Futófergeteg a maratonon: beszámoló
Eljött végre a nagy nap. Mennyit és mennyit készültek rá a futók, minden egyes méterét előre megtervezve, kilométerek tízezreit összegyűjtve a lábakban, az izmokban és fejben is. A 27. SPAR Budapest Maraton és Futófesztivál valóban a futás csodálatos ünnepe volt. Magyarország legnagyobb szabadidősport rendezvényén 19200 induló futott! Abszolút csúcs, eddig 17700 résztvevő volt a legtöbb, szintén egy futóeseményen.
Nem csodálkozhatnánk, ha a riói karnevál szervezői legközelebb tanulmányútra jönnének Budapestre, olyan fantasztikus hangulat kerekedett a verseny rajtja körül.
Nem csak a magyarok tömegeit vonzotta ez a csúcskategóriás esemény, mellettük 60 ország több mint 2500 futója színesítette a mezőnyt. Ennek az óriási és felettébb jókedvű tömegnek az időjárás felelősök sem tudtak nemet mondani és így igazán kellemes, szélcsendes, száraz időben, 17 fokban rajtolhattak az indulók. Az internetes közvetítés jóvoltából százezrek láthatták azt a határtalan boldogságot, ami beragyogta a Városliget szinte minden szegletét. A futanet.hu első alkalommal a rajt előtt készített villáminterjúkkal gazdagította kínálatát.
A Piros Orr Bohócdoktorok és Katus Attila vezényelték a bemelegítést, a szokott profi módon. A rajtnál ott tolongott a több ezer futó, akik aztán pár órára birtokukba vették a város kilenc kerületének aszfaltcsíkjait. A szurkolókra sem lehetett panasz, átérezték, hogy valóban egy ritka ünnep részesei.
"A mi városunk a világ legszebb fővárosa, valódi" - mondta a rajtnál Péter Attila, a BSI eseményeinek szpíkere. Több mint 10 televíziós kamera kereszttüzében lőtte el a rajtot Balog Zoltán miniszter és Riczu Tamás, a Láss! egyesület látássérült sportolója. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőiből álló ekiden váltóban a csapat tagjai 1-1 fogyatékos sportolóval, a SUHANJ! és a LÁSS Egyesület futóival teljesítették a távot. A maraton fél10-kor ellőtt rajtja igazán felemelő pillanat volt, mondhatnánk, ha nem tartott volna vagy tíz percig. Ez csak a kezdet volt, egymást követte a minimaraton, a maratonka és a családi futás rajtja.
Egyre izgatottabb volt a hangulat az 56-osok terén, ahogy jöttek a hírek, hogy közeledik a maratoni élmezőny. A férfiaknál nevezett a tavalyi országos bajnokság első három helyezettje. Közülük a legjobban Józsa Gábor a Magyar Athlétikai Club szerepelt, ugyanis sikerült megvédenie bajnoki címét. Józsa az 5000, majd a 10000 méteres magyar bajnokság harmadik helyezettje lett idén és megnyerte a félmaratoni OB-t, igazán elégedett lehet.
"Sikerült a lehető legjobban beosztanom az erőmet, talán ennek köszönhető, hogy egyéni csúcsot javítottam. A váltóknak sokat köszönhetek, mert erőteljesen húztak magukkal. Óriási volt a szurkolók segítsége is, soha ennyien nem lelkesítettek bennünket."- mondta a bajnok. "Az időjárás is velünk volt, szél semmi, a nap is csak a végén társult hozzánk. 36 km-nél jött el a holtpont. A Nyugati téri felüljáró igazán nem a kedvencem, de utána már csak be kellett gurulni a célba." -tette hozzá Dr. Török János tanítványa.
- Milyen a kapcsolatod az ezüstérmes Soóssal?
"Két különböző klubhoz tartozunk, de sokat készülünk együtt. Húzzuk egymást."
- Milyen különleges segítséged volt a versenyen?
"Ez a felirat, amit az órám mellett a kezemre írtam: Élvezd! Egy ismerősöm üzenete."-fejezte be nyilatkozatát Józsa, aki amatőr futó, informatikusként dolgozik.
Az ezüstérmes Soós Dániel a Bp. Honvéd atlétája. A maratonon is úgy alakult a sorrend mint a félmaratoni OB-n.1. Józsa, 2. Soós.
"Nem volt esélyem Gáborral szemben. Az idővel nem vagyok elégedett, bár egy perccel megjavítottam az egyéni csúcsomat. Ez volt az első maratoni bajnokságom, keményebb volt, mint amit vártam."
A női győztes Merényi Tímea, akinek a győzelme leginkább önmaga számára volt meglepetés.
"Nagyon boldog vagyok, hiszem életem első maratonját futottam. Nagyon régen atletizáltam, de aztán 17 év szünet következett. A magam örömére kezdtem újra futni Taksonyban a Duna parton. Véletlenül összefutottam egykori edzőmmel Gál Gézával és újra neki láttunk a munkának. Tulajdonképpen egy fél éve készültem erre a bajnokságra, de csak négy hónapja futok folyamatosan. Két gyerek, napi 10-12 óra munka után naponta edzettem."
- Ha jól tudom fodrászként dolgozik. A győztes frizuráját ki készíti majd?
"Azt is magam, mert egy szóló vállalkozásról van szó."
27. Spar Budapest Maraton
Országos Bajnokság
Eredmények
Férfiak:
Országos Bajnok: Józsa Gábor (MAC-NS) 2:21:06
2. Soós Dániel (Bp. Honvéd SE) 2:24:54
3. Nagy Tamás János (Buda-Cash BCSAC) 2:25:43
Nők:
Országos Bajnok: Merényi Tímea Krisztina (Bp. Honvéd) 2:49:30
2. Szederkényi-Takács Andrea (Vasas MiFiN) 2:54:03
3. Földingné Nagy Judit (Futóbarátok) 2:56:49
Csapateredmények
Férfiak:
1. Bp. Honvéd SE (Soós, Khoór, Rajnai) 7:43:42
2. VEDAC (Ádók, Esső, Szirbek) 7:58:32
3. ELTE-ADSK (Beda, Pach, Varga) 8:10:00
Nők:
1. Bp. Honvéd (Merényi, Czibók, Makai) 9:49:31
2. Futóbarátok (Földingné, Gulyás, Földing) 10:14:36
3. Kaposvári AC (Nagy, Lábodi, Forró) 10:17:25
30 km eredmények
Férfiak:
1. Makár László 1:49:38
2. Szirmai Zoltán 1:52:33
3. Dominik Glaser 2:07:27
Nők:
1. Csatári Mónika Melitta 2:13:22
2. Jennifer Elvin 2:16:06
3. Martina Del Rosso 2:16:40
Staféta eredmények
Férfiak:
1. Titánok (Andrási, Fajfrik, Kisházi) 2:44:02
2. Fuss Forrest!!! (Markót, Cseh, Szekeres) 2:44:07
3. Jászberény Futászai (Sebestyén, Nyitrai, Járomi) 2:48:07
Nők:
1. Surranó Molnárkák (Veres, Kovács, Scherk) 3:03:22
2. Spuris Hájashátúak (Bakó, Diószeghy, Gyurcsák) 3:23:23
3. Axel Sprinter-3K (Szávay, Kováts-Megyesi, Falvi) 3:24:30
Ekiden eredmények
Férfiak:
1. Buda-Cash Békéscsaba (Oláh, Dobra, Zsíros, Szigeti, Gregor) 2:24:54
2. London 2012 (Józsa, Kovács, Igaz, Szabó, Ungvári) 2:27:19
3. Vasas-MiFiN (Rezessy, Jenkei, Molnár, Illyés, Teőke) 2:27:54
Nők:
1. Patchwork (Teveli, Kis, Kóris, Lauf, Perity) 2:46:41
2. TVK-Mali (Szakály, Szakály, Szuhány, Walkó, Szabolcsi) 2:59:59
3. Rotary Félmaraton-Debrecen (Ménes, Hajdú, Berke, Varga, Gulyás)3:00:32