4100 futónő külön bejáratú ünnepe

 

A rendszeres testedzés öröm, hozzájárul egészségünk megőrzéséhez és sosem késő elkezdeni - hirdeti a Coca-Cola Testébresztő programja, amely eddig közel három millió embert mozgatott meg, több mint 500 szabadidősport eseményen. A következő lehetőség május 18-án a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála volt, melyen elsősorban budapestiek indultak, de Hajdúszoboszlótól Móron át Dunaújvárosig az ország minden szegletéből jöttek futónők.



Ilyen is csak egyszer van egy évben. Futóverseny-kizárólag csak nőknek! (Az urak számára ez alatt gyerekfelügyelet, tüntetőleg sörözés, szurkolás, esetleg mind ez így együtt.) Nem új találmány a női futás, idén már nagykorúságát ünnepli a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála. A rendező Budapest Sportirodának 18. alkalommal sem okozott nagy gondot megszólítani a nőket, akik a tavalyinál is nagyobb számban, négyezer egyszázan álltak rajthoz a Városligetben.

Az év legszebb futóversenyén komoly hívó szónak bizonyult az is, hogy Béres Alexandra, Katus Attila és Varró Gyula vezényelték a bemelegítéseket. Több százan csak az ő kedvükért vették birtokba a városligeti napozórétet. Csodálatos nyári időben futhattak a hölgyek, akik között a legszebb korú a 78 éves Sztarenszky Tiborné volt, aki ráadásul a leghosszabb távot, a 6 km-t választotta. A szervezők persze mindent megtettek azért, hogy ki-ki a kondíciójának és az edzettségének megfelelő távot találhasson magának (öt fajta táv és versenyforma között választhattak az indulók). A családban a szerepek kiosztása elsősorban a nők feladata, így egyáltalán nem lényegtelen, hogy a 800 méteres családi futás is népszerű volt és így a gyerekekben tovább erősödött a sportolási minta.

Olyan rajtzenére indult el mezőny, (először a 3 km és a 3 km + 6 km egyéni és kollektív nevezők), amelyet a Coca-Cola TestébresztőFacebook-rajongói szavaztak meg. Reméljük, hosszú ideig elkíséri az indulókat a dallam, s minden lépésükkor az egészséges életmódra emlékezteti őket. A rajtot Mészáros Zsuzsi, a Coca-Cola Testébresztő programvezetője. Fenséges látványt nyújtott a piros mezbe öltözött, szinte véget nem érő "hölgy-folyam". A délután fergeteges hangulatot hozó versenye volt a 3x1,5 km-es váltó, ahol mindenki a csapatáért küzdött és hozta ki magából a lehető legtöbbet.



A hat kilométeres rajt előtt több száz lufit engedtek fel a résztvevő nőknek szóló, buzdító üzenetekkel. Aki támogatni akarta a futókat, a www.facebook.com/testebreszto oldalon keresztül küldhette el a hölgyeknek szánt bátorító üzenetét, mely a mai teljesítményét adta a hírül a világnak a levegőt elborító lufiözön útján. A rajtot az aznap névnapját ünneplő Béres Alexandra lőtte el.
Iramfutók segítették a hat kilométeres távon a célidők teljesítését megcélzó indulókat. A Coca-Cola Testébresztő iramfutók természetesen nem csak a tempót diktálták, hanem szükségesetén átsegítettek a holtpontokon, segítettek egyben tartani a csapatot és folyamatosan motiválták a futókat.

"Lépéselőnyben" hirdette a több ezer piros trikón a felirat. A szlogen igaza leginkább Juhász- Simona Staicura vonatkozott, ugyanis minimális különbséggel, de ő nyerte a nap főversenyét (egyébként többen is voltak a mezőnyben, akik a 3 és a 6 km-es versenyt is lefutották).
"Erősebb mezőny gyűlt össze, mint gondoltam. Igazi presztízsverseny volt ez a részemről, nem engedhettem meg magamnak, hogy lazítsak. Nem ismertem a pályát, azt hittem, hogy másfelé fordul majd az útvonal, ez egy kicsit zavart, de végül ezen nem múlt semmi" - nyilatkozta az első helyezett.

"Amikor megtudtam, hogy Simona is indul, azt a célt tűztem magam elé, hogy a dobogót érjem el és ez sikerült is. Az első három kilométer kellemes, lendületes volt. A sok fordítóval nem volt szerencsém, ezekből nem jól jöttem ki. Az utolsó fél kilométeren rutinos ellenfelemet már nem érhettem utol" - mondta az ezüstérmes Perity Gabriella. Tóth Krisztina kerekesszékkel teljesítette a versenyt, 53.10-es idővel. A kitűnő hangulatban zajlott rendezvény végén Katus Attila és Varró Gyula levezető-nyújtó gyakorlatokkal tett a sikeres levezetésért, hogy a testileg-lelkileg megújult hölgyek erejük teljében várják a pünkösdi ünnepek folytatását.

Eredmények:

6 km egyéni:
1. Juhász-Simona Staicu (MKSK) 21:50
2. Perity Gabriella (MAC) 21:55
3. Veres Csilla (PSE) 24:44


6 km páros:
1. FunRun (Ladányi Tímea, Klemné Zabó Ágnes) 22:56
2. Borsodi Futólányok (Papp csilla, Kovács Réka) 23:19
3. MTB (Veres Csilla, Scherk Tímea) 23:46