maratoni történet - Mátrai Róbert

Az ÉN Marathonom

Az úgy kezdődött, hogy kb. 4-5 éve egy reggel a cipő bekötéskor sóhaj és nagy levegő után beláttam, hogy ez így nem mehet tovább, elhíztam. A mérleg közel 100 kg-ot mutatott. Elhatároztam, hogy előveszem a futócipőt és változtatok az étrendemen. Újból elkezdtem futni. Az első 3 kilométertől szinte sírva fakadtam, hisz a környék nem úgy szaladt el mellettem, mint korábban... Másnap izomláz. Kegyetlen érzés... Ekkora távért évekkel korábban át sem öltöztem... Teltek múltak a napok, hetek, a futás egyre könnyebben ment a vitalitásom is változott, de a mérleg nem mozdult, bár a nadrágot egyre könnyebb volt begombolni! :-)

Kb. 2-3 hónap futás után döntöttem úgy, hogy újra elindulok egy tájfutó versenyen. Nagyon jó érzés volt, hogy haladok is és nem csak poroszkálok! (Azóta rendszeresen versenyzek, leginkább a saját szórakoztatásomért, kikapcsolódásért, olykor a dobogóra jutásért.) Kb. fél év alatt leadtam 12-14 kg-ot. Azóta ezt sikerül tartani. Kenyeret újra eszek, de a mozgásból nem adok!

Újabb célként kitűztem a 2010-es Nike félmaratont. Kb. 4-5 hónapos felkészüléssel lefutottam. Utána majd' egy hétig olyan eufóriában voltam, amit elmondani lehetetlen. A tudat, hogy valami olyan fizikai teljesítményt tudtam újra magam mögött, amire 17-20 éves koromban képes voltam, felemelő volt! Akkor ismét felvillant egy új cél, - ami már egyszer kamasz koromban is volt,- hogy egy igazi nagy Marathont is letudjak! Nézegetve a futónaptárat láttam a 2011 októberében lesz a SPAR MARATHON. Sokáig vacilláltam, mígnem beugrott, hogy én abban a hónapban leszek 42 éves! 42 év 42 kilométer! Ez tetszik! :-) Ez lesz az ÉN marathonom!

A fizikai felkészülésem nem nevezném professzionálisnak. Főleg egy tempójú hosszú futásaim voltak, nagyrészt egyedül. 15-18 km-ek közti futás volt minden héten 1-2 alkalom. Ez elég az állóképességhez, de kevés egy jó iram kialakításához. Júniusban elindultam a Pusztamérges-Rúzsa-Öttömös-Pusztamérges útvonalú Challenge Day-en, ami 20 km volt. Fejben nagyon nem voltam ott egy 2 nappal korábbi családi tragédia miatt, de végigcsináltam. A felkészülés része volt a szeptember eleji Nike félmaraton, amin nagyon jól sikerült az indulás, de a táv felénél éreztem, hogy az egyik sarkamon és talpamon brutális vízhólyagok keserítik az életem... innentől kezdve látványos lassulás és rengeteg séta jött, ezt a versenyt nagyon bántam, hisz úgy éreztem meg tudom javítani a 2010-es 1:49.39-es időmet. Sajnos nem sikerült, az időm 1:53.55 lett (Pedig 10km-nél 2 perccel jobb voltam, mint egy évvel korábban és fizikailag és mentálisan is úgy éreztem, hogy tudom tartani a tempót, annak ellenére, hogy egy nappal korábban a tájfutó Rövidtávú OB-n kihajtottam magam a délutáni futamban..) Az utolsó hónapban egyszer futottam 24 km-t a többi a szokásos 15-18 volt. Mindezek ellenére úgy éreztem, hogy felkészültem!

Eljött a nap, előző éjszaka már csak forgolódtam, az esti meditáció ellenére is. Izgultam, nem tagadom! Hihetetlen élmény volt, ott állni a tömegben és elrajtolni. Ekkor fel sem fogtam, hogy mi vár rám! Az első km-em 5.08 volt, nagyon gyors a tervezett 5.30-hoz képest, próbáltam csökkenteni a tempót de úgy éreztem, ha lassabban futok, az nehezebb. 5.08, 5.09, 5.13, 5.17, 5.01, ez volt az első 5 km... 10km-nél 51.39 volt az időm. 18 km-ig tartott míg lelassultam 5.34-ig, ekkor jött el az a pont, amikor a frissítőnél hagytam magamnak időt, hogy rendesen igyak, mert előtte csak belenyaltam a vízbe, meg megvizeztem a szivacsom... 19. km 6.04, 20.km 6.03 félmaratonnál 1:52.49 volt az időm, ami már jobb volt mint az egy hónappal korábbi Nike-n elért időm. Itt még nagyon jól esett a futás is, végig a budai oldalon a Hajógyári szigettől a Lágymányosi hídig. Ott jött hirtelen az, hogy éhesnek éreztem magam, de szinte egyik pillanatról a másikra gyomorgörcsszerűen. Eddig nem ettem semmit, éppen magam mögött hagytam a frissítő állomást, szándékosan lassítottam, nem szerettem volna, ha a vércukrom lezuhan és netán elájulok... a frissítőig voltak 7-8 perc közti kilcsik, természetesen sétával. 30 km-körül pedig jöttek az izomgörcsök, amik már végigkísértek a versenyen. Ennek köszönhetően a hátralévő szakaszban volt 5.26-os és 15.23-as kilométerem is, sétával... Ez volt az a szakasz, ahol a tüdőm és a szívem azt mondta az agyamnak, hogy "gyerünk, megy ez még!" De a lábaim tiltakoztak, a görcstől lemerevedve azt mondták, hogy "hagyd már abba!" Na, az agyam meg csak termelte a kérdőjeleket! :D Az utolsó kilóméterre összeszorítottam a fogam az 5.43 lett, bár úgy éreztem 5 perc alattival "száguldozok"! :) A végső 195 méteren 57 mp-ig ünnepeltettem magam a hálás szurkolótáborral! :-) A sétákkal megtűzdelt első Marathon futásom ideje 4óra 36 perc 32 másodperc lett! Ha 5 évvel ezelőtt, amikor közel 100 kilósan lehajolva erre gondolok, hogy lefutom, azt hiszem orvost kerestem volna! :D
Konklúziók:
-Ha valamit akarunk, akkor azt meg tudjuk csinálni!
-Nem elég egyenletes hosszú futásokkal készülni, kell a résztávozás, a fartlek!
-Ekkora futásnál sokkal tudatosabban kell figyelni a tápanyag- és ásványi anyag bevitelre!
-Van még futóverseny, amire be lehet nevezni! :-)