyával futni tilos!
  • A rendezvényen értékmegőrzést nem vállalunk !
  • A esemény helyszínén bármilyen kereskedelmi- és reklámtevékenység csak a BSI előzetes engedélyével egyeztetett formában és módon végezhető.
  • A BSI szervezési okok miatt fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja.
  • A BSI fenntartja az útvonal- és időpont változtatás jogát.
  • Orvosi tudnivaló

Ugrás a lap tetejére