Hármas csúcs a 28. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Ahogy azt a Futás Napját szervező Budapest Sportiroda vezetői az előzetes nevezések alapján várták, valóban több rekord is megdőlt a 28. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon. Bebizonyosodott, hogy a Forma-1 után ez a futóverseny legnagyobb részvétel mellett zajló hazai sportesemény. Soha még ennyien nem neveztek magyarországi szabadidősport-rendezvényre: idén 21930 futót regisztráltak. Köztük 4900 maratonista választotta magának a mai budapesti programot - ez szintén csúcs! A harmadik rekord pedig a 68 országból érkezett közel 3000 külföldi futó.
Hajnalban, mikor az orrunkig nem láttunk szinte, akkora volt a sötétség, nem hittük volna, hogy nappalra szinte tökéletes futóidő várja ezt a rengeteg embert. Még a rajtot megelőző órákban is köd és pára ülte meg az Ötvenhatosok terét. De mintha az egyre csak gyülekező futók hangulata, lelkesedése okozta volna, ahogy benépesült a hely, úgy oszlott fel a nyomasztó sötétség is, és a levegő is ideális hőmérsékletűvé melegedett. A rajtot Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere már 17 fokban lőtte el. És ahogy elindultak a futók, a nap is előbújt végre, hogy a pályán ő is végig kísérje a futókat az ezernyi szurkolóval együtt.
Az útvonalon számos ismert és ismeretlen zenész, előre elhatározott módon kitelepült vagy spontán megjelenő muzsikus banda szolgáltatta a talpalávalót, ami fadarabok egymáshoz ütögetésétől a DJ-k és hangszeres bandák zenéjén át egészen az Operettszínház utcai mini koncertjéig, vagy az Opera erkélyén muzsikáló fúvósok produkciójáig bármi lehetett. A lényeg az volt, hogy a zenemaraton idén is megvalósult. 42 kilométer futás - 42 kilométer zene.
Magát a versenyt a futás közben végig vezetve Józsa Gábor nyerte - és ezzel megvédte tavaly szerzett címét, és összesen harmadszor gyűjtötte be az országos bajnoki elsőséget.
- Nagyon boldog vagyok - mondta Gábor a verseny után -, ez a második győzelmem a SPAR Budapest Maraton®-on. Az útvonal nehezebb volt a tavalyinál, azonban a szurkolás mindenért kárpótolt. Hihetetlen, mennyit számít, mikor név szerint buzdítanak ismeretlen emberek. Különösen a Bátor Tábor tagjai voltak lelkesek. Egy hónapja a Nike Budapest Félmaratonon egy rendkívül erős mezőnyben szereztem meg a negyedik helyet, ráadásul a végéig az első bolyban futottam. Akkor nem sikerült a hajrá, most azonban végig magabiztosan és egyenletesen tudtam teljesíteni. 2:20 alatti időt szerettem volna futni, azonban már hamar elengedtem ezt a kihívást, mert túl meleg volt (21 fokban ért célba). Fontos megjegyezni azt is, hogy milyen sokan neveztek a versenyre. Csak összehasonlításképpen: olimpiai bajnokunk, Pars Krisztián, magyar bajnokságon még soha nem versenyezhetett ennyire lelkes és nagyszámú közönség előtt.
A nőknél hosszú időn keresztül a tavalyi olimpián szerepelt Erdélyi Zsófia haladt az élen, de 5 kilométerrel a vége előtt beérte a mogyoródi Juhász-Staicu Simona, aki ettől kezdve meg is őrizte a vezetést, és 2004 és 2010 után újra magyar bajnok lett.
- Nehéz verseny volt a mai, de akartam a győzelmet - mesélt Simona -. Külön motivációt jelentett, hogy az országos bajnokságra szülés után tértem vissza. Nem könnyű egyszerre két kislányt nevelni, háziasszonyként és futóként is kihozni magamból a maximumot, de éreztem magam az erőt már a verseny előtt is. Visszafogottabban kezdtem, egyenletesen és okos versenyzéssel sikerült leküzdenem a hátrányomat Erdélyi Zsófival szemben. Több alkalommal is rá tudtam tapadni egy-egy férfi futóra, 37-nél pedig utolértem Zsófit, onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy a végéig bírom tartani a tempót. Alapesetben nem is érzi az ember mennyire fontos a közönség folyamatos buzdítása, 25-nél mikor egy pár száz méterig nem voltak szurkolók, akkor szó szerint megzuhantam. Kislányaim is eljöttek a Városligetbe, örülök, hogy ők is részesei lehettek ennek az aranyéremnek.
A maraton rajtja után sorra indultak a kisebb távok mezőnyei is, 11:20-kor pedig a legkisebbek is nekiindultak 600 méteres kis távjuknak: 1-2 évesek és nagyobbak boldog örömmel fogták a sárga lufikat, s anyuval-apuval kézen fogva szaladtak a Hősök tere másik oldaláig, majd vissza a célba. Látván a mosolyukat, gondolhatjuk, hogy talán a jövő bajnokai is köztük vannak.
Mindez az alatt történt természetesen, ami alatt a maratonisták és a 30 kilométert futók kinn voltak a pályán, köztük megannyi jótékonysági szervezet futójával is. A mezőnyben ott volt a Suhanj! Alapítvány sok sportolója, a Bátor Tábor jótékonysági futóközössége, vagyis az Élménykülönítmény. Egy csodálatos ötlet volt az Unicef gyerekváltója, amiben kilométerenként más és más nemzetiségű gyerek váltotta egymást, a Lánchídon pedig kézen fogva futott át egy izraeli és egy palesztin fiúcska. A Láss! Egyesület, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Paratriatlon válogatott közös csapata is részt vett a futáson, ezen kívül pedig a Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) is képviseltette magát: a fogyatékkal élő diákok és kísérőik a 600 méteres futáson indultak el.
Tucatnyi színházi váltó szerveződött színházi és sorozatszínészekből, színházi muzsikusokból, díszletesekből, sőt ebben az esetben a statiszták sem elégedtek meg a statisztaszereppel. Mind-mind ott voltak a Flora Maratonstaféta 4 fős csapatai között. Több teátrum nem is egy csapattal indult. A Barátok közt szereplői, a Vígszínház sztárjai, az Operaház énekesei, a Nemzeti Táncszínház és a Honvéd Táncegyüttes táncosai, a Magyar, a Thália, a Kolibri Színház, a Kaposvári Csiki Gergely Színház, a Játékszín, az Új Színház művészei, vagy az Ördögkatlan Fesztivál szervezői is futottak a mezőnyben. Élete első egyéni maratonját futotta Csőre Gábor (Vígszínház), Zöld Csaba (József Attila Színház), a tizenkettediket Rikker Marika (Operettszínház). A felfokozott érdeklődésben minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy olyan speciális jótékonysági célt találtunk művészbarátaink számára, ami megérintette őket. Ugyanis Fut a színház stafétái által befizetett jótékonysági nevezési díjjal a Bajor Gizi Színészmúzeum kertjének újjáépítését támogatjuk.
22 csapat indult a Fut a színház kategóriában, amit végül a Vígszínház csapata nyert meg.
Eredmények
A 42 km abszolút eredmények megegyeznek Magyarország 2013. évi Országos Maraton Bajnokságának az eredményével.
Férfiak:
1. Józsa Gábor (MAC), 02:22:58
2. Nagy Tamás János (Békéscsaba), 02:26:44
3. Szabó Gábor (ELTE-ADSK), 02:32:56
Nők:
1. Juhász-Staicu Simona (Mogyoródi KSK), 02:42:26
2. Erdélyi Zsófia (UTE), 02:47:41
3. Merényi Tímea (Bp. Honvéd SE), 02:51:43
Magyarország 2013. évi Országos Maraton Bajnoksága, csapatbajnokság
Férfiak
1. ELTE-ADSK (Szabó Gábor, Beda Szabolcs, Deli Gergely), 07:45:00
2. ELTE-ADSK II. (Kis Gyula, Pach Péter Pál, Komócsin Balázs), 08:03:43
3. Bp. Honvéd SE (Khoór Bence, Görözdi Máté, Rajnai Tamás), 08:08:53
Nők
1. Bp. Honvéd SE (Merényi Tímea, Makai Viktória, Torma Anett), 09:26:05
2. Futóbarátok Egyesület (Földingné Nagy Judit, Gulyás Krisztina, Tóth Jutka), 10:00:03
3. PSN Zrt. (Bátai Réka dr., Fodor Gyöngyi, Hosszu Réka), 10:38:44
30 km abszolút eredmények
Férfiak
1. Badar Gergő (Tiszakécske VSE), 01:50:14
2. Szilágyi Péter (Tiszakécske VSE), 01:51:04
3. Makár László (MAC), 01:51:26
Nők
1. Garami Katalin (POTE), 02:07:38
2. Nagy Gyöngyi (Gyuró-team SE), 02:11:59
3. Csáki Enikő, 02:15:00
Staféta abszolút eredmények
Férfiak
1. Písz mékers (Oláh Tamás, Jenkei Péter, Szemeti Péter, Kedves Roland),02:23:24
2. SZoESE (Kovács Attila, Kívés Bendegúz, Petrovics Alex, Czindrity Attila), 02:26:38
3. Buda-Cash Békéscsaba (Szigeti Balázs, Zsíros Márk, Ádász Bence, Gregor László), 02:28:46
Nők
1. BEAC 1898 A (Ferenc Katalin, Kenesei Zsanett, Pernesz Zsófia, Balogh Evelin), 02:50:56
2. Debreceni Kilométerek SE (Varga Krisztina, Szentpéteri Diána, Ménes Anita, Gulyás Vera) 02:50:59
3. MACista Lányok (Vajda Zsuzsanna, Perity Gabriella, Lauf Kinga, Fendrik Zsóka), 02:55:15
7 km abszolút eredmények
Férfiak:
1. Szabó Sándor (Tata), 21:47
2. Björnson Elias (Svédország), 22:12
3. Tulok Mátyás (VEDAC), 23:04
Nők:
1. Kálovics Anikó, 26:19
2. Somogyi Anett (VEDAC), 27:00
3. Kovács Dóra (PVSK), 28:17
42 km abszolút – Handbike
1. Schober László (Suhanj!), 02:23:42
2. Molnár István, 02:28:56
3. Katona Ottó (Esztergomi Triatlon), 02:46:27
42 km abszolút – Kerekesszékes
1. Bók László (Powerstation SE), 02:19:44