Az ember már régóta nem azért fut, hogy odaérjen bárhová is, hanem magáért a futásért! Egyfelől. Másfelől pedig hogy egyszer abbahagyhassa. Magyarországon elsősorban a kutyák miatt nem lehet futni. És a kutyák miatt nem lehet babakocsit tologatni, ez nekem régi mániám, tolod szelíden a kocsit, miközben a vértacskók és a halál-spánielek szétfaragják mögötted a kerítést.
De nem csak az ebek, hanem a nők is tehetnek arról, hogy nem lehet rendesen futni ebben az országban. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom. Én általában úgy csinálom, hogy elfutok a nagyparkig, majd pedig a park innenső végétől a túlsóig rovom a távolságot. Nyugodt környezet, kiváló levegő. Nem is lenne baj, ha nem terpeszkedne a közelben az egyetemi kollégium. A kollégiumból rendre kijönnek a parkba lányok és a padokra telepedve, könnyű bokáikat maguk alá húzva a Niebelung énekről vagy a hermeneutikáról csevegnek. Énnekem megvan a saját ritmusom. Egyenletes futás, egyenletes lélegzés, órám a szívem, vádlim, mint a kirunai acél. Ám amikor egy olyan pad előtt futok el, melyeken lányok tartózkodnak, s mondom, a hermeneutikáról folytatnak csevelyt, egyszerre belegyorsítok. Aztán persze visszafelé is belegyorsítok. Hiába is küzdök a dolog ellen, képtelen vagyok egy fiatal lányok által birtokolt pad előtt a saját ritmusomban, a saját lendületemmel, a saját törvényeim szerint elhaladni. Fölgyorsítok, és igyekszem roppant laza lenni. Mosolygok is, mint Paavo Nurmi. Persze utána erősen lihegek, és legszívesebben megállnék, és végül meg is állok, vagyis újra nem abszolválom az eredetileg eltervezett távot. Mindezzel csak azt akartam mondani, hogyha nő előtt fut a férfi, mindig gyorsabban fut, következésképpen hamarabb elfárad. A lányok meg ülnek a padon, és néha szórakozottan kipillantanak két stukturalista mondat közül.
Egyszer üres volt a park, s csak az egyik padon üldögélt egy gyászruhás özvegyasszony. Nem csinált semmit szegény, csak ült, remegett a szája széle. Akkor meg azért nem futottam. Jó érzésű ember nem futkározik özvegyasszony előtt...
Futás közben lehet gondolkodni, fejben írni. A futás kiváló alkalom különböző tárcatémák elgondolására. Futás közben érdemes számot vetni, viszont nem érdemes fogadkozni. Akkor jó a futás, ha az ember képes elfelejteni, hogy fut, vagyis hogy szenved. Lehet közben egyszerűen csak élvezni a táj szépségét, hogy milyen helyénvaló is, hogy fenn a felhők, és lent a föld, és nem fordítva, hogy pacsirták a virágzó akácokon, meg hogy egy-egy gazda nélküli komondor, dán dog, pitt-bull tipeg utánad. Vidéki országúton rendre a szemedbe mondják az igazságot a szántóvetők. Úgy lehet, rendesen börtön a test, de hogy futás után nagyon jó a léleknek, az nem vitatéma. A futást nem szereti az Ördög, ezért a futás tartamára kiszáll belőled. Misgyáni Ottó a m. kir. Testnevelési Főiskola tanára egy száz évvel ezelőtti dolgozatában felkiáltó jellel említette meg, hogy már Krisztus előtt (!) volt sporttörténelem, azaz volt sportszerű futás. A magyar írók közül például Ottlik kiváló sprinter volt, és Mészöly Miklós szép regényt írt egy atléta haláláról.
Befejezésül szólok a futásnak egy speciális fajtájáról, ez pedig a mezei futás. Én még nagyon emlékszem az iskolai versenyekre. A fölső tagozat, ahogyan elkezdi például a három kilométeres, iskolai mezei futást. Sok kicsi Pintér Sanyi. Tolongani a rajtvonalnál, várni a sípszóra.
És akkor a sípszó.
És akkor sprint, sprint, sprint, tiszta erőből.