Elfújta a szél a 3. ActiveO2 Velencei Tóúszást és Túra Triatlont
A heti napos meleg nyári idő után igazi ragyogó napsütésben indult a rajt, azonban
lassanként az ég beborult, az idő kicsit lehűlt, de az úszókat ez sem riasztotta el,
hogy elinduljanak Gárdonyban a 3. ActiveO2 Velencei Tóúszáson és Túra Triatlonon, amelyre
közel 1800 -an neveztek.
Az eseményen 500, 1500 és 3000 méteres távon indulhattak az úszók, és akik vállalták,
utána választhatták a Túra Triatlon távját, a 28,7 kilométer kerékpározást Velencei-tó
körül és a 6,8 kilométeres túrázást a Velencei-hegységben.
A kánikula után a reggeli kissé hűvös idő a csodálatos napsütéssel igazán jól esett
mindenkinek a készülődésnél - 23 fokot mutatott a hőmérő - így pozitívan néztünk a mai
nap elé. Az úszok vidáman és lelkesen elrajtoltak a különböző távokra, és rövid idő után
az 500 méterről visszaérkezők a víz kellemes melegségét dícsérték.
Lassan a felhők is egyre gyűltek, a szél pedig erősödött, így a háttérben az Olimpiai
versenyszámok mellett, az időjárás jelentést is feszült figyelemmel néztük a neten. Az Olimpiai
hírekről Péter Attila tudósította a résztvevőket, együtt izgultunk-szurkoltunk Olimpikonjainknak,
aztán jött amit reméltünk, hogy mégsem történik meg, 'pont ma, pont a velünk. A szél annyira nem kímélt minket,
hogy felhúzták a viharjelzést a tónál.
Az ActiveO2 eközben megtartotta sorsolását a nevezettek között.
ActiveO2 csomagot nyertek:
- Légár Máté, Budajenő
- Dr.Bándi Irisz Réka, Budapest
- Horváth Csaba, Eger
- Snoj Károly, Budapest
- Szabó Julianna – Veszprém
Fischer napszemüveget nyertek:
- Bottlik Dániel, Pécs
- Farsang Szilárd, Balatonboglár
- Kakasy Gergely - Törökbálint
Az úszást, a verseny 11 órás lezárásig, összesen 1200-an tudták elkezdeni. Sokan
szívesen neki indultak volna még, de 'a viharjelzés, az viharjelzés', így sajnos
Őket már nem tudtuk vízbe engedni. Az ég egy idő után gyönyörű kékre váltott fehér
felhőkkel, de az a fránya szél, csak az nem akart elállni, és a hőmérséklet is jelentősen
csökkent, így egy idő után sokan feladták a strandolást és nem maradtak.
Akik itt voltak, az időjárás ellenére, biztos jól érezték magukat. A vízből kijövök kicsit vacogtak ugyan, de mosolyogtak és igazán büszkék lehetnek magukra! Idén sem tűnt úgy, hogy bárki is szenvedett volna úszás közben, sőt egyesek még beszélgettek is egymással a táv teljesítése alatt.
40 csónak, 10 vitorlás, 10 vízibicikli, 25 kajak és 4 motoroshajó vigyázott a vállalkozó kedvű úszókra a vízben, így nyugodtan mondhatjuk, hogy mindenki biztonságban volt.
A Túra Triatlonosok is vidám arccal tekertek be a versenyközpont területére, annak ellenére, hogy Nekik a Velencei-hegység szintjein túl, a 'holland hegyekkel' (a szembe széllel is) is meg kellett küzdeniük, és pakolták biciklijeiket autóikra kora délután vagy tekertek haza.
A BSI következő eseménye a szeptember 2-i 3.K&H Kerékpárosnap lesz, majd a következő hétvégén megrendezendő 27. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton lesz.