Dr. Szentes Tamás köszöntője a 27. Spar Budapest Maratonra
Mindannyiunk előtt ismeretes az állig felfegyverzett hős athéni harcos legendája, aki a marathoni győzelmet követően futva vitte a jó hírt Athénba. Amint megérkezett, már csak annyit tudott mondani, hogy "győztünk!", majd meghalt.
A történészek vitatják a legendát: a maraton távot - amely egész pontosan 42195 méter - valójában csak az 1908-as londoni olimpia óta kell teljesíteni a hosszútávfutóknak, mivel történetesen ilyen messze feküdt egymástól az olimpiai stadion és a windsori kastély királyi páholya, ahol az uralkodó fogadta a maratoni versenyzőket.
Azóta nemcsak a hivatásszerű sportolók, hanem bármely rátermett lelkes hobbifutó is teljesítheti ezt a távot. A Spar Budapest Nemzetközi Maraton immáron 27. alkalommal biztosítja fővárosunkban a lehetőséget az erőpróbára.
Egy maraton az azon résztvevők szempontjából igazából nem verseny, hisz mindenki nyertes, aki rajthoz áll és célba is ér. A futóknak nem feltétlenül egymást, hanem elsősorban önmagukat kell legyőzniük. Azonban a szervezők versenyeznek, hisz rengeteg futóversenyt rendeznek szerte a világban. Így a szervezőkkel együtt versenyzik Budapest is, hogy a fővárosunkba kifejezetten a futóverseny miatt érkező külföldieknek és vidékieknek kellemes élményt nyújtson, így azok újra visszatérjenek. És Budapest saját lakói komfortjáért is versenyzik, hogy a kétségkívül jelentős útlezárásokkal együtt járó nap a lehető legkevesebb fennakadást okozza a fővárosiak életében.
Őszintén reméljük, hogy ezen összetett versenyből Budapest valódi nyertesként kerül ki.
A nap legfontosabb résztvevőinek, a futóknak életre szóló sportélményt kívánva búcsúzik:
Dr. Szentes Tamás
Főpolgármester helyettes