BSI Futónagykövet - Bécs - Ruzsa Dániel
Név: Ruzsa Dániel E-mail: daniel(pont)ruzsa(kukac)gmail(pont)com Melyik évben kezdett el futni: 2018. Mire legbüszkébb a futómúltjából: 21. Wachau félmaraton /01:45:27/ Bemutatkozó: 2018-ig a megkérdeztél volna, azt mondom, nem űzök sportot. De a kondim túrázásaim, a fotós cuccom cipelése okán, mindig is több volt, mint az igazán otthonülőké. A mozgás világa számomra 2018-ban nyílt meg, amikor előbb stressz-levezető eszköz, majd motiváló cél lett a sport. Ezen belül a futással edző társat keresve találkoztam. Rövidesen kiderült, az alkalmazásom megnézve, hogy hasonló távokat és tempót futunk, mint versenyre készülő társam. Ekkor elsőként viccesen feltettem a kérdést? Most én is készüljek? Ami elsőre hihetetlennek hangzik másodikra nem az..... 4 hónappal később teljesítettem első hivatalos félmaratonom.
A futás számomra egyszerre menekvés és motiváció,stressz levezetés és izgalmas cél. A pörgés, és zsírégetés, de ugyanakkor egyfajta meditatív állapot elérésére, amit én egy helyben ülve nem élhetnék meg.
A futáson kívül is programszervezéssel foglalkozok. futással kapcsolatos hitvallása: "A Sport megmutat nekünk valamit,
amire szükségünk van. Függetlenül attól,
hogy hány évesek vagyunk, és milyen a kondíciónk
a Sport mindig önmagunk túlszárnyalásának érzésével
ajándékoz meg minket..." /Gunagriha Sorsnavigátor/ Közös futások helyszíne: Bécs Schönbrunn, vagy Alte Donau Közös futások időpontja: Vasárnap reggel/ Szerda délután Egyéb tudnivalók: