Jean Béliveau 2000-ben indult Föld körüli útjára egyetlen háromkerekű kocsival, amelyben hálózsákot, sátrat, ruhákat, és alapvető élelmiszereket visz csak magával, hogy a béke fontosságára hívja fel a világ figyelmét. A montréali férfi 12 év alatt ér vissza hazájába: a 76 000 kilométeres útnak már több mint a felén túl van. Az útjának 40 000. kilométerét szombaton délután átlépő Béliveau-val eddig átélt élményeiről beszélgetett a Metro hírújság munkatársa.

- Miért kezdett bele a gyaloglásba?
- Mostani célom az, hogy a békét és az erőszakmentességet segítsem elő a a gyerekek javára, de nem ezért kezdtem el az utat. El akartam menekülni akkori életem elöl, amelyben a pénznek volt nagy szerepe, krízishelyzetbe kerültem. Csak véletlen volt, hogy az UNESCO-val is kapcsolatba kerültem. 2000-ben indultam útnak, ahogy egyre több utat tettem meg, egyre többet láttam, szembesültem azokkal a gondokkal, amelyek a gyerekeket is sújtják. Annyiféle életstílust láttam, hogy a tapasztaltak nagyon megérintettek. Ezt szeretném továbbadni. Magamat békevándornak tartom, pénzt nem gyűjtök, ezt a helyi szervezetek teszik meg időnként egy-egy országban.

- Milyen nehézségekkel kellett eddig szembenéznie?
- Ha hegyeket kell átszelnem, nagyon hidegben vagy sivatagokban kell gyalogolnom, az fizikailag megvisel. Afrikában az is nehéz volt, amikor olyan területeken kellett áthaladnom, amelyek szinte teljesen kopárak, nélkülözik a civilizációt, hiszen más helyeken nagyon sok emberrel találkoztam, akikre szükségem is volt. Kell, hogy legyen hely, ahol alhatok, vagy tolmács, aki segít megértetni magam a helyiekkel. De az ember sok mindenhez képes alkalmazkodni.

- Az eddig látott országok közül melyek voltak önre a legnagyobb hatással?
- Etiópiát nem kedveltem akkor, amikor abban az országban jártam, de nagyon sokat tanultam ott, gazdagodtam belsőleg. A tapasztalataim először megtörtek, aztán megnyitották a szívemet arra, hogy megértsem az ott élőket. Mozambikban mindenki mosolygott rám, ez nagy élmény volt. Az amerikai Louisianában az fogott meg, hogy nagyon sokan beszélnek franciául - francia kanadaiként ez kellemes élmény. Algériában találkoztam a legtámogatóbb emberekkel - ott tartózkodásom alatt megoperálták a prosztatámat, teljesen ingyen. Megmentettek.

- Melyik országokra kíváncsi még igazán?
- Kína átszelését nagyon várom, de látni fogom még Törökországot, Iránt, Üzbekisztánt, Afganisztán és Indiát is. Mind élményekben nagyon gazdag ország lesz. Laoszra és Vietnamra is kíváncsi vagyok, sokat várok Ázsiától.

- Hogyan tervezte meg útját? Hiszen 2000-ben, amikor elindult otthonról, még nem tudhatta, milyen lesz a politikai helyzet egyes országokban.
- Akkor nagyon naivan elterveztem a teljes utat, de aztán például Afrika nyugati részén azt a tanácsot kaptam, hogy inkább a keleti partra menjek, mert ott biztonságosabb. Szerettem volna Szentpétervárra és Moszkvába is eljutni, de a tél keménysége miatt ez nem lehetséges. Nem vagyok olyan fizikai állapotban, mint egy harmincéves férfi, így most Törökország felé veszem az irányt. De például hét éve Afganisztán is biztonságos országnak tűnt.

-Kik segítik útját?
-Az UNESCO, bár nem pénzzel, de segít. Párizsban hívták fel a figyelmet arra, hogy mit is csinálok pontosan.

- Rákóczifalván szombaton ért el útja 40 000. kilométeréhez. Egyre könnyebb lesz most, hogy túl van az út felén, vagy épp ellenkezőleg?
- A családom nagyon hiányzik, ez a legnehezebb, de most már nem szabad feladnom, azzal sokakat elkeserítenék, akik eddig segítettek. Adós vagyok az embereknek. Amikor Peruban jártam, egy kisfiú odaszaladt hozzám, és három burgonyát adott nekem. Ő ezzel segített. Nem tudtam szavakkal megköszönni az ajándékát, csak átöleltem. Ezért folytatom és közben arra gondolok, milyen jó lesz újra otthon, a családommal együtt.

-Mit fog csinálni, ha 2012-ben véget ér útja és ismét Kanadában lesz?
-Nagyon elégedett leszek, de azt hiszem, az igazi misszióm csak ekkor kezdődik majd. Talán lesz néhány dolog, ami hiányzik majd, de bármikor visszagondolhatok erre az útra. Az utam folyamán mindig készítek feljegyzéseket is, amelyeket hazaküldök a feleségemnek. Fotókkal, az emberektől érkezett e-mailekkel egészítjük ki, máris két kötetnyi anyag gyűlt így össze. Könyvként ki is fogjuk adni, de majd csak akkor, ha az útnak vége lesz.

-Mik voltak az eddigi hét év legszebb pillanatai?
-A találkozásom Nelson Mandelával, az UNESCO párizsi rendezvénye és a 40 000. kilométer elérése Magyarországon.

A www.wwwalk.org weboldalon Te is nyomon követheted, hol járt eddig Jean Béliveau, és még hová viszi el útja 2012-ig.

Forrás: METRO