Futócipőben, éjszaka búcsúztatták a nyarat
Háromezer-ötszázan gyűltek össze a budapesti Roosevelt téren, a Lánchíd szomszédságában, hogy futva búcsúztassák az idei nyarat, a 14. K&H olimpia éjszakai futás keretében. A résztvevőkre 6,5 kilométer teljesítése várt, a rajt előtt azonban különböző programok szórakoztatták a gyülekező futókat: fúvószenekar, break táncosok és pom-pom lányok hangolták a résztvevőket, majd Varró Gyula, a Coca-Cola Testébresztő nagykövete melegítette be a futókat.
Az összegyűlt mezőnyt egy csodálatos tűzijáték is szórakoztatta, melynek durranásai is a nyarat búcsúztatták. Ezután, 21 órakor következett a rajt: Szabó István, a Főpolgármesteri Hivatal Sportügyosztály osztályvezetője és Pulai Imre olimpiai bajnok kenus közösen húzták meg a startpisztoly ravaszát, és indították útjára a futók tömegét - több mint 5 perc telt el, míg minden futó áthaladt a startkapun a kellemes, 23 fokos budapesti éjszakában.
Pulai Imre évek óta jelen van a K&H olimpiai éjszakai futáson. "Eleinte motorral kísértem a mezőnyt, majd a rajtot lőttem el. Örülök, hogy ennyien időt és energiát szánnak a szabadidősportra, és hogy ilyen sokan összegyűlnek. Ilyenkor a legszebb a város, nagy élmény egy olyan futóesemény, ahol ilyen sok ember mozog együtt."
A rajtszínpadról olyan olimpikonok buzdították a mezőnyt, mint Sidi Péter sportlövő, Hadfi Dániel cselgáncsozó, és Baczkó Bernadett judos, aki maga is beállt a futók közé, hogy teljesítse a távot. Szintén indult a MOB főtitkára, Molnár Zoltán, valamint Schulek Csaba, a TeleSport főszerkesztője, aki egyébként élete első futóversenyét teljesítette.
Molnár Zoltán már a legelső éjszakai futáson ott volt, és mint a társszervező Világjátékok Alapítvány egyik tisztségviselője, természetesen most sem volt ez másként. "Jó látni, hogy az egykor néhányszáz indulós futóesemény ennyire kinőtte magát, és ilyen sokan részt vesznek rajta. Varázslatos élmény éjszaka Budapesten futni, ezt mindenkinek át kellene élni. Igazi örömfutás ez, a közös sportolás élményével együtt. Tavaly lányommal, Barbarával kocogtam végig a távot - ő most dobogós helyezésért jött - , és nagyon jól éreztük magunkat."
A K&H olimpiai éjszakai futáson indulók a kivilágított Lánchídon keresztül az Alagútba érkeztek, majd megkerülték a Budai Várat, visszatértek Pestre, majd a rakparton futva, a Parlamentnél visszafordulva értek célba a Roosevelt téren - futás közben tehát csodálatos látványban volt részük.
A 6,5 kilométeres távot a leggyorsabbak alig 20 percen belül abszolválták. A férfiaknál Kedves Roland szakította át elsőként a Varga Gabriella vívó, és Varga Dániel vízilabdázó által tartott célszalagot. Őt Honti Attila követte a célban, harmadikként Józsa Gábor futott be.
A hölgyek versenyében Tóth Lívia győzött Szederkényi-Takács Andrea előtt, a dobogó legalsó fokára pedig Molnár Barbara állhatott fel.
A mezőny tagjai ezután folyamatosan érkeztek a célba, közöttük gyerekek, családok, tűzoltók teljes menetfelszerelésben, Korányi Balázs, a 800 méteres síkfutás országos csúcstartója pedig ikerfiait babakocsiban tolva futott be.
A 14. K&H olimpiai éjszakai futás résztvevői méltóan, sportolva búcsúztatták a nyarat. A BSI következő futóeseményei is a K&H olimpiai sorozatába tartoznak, a K&H olimpiai futónapok Szegeden és Kaposváron kerülnek megrendezésre szeptember 19-én és 20-án.
Eredmények
6,5 km
Férfiak
1. Kedves Roland (Mezőtúr) 19:26
2. Honti Attila (UTE) 19:29
3. Józsa Gábor 20:04
4. Kustos Szabolcs (Vasas-Humansoft) 20:16
5. Rajnai Tamás 20:48
6. Khoor Bence 20:55
Nők
1. Tóth Lívia (Vedac) 20:56
2. Szederkényi-Takács Andrea (Vasas-Humansoft) 21:34
3. Molnár Barbara (MAC Népstadion) 21:49
4. Fuchs Renáta (FTC) 23:16
5. Fuchs Dóra (FTC) 24:34
6. Góg Anikó (Uniqa) 24:45